Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C

Horvát okozta a horvátok vesztét – nagy csatában nyert az MVM

2016. február 21. 16:44
Az MVM Veszprém az első félidőben már hét góllal is vezetett, végül azonban hatalmas csatára kényszerült a PPD Zagreb ellen, s csak két góllal tudott nyerni. Sliskovic hét gólt szerzett.

Két fordulóval a csoportküzdelmek lezárása előtt az ötödik helyen álló PPD Zagreb látogatott a harmadik MVM Veszprémhez a Bajnokok Ligájában. A bakonyiak számára rendkívül fontos volt a két pont begyűjtése a csoportgyőzelemért folytatott harcban, hiszen a fordulóban az éllovas PSG és második Flensburg is nyert, melyek előnye így három pontra nőtt a mieinkkel szemben.

Gulyás Péter és Lékai Máté sérülés miatt ezúttal sem tudta vállalni a játékot, a fiatalok közül – akárcsak egy héttel ezelőtt a Besiktas ellen – ismét Füzi Dániel kapott lehetőséget.

Fotók: Tál Dominik - vehirsport.huFotók: Tál Dominik - vehirsport.hu

A kezdő sípszó előtt – hagyományteremtő szándékkal – egy közel másfél méter átmérőjű fából készült kézilabdát engedtek le a csarnok tetejéből a játéktérre, melyre Gyurákovics István vezérszurkoló helyezett el egy emléktáblát, melyet korábban dedikáltak a rivális játékosai.

Alilovic védését jegyezhettük fel a telt házas találkozó első momentumaként, Obranovic lövésével szemben viszont már tehetetlen volt az MVM horvát hálóőre. A Zagreb ugyanolyan keményen, helyenként durván védekezett, mint a horvát fővárosban október elején rendezett „odavágón”, amelyen Iváncsikék óriási csatában egyetlen góllal nyertek. Sebeticet már a harmadik percben kiküldték két percre a svéd játékvezetők, amit Sliskovic két góllal büntetett. Nagy László is átlőtte a meglehetősen magas horvát falat, majd Alilovic ugrasztotta talpra a publikumot, miután megfogta Markovic hetesét. Slsikovic újabb kiváló lövése után már 4:1 állt az eredményjelzőn. Ilic viszont belőtte a büntetőt Ivic kapus hálójába, s így tett Marguc is egy gyors ellentámadás végén (11. perc: 6:2).

Veselin Vujovic időt kért, s pályára küldte Stevanovic kapust, aki azonnal védeni tudott. Ám lényegi változást ez sem hozott a találkozón, a kiválóan védekező MVM továbbra is uralta a játékot. A vendégek sorra gyűjtötték be a kétperces kisbüntetéseket, amit a magyar bajnok rendre ki is tudott használni. Ilic újabb, biztos kézzel lőtt hétméteresével a 17. minutumban már hét volt közte (11:4). Vujovic mester szinte a teljes kezdőcsapatát lecserélte, Mandalinic és Kovacevic is jól szállt be, utóbbi héttel a szünet előtt ötre csökkentette a különbséget (13:8). A hajrához érve érezhetően feljavult a zágrábiak támadójátéka, a 204 cm magas beállós, Susnja már harmadszor mattolta Alilovicot. Míg a rivális már nyolcpercnyi kiállításánál járt, Terzic büntetése után először került emberhátrányba a Veszprém. Sabaté időt is kért, de ebből csak a fehérmezesek tudtak profitálni, akik Rakovic góljával feljöttek mínusz négyre (15:11). A pihenő előtt Marguc és Mandalinic is megvillant, Alilovic védése is kellett az utolsó másodpercekben, hogy négy maradjon a differencia.

A második felvonás elején már Mikler állt a hazai gólvonal előtt, akit Mandalinic gyorsan fel is avatott. Szerencsére Sliskovic ott folytatta, ahol lecserélése előtt abbahagyta, aki így már öt találatnál járt. Markovic rövid idő alatt kétszer is mattolta Miklert, így hosszú idő után ismét szorossá vált az összecsapás (34. perc: 17:15). Nagyon kellettek Mikler hárításai, aki két nagy bravúrt is bemutatott. Főként annak tükrében, hogy előbb Schcuh gyűjtött be egy vitatható kiállítást, majd ugyanerre a sorsra jutotta reklamáló Iváncsik is. Sabaté időt kért, Sliskovic megint eredményes volt, Mikler újra védett, Nagy pedig ismét négyre növelte a fórt (41. perc: 20:16). Mielőtt azonban hátradőlhettek volna a bakonyi szimpatizánsok, ismét megrázta magát a PPD. Josip Valcic, Markovic és Vujic is betalált, egyetlen gólra csökkent a különbség (20:19).

