Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Lékai: Ez élet-halál harc lesz

2016. május 24. 20:56
„Szép és jó, hogy idén már négy kupát nyertünk, de a legnagyobb serleget még nem szereztük meg” – az MVM Veszprém kiváló irányítója nem dől be a Kiel „altatásának”.

Közeleg az év legjobban várt férfi kézilabda klubeseménye, a Bajnokok Ligája kölni négyes döntője. A hétvégi esemény előtt az MVM Veszprém kitűnő irányítóját, Lékai Mátét kérdeztük.

– Dacára annak, hogy itthon nyertek, Szegeden pedig „csak” döntetlent játszottak, úgy tűnt, hogy utóbbi mérkőzésen érvényesült jobban a Veszprém elképzelése.

– Valóban jobban játszottunk Szegeden, mint Veszprémben. Kiválóan felkészültünk a második találkozóra. Jól működött a védekezésünk és ezáltal a kapusteljesítményünk is, jöttek a lerohanás gólok, s pontosan fejeztük be a támadásainkat. A második játékrész második felében picit kiengedtünk, amit nem szabad megengednünk egyetlen ellenfelünkkel szemben sem. Magunkra is húztuk a szegedieket, akik nem adták fel, s szurkolóik előtt a végsőkig küzdöttek. Összességében azonban úgy gondolom, hogy megérdemelten szereztük meg a bajnoki címet, hiszen végig vezettünk, s egy pillanatra sem állt úgy a meccs, hogy a Szeged érezhette volna magát bajnoknak. Ez pedig nagy szó, hiszen a Tisza-partján nem egyszerű jó eredményt elérni. Szép és jó, hogy idén már négy kupát nyertünk, de a legnagyobb serleget még nem szereztük meg. Nekünk pedig ez a célunk, ezért hétfőtől minden erőnkkel a kölni négyes döntőre koncentrálunk.

– Feltételezem, hogy lélektani szempontból is sokat jelent ez a siker az idény legfontosabb tornája előtt.

– Természetesen lelkileg is pozitívan hat ránk, hogy bajnokként utazhatunk Kölnbe, de nem szabad elfelejteni, hogy a BL négyes döntőhöz semmilyen más klubesemény sem hasonlítható. A résztvevő csapatok erejét és a körítést figyelembe véve ez a klubkézilabdázás csúcsa, ahol fantasztikus érzés szerepelni. Két éve még nem, de tavaly már ott voltam a Veszprémmel, s belekóstolhattam a hangulatba. Sokat számít a rutinunk, hiszen szinte mindenki járt már Kölnben a csapatunkból, de nehéz kizárni a külső körülményeket. Tavaly is csak egy pici választott el minket a győzelemtől, remélem, hogy idén megtesszük ezt a lépést. Azt azonban hangsúlyozom, hogy bármelyik csapat is nyer, nem beszélhetünk meglepetésről.

– Biztos vagyok benne, hogy senkit sem kell külön motiválni a Final Four előtt. Arra kell-e figyelmet fordítani, hogy ne pörögjék túl a viadalt?

– Mindenképpen, hiszen van az a túlzott motiváció, izgalomszint, ami már hátrányos. Ezért jó, hogy a csapat zöme már sok ilyen meccset játszott, de minden mérkőzés más. Kijelenthetjük előre, hogy nem fogjuk túlpörögni a viadalt, de egész más lesz majd átélni.

– Örök slágertéma a nagy párharcok előtt, hogy ki tudja meglepni az ellenfelét. Előfordulhat, hogy a négy résztvevő valamelyike valami igazán váratlant húz?

– Csak nagyon apró finomságokra – emberelőnyös, -hátrányos szituációk támadásban, illetve védekezésben – számítok. Nem hiszem, hogy az alaptaktikában óriási dolgokat ki lehetne találni. Azt látjuk, hogy a Kiel és PSG is kissé háttérbe szorította a bajnokságot a Bajnokok Ligájával szemben. A Kielce nagyon magabiztosan nyert a Plock ellen a bajnoki és a kupadöntőn is. Mindenkiről van videónk, de egyelőre a Kiellel foglalkozunk.

– Apropó, Kiel. Mit szól ahhoz, hogy a német rekordbajnok játékosai, vezetői lépten-nyomon arról nyilatkoznak, hogy a Veszprém a párharc esélyese?

– Ez csak a szokásos udvariasság, hogy levegyék magukról a terhet. Egyébként is teljesen mindegy, hogy ki a favorit, ez egy élet-halál harc lesz. Korábban is láttunk már meglepetéseket, amikor a Hamburg, illetve a Flensburg megnyerte a BL-t. Nem ülünk fel ezeknek a nyilatkozatoknak. Amúgy sem számít, hogy ki mit mond, úgy is a pályán fog eldőlni a párharc.

– Miben rejlik a „zebrák”erőssége?

Wiencekkel az élen igen kemény a hatos faluk, nagydarab erős védőkkel, akik mögött Landin remekül véd. Duvnjaktól indul náluk minden, aki hatvan perceket nagyon magas szinten játszik. Fontos, hogy megakadályozzuk a lerohanásaikat. Számomra egyébként kissé meglepő volt a továbbjutásuk a negyeddöntőben. Előzetesen inkább a Barcelonát vártam a négy közé, de ez is csak azt mutatja, hogy nagyon erős ellenféllel van dolgunk.