Egyenlítési sansza viszont nem volt a Vujovic-csapatnak, hiszen előbb Slsikovic, majd honfitársa Sulic is túljárt a kapujába visszatérő Ivic eszén. Mindez persze nem szegte harci kedvét az ellenfélnek, amely Ivic védései után tízzel a lefújás előtt megint visszajött mínusz egyre (22:21). Ekkor Nagy jegyzett fontos bombát, de Schuch kiállítása után ismét visszajöttek a horvátok. E forgatókönyv szerint zajlott a teljes végjáték. A Zagreb – Horvat vezetésével – mindent elkövetett, hogy legalább az egyik pontot elvigye a Veszprém Arénából. Erre meg is volt az esélye, hiszen az utolsó percben is csak egy volt közte (26:25). Tíz másodperccel a vége előtt aztán büntetőhöz jutott az MVM, amit Ilic értékesíteni tudott, csapata így nem engedte ki kezei közül a győzelmet.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, A csoport, 12. forduló:
MVM Veszprém–PPD Zagreb 27:25 (16:12)
Veszprém Aréna, 5000 néző. Vezette: Johansson, Kliko (svédek).
Veszprém: ALILOVIC – Rodriguez 1, Zeitz, NAGY L. 6, Schuch, Terzic, Ugalde. Csere: Mikler (kapus), Nilsson 2, SLISKOVIC 7, Marguc 2, Ilic 6 (5), Sulic 2, Palmarsson 1, Iváncsik G. Vezetőedző: Javier Sabaté.
Zagreb: Ivic – Horvat 4 (1), Sebetic, SUSNJA 4, J. Valcic 2, Obranovic 1, MARKOVIC 4. Csere: Stevanovic (kapus), T. Valcic, Pavlovic 1, Kontrec, Kovacevic 2, Vujic 1, Rakovic 2, MANDALINIC 4, Markoski. Vezetőedző: Veselin Vujovic.
Kiállítások: 8, ill. 14 perc.
Hétméteresek: 5/5, ill. 2/1.
Piros lap: T. Valcic (35.).

szerdán játszották:
THW Kiel–Wisla Plock 26:24 (14:14)

szombaton játszották:
PSG–Besiktas 40:28 (16:11)
Celje–Flensburg-Handewitt 26:30 (15:12)

Így látták a főszereplők

Javier Sabaté: – Rendkívül magas színvonalú sorozatban játszunk, ahol rengeteg a kiélezett meccs. Tudtuk, hogy ma is egy kőkemény meccs vár ránk, abszolút elfogadható, hogy így alakult a találkozó. Az első huszonöt percben kiválóan védekeztünk, amelyekből könnyű indításgólokat szereztünk. A Zágráb nem adta fel, kitartóan üldözött minket, így szoros lett a végjáték. A második félidőben sok hibát vétettük, jól kontrázott a Zagreb, melynek meg is volt az esélye a pontszerzésre. A fontos momentumokban azonban jól döntéseket hoztunk, szerencsénk is volt, így itthon tudtuk tartani a pontokat. Kemény, jó meccset láthattak a szurkolók, nagyon örülünk a két pontnak.

Ivan Sliskovic: – Az első félidőben kiválóan védekeztünk, sorozatban szereztük a könnyű gólokat. A második felvonásban több hibát is vétettünk támadásban, amit azonnal kihasznált a Zágráb, s fel is tudott zárkózni. Izgalmasan alakult a végjáték, de a legfontosabb, hogy itthon tudtuk tartani a két pontot. Külön köszönöm szurkolóink támogatását. Úgy érem, hogy folyamatosan javul a formám. Az Eb-n meccsről meccsre egyre jobban játszottam, természetesen ezt szeretném folytatni Veszprémben is, amihez továbbra is keményen kell dolgoznom.

Veselin Vujovic: – Nehéz volt alkalmazkodnunk a mai bíráskodáshoz. Sok technikai hibát vétettünk az első félidőben, törvényszerű, hogy azokat megbünteti egy ilyen tapasztalt rivális. A rossz kezdés után végig üldözhettük a veszprémiket, ami nagyon sok energiámat felemésztette. Gratulálok Sabaté mesternek, akinek elismerem a munkáját. Meg kell azonban jegyezni, hogy mindkét idei BL-meccsünkön megkérdőjelezhető volt a játékvezetők ténykedése. A hátralévő két találkozónkon az a célunk, hogy továbbjussunk a legjobb tizenhat közé. Kívánom, hogy a veszprémiek bejussanak a négyes döntőbe, s nyerjék meg a sorozatot. Nagyon fiatal a csapatunk, meg kell még tanulnunk, hogy miként lehet megnyerni az ilyen meccseket.

Stipe Madalinic: – Gratulálok a Veszprémnek a korrekt, sportszerű játékához. Az első félidőben nem védekeztünk jól, de a térfélcsere után feljavultunk ezen a területen, s lényegesen jobban játszottunk.

Galéria
MVM Veszprém – PPD Zagreb 27:25
Zatkalik Dávid
vehirsport.hu
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. OTP Bank-PICK Szeged 12 9 1 2 419 332 87 19
2. ONE Veszprém HC 9 9 0 0 364 258 106 18
3. MOL Tatabánya KC 9 9 0 0 302 252 50 18
4. FTC-Green Collect 10 5 1 4 334 331 3 11
5. ETO University HT 10 5 0 5 305 297 8 10
6. Csurgói KK 11 3 2 6 315 322 -7 8
7. NEKA 11 3 2 6 297 324 -27 8
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 10 4 0 6 280 307 -27 8
9. Budai Farkasok-Rév 9 2 4 3 243 273 -30 8
10. PLER-Budapest 10 3 2 5 280 313 -33 8
11. Balatonfüredi KSE 9 3 1 5 243 263 -20 7
12. Szigetszentmiklósi KSK 11 3 1 7 298 334 -36 7
13. Carbonex-Komló 10 2 1 7 271 306 -35 5
14. CYEB-Budakalász 9 2 1 6 266 305 -39 5
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:46
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. Füchse Berlin 8 8 0 0 281 249 32 16
2. Aalborg Håndbold 8 6 1 1 258 229 29 13
3. One Veszprém HC 8 5 0 3 271 245 26 10
4. HBC Nantes 8 4 0 4 262 234 28 8
5. Sporting Clube de Portugal 8 4 0 4 265 274 -9 8
6. Industria Kielce 8 2 1 5 254 265 -11 5
7. Dinamo Bucuresti 8 1 0 7 225 251 -26 2
8. Kolstad Håndball 8 1 0 7 228 297 -69 2
Utolsó módosítás: 2025. november 26. 9:53
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. június 8. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
Besiktas
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 13. 21:00
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Al Ahly
Időpont
2025. augusztus 15. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/2026
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
VfL Gummersbach
Időpont
2025. augusztus 16. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
27-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2025. augusztus 23. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
FH Hafnarfjörður
Vendég
One veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Hafnarfjörður Arena (Izland)
Eredmény
22-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 6. 17:00
Helyszín
Sportcsarnok Budakalász
Eredmény
32-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 10. 18:45
Helyszín
Sparekassen Danmark Aréna (Aalborg, Dánia)
Eredmény
32-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 13. 18:15
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
30-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HBC Nantes
Időpont
2025. szeptember 18. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
30-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 24. 18:45
Helyszín
Dinamo Hall (Bukarest, Románia)
Eredmény
27-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
Sydney Uni
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 27. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
15-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
al-Ahli
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 28. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
31-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2025. szeptember 30. 16:15
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
23-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FC Barcelona
Időpont
2025. október 2. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Budai Farkasok-Rév
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 5. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand
Eredmény
26-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Industria Kielce
Időpont
2025. október 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2025. október 11. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Sporting CP
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 16. 20:45
Helyszín
Pavilhao Joao Rocha Arena (Lisszabon, Portugália)
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. október 23. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 8. 16:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Kolstad Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 12. 18:45
Helyszín
Trondheim Spektrum (Trondheim, Norvégia)
Eredmény
29-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
NEKA
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
38-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Kolstad Handball
Időpont
2025. november 19. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 22. 17:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
27-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 27. 20:45
Helyszín
Max-Schmeling-Halle (Berlin, Németország)
Eredmény
38-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
24-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. december 4. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University HT
Időpont
holnap 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. december 9. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2026. február 6. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
HE-DO B BRAUN Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 9. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
Industria Kielce
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 19. 18:45
Helyszín
Kielce, Hala Legionow
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 22. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2026. február 25. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2026. február 28. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
HCB Nantes
Vendég
One Vszprém HC
Időpont
2026. március 5. 20:45
Helyszín
Nantes, H Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 8. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2026. március 12. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2025/26
Hazai
Mol Tatabánya KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 14. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 4. 18:00
Helyszín
Szabadidőközpont Balatonfüred
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2026. április 12. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2026. április 24. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
ETO University HT
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 10. 18:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.