– Mit gondol a másik ágról?

– Papíron lehet, hogy a Párizs esélyesebb, de a lengyeleket egy pillanatra sem szabad lebecsülni. Egyrészt óriási küzdők, másrészt Dujsebajev az edzőjük, aki mindenféle eszközt igénybe vesz, hogy nyerni tudjanak. Biztos, hogy az is óriási mérkőzés lesz, de az én gondolataim egyelőre csak a Kielnél járnak.

– Gondolom, azért a Dujsebajev vezette Kielcét szívesen legyőzné a döntőben.

– Az se baj, ha ők nem jutnak be a fináléba, csak mi legyünk ott.


Férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntő (Köln)

május 28., szombat:

elődöntők:
KS Vive Tauron Kielce–Paris Saint-Germain 15.15 – Lars Geipel, Marcus Helbig (németek)
THW Kiel–MVM Veszprém 18.00 – vezeti: Öyvind Togstad, Rune Kristiansen (norvégok)

május 29., vasárnap:
bronzmérkőzés 15.15 – vezeti: Jonas Eliasson, Anton Pálsson (izlandiak)
döntő 18.00 – vezeti: Óscar Raluy López, Ángel Sabroso Ramírez (spanyolok)

Zatkalik Dávid
Domján Attila
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. OTP Bank-PICK Szeged 12 9 1 2 419 332 87 19
2. ONE Veszprém HC 9 9 0 0 364 258 106 18
3. MOL Tatabánya KC 9 9 0 0 302 252 50 18
4. FTC-Green Collect 10 5 1 4 334 331 3 11
5. ETO University HT 10 5 0 5 305 297 8 10
6. Csurgói KK 11 3 2 6 315 322 -7 8
7. NEKA 11 3 2 6 297 324 -27 8
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 10 4 0 6 280 307 -27 8
9. Budai Farkasok-Rév 9 2 4 3 243 273 -30 8
10. PLER-Budapest 10 3 2 5 280 313 -33 8
11. Balatonfüredi KSE 9 3 1 5 243 263 -20 7
12. Szigetszentmiklósi KSK 11 3 1 7 298 334 -36 7
13. Carbonex-Komló 10 2 1 7 271 306 -35 5
14. CYEB-Budakalász 9 2 1 6 266 305 -39 5
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:46
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. Füchse Berlin 8 8 0 0 281 249 32 16
2. Aalborg Håndbold 8 6 1 1 258 229 29 13
3. One Veszprém HC 8 5 0 3 271 245 26 10
4. HBC Nantes 8 4 0 4 262 234 28 8
5. Sporting Clube de Portugal 8 4 0 4 265 274 -9 8
6. Industria Kielce 8 2 1 5 254 265 -11 5
7. Dinamo Bucuresti 8 1 0 7 225 251 -26 2
8. Kolstad Håndball 8 1 0 7 228 297 -69 2
Utolsó módosítás: 2025. november 26. 9:53
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. június 8. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
Besiktas
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 13. 21:00
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Al Ahly
Időpont
2025. augusztus 15. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/2026
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
VfL Gummersbach
Időpont
2025. augusztus 16. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
27-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2025. augusztus 23. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
FH Hafnarfjörður
Vendég
One veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Hafnarfjörður Arena (Izland)
Eredmény
22-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 6. 17:00
Helyszín
Sportcsarnok Budakalász
Eredmény
32-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 10. 18:45
Helyszín
Sparekassen Danmark Aréna (Aalborg, Dánia)
Eredmény
32-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 13. 18:15
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
30-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HBC Nantes
Időpont
2025. szeptember 18. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
30-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 24. 18:45
Helyszín
Dinamo Hall (Bukarest, Románia)
Eredmény
27-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
Sydney Uni
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 27. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
15-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
al-Ahli
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 28. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
31-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2025. szeptember 30. 16:15
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
23-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FC Barcelona
Időpont
2025. október 2. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Budai Farkasok-Rév
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 5. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand
Eredmény
26-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Industria Kielce
Időpont
2025. október 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2025. október 11. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Sporting CP
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 16. 20:45
Helyszín
Pavilhao Joao Rocha Arena (Lisszabon, Portugália)
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. október 23. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 8. 16:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Kolstad Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 12. 18:45
Helyszín
Trondheim Spektrum (Trondheim, Norvégia)
Eredmény
29-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
NEKA
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
38-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Kolstad Handball
Időpont
2025. november 19. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 22. 17:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
27-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 27. 20:45
Helyszín
Max-Schmeling-Halle (Berlin, Németország)
Eredmény
38-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
24-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. december 4. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University HT
Időpont
holnap 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. december 9. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2026. február 6. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
HE-DO B BRAUN Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 9. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
Industria Kielce
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 19. 18:45
Helyszín
Kielce, Hala Legionow
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 22. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2026. február 25. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2026. február 28. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
HCB Nantes
Vendég
One Vszprém HC
Időpont
2026. március 5. 20:45
Helyszín
Nantes, H Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 8. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2026. március 12. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2025/26
Hazai
Mol Tatabánya KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 14. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 4. 18:00
Helyszín
Szabadidőközpont Balatonfüred
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2026. április 12. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2026. április 24. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
ETO University HT
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 10. 18:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.