Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
8°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
8°C

Óriásit küzdött, de kikapott Párizsban a Veszprém

2015. október 25. 18:36
Az MVM Veszprém végletekig kiélezett meccsen hajtott fejet a PSG előtt a Bajnokok Ligája vasárnapi csoportrangadóján.

Embert próbáló feladat várt a Bajnokok Ligája „A” jelű csoportjában kilenc ponttal éllovas MVM Veszprémre, amely a 6. fordulójában az eddig nyolc egységet gyűjtő PSG Handball együtteséhez látogatott. A francia bajnokcsapat már ez elmúlt években is felért egy világválogatottal, idén pedig a Karabatic fivérek és Serdarusic edző érkezésével a sorozat egyik legnagyobb esélyesévé vált. Ugyanez elmondható persze a bakonyi gárdáról, amely Nagy és Zeitz sérülése miatt továbbra is vérbeli jobbátlövő nélkül szerepelt.

Fotók: PSG Facebook (TeamPics/PSG)Fotók: PSG Facebook (TeamPics/PSG)

Ilic góllal, Alilovic pedig védéssel mutatkozott be. Hiába remekelt azonban a folytatásban is a horvát hálóőr, a kiválóan védekező PSG – Hansen vezetésével – 4:1-re meglépett. Nagyon kellettek Alilovic újabb hárításai, s az is, hogy Iváncsik megtörje csapata nyolcperces gólcsendjét. Ilic két hetest is biztos kézzel értékesített, s Marguc is betalált, így a 13. percben a rossz veszprémi kezdés ellenére is 5:5 állt az eredményjelzőn. Gyorsan visszavette aztán a vezetést a villámgyorsan kézilabdázó Párizs, Hansen hetese után Abalo már másodszor volt eredményes.

Nem akart azonban leszakadni a magyar bajnok, a védekezésben több hibát is vétő Sulic után a csereként beállt Ugalde és Sliskovic is feliratkozott a gólszerzők közé (19. perc: 8:8). A folytatásban Omeyer is felnőtt Alilovic mellé, aki több ziccert is megfogott. Az MVM küzdött, hajtott, de így is állandósulni látszott az egy-kétgólos francia vezetés. Hattal a szünet előtt Nikola Karabatic is szóhoz jutott, aki előbb egy kétperces kiállítást harcolt ki, majd hatalmas gólt lőtt (26. perc: 13:11). Nilsson azonnal válaszolt, a hajrá viszont már nem a mieink elképzelései szerint alakult. Ekkor ugyanis csak Alilovic hálója zördült meg. Méghozzá háromszor is, így pont a játékrész végére alakult ki az addigi legnagyobb különbség (16:12).

Palmarsson bombájával folytatódott a játék a térfélcsere után, melyre Barachet és Hansen is válaszolt, így már öt is volt közte. A Veszprém aztán óriási rohamot indított: Palmarsson duplázott, majd Marguc és Nilsson is betalált, így egyetlen gólra olvadt a különbség (35. perc: 18:17). Alilovic ráadásul ismét óriásit védett, de társai nem tudtak egyenlíteni. Sőt, Hansen duplájával ismét elhúzott a vendéglátó, Abalo és Narcisse jóvoltából pedig már négyre nőtt a hazai fór (22:18). Ilic hibátlanul lőtte a heteseket, Alilovic pedig őrizte káprázatos formáját.

A meccs háromnegyedénél Nikola Karabatic piros lappal kiszállt, miután a levegőben eltalálta Sliskovicot. (Öccse, Luka még az első felvonásban kiállt ujjsérülés miatt.) A francia világsztár elvesztése érezhetően megfogta az övéit. Olyannyira, hogy a Sabaté-csapat öt perc alatt ismét egalizálni tudott. A vezetésért is támadhatott a magyar bajnok, ehelyett azonban ismét Abalo volt eredményes. Alilovic mellett Palmarsson is világklasszis teljesítményt nyújtott, a hét gólig jutó izlandi rendre túljárt Omeyer eszén. Öttel a vége előtt – Nilsson jóvoltából – újra egált mutatott az eredményjelző (25:25), de azonnal válaszolt Abalo és Narcisse. A Veszprém hite ekkor sem inogott meg, Alilovic védései után Iváncsik alakította 27:27-re az állást. Hansen – bár percekkel korábban több lövést is rontott – újabb kísérletre szánta el magát, s be is talált. Az utolsó percben a pontszerzésért támadhattak a bakonyiak, ám Gulyás eladta a labdát. Barachet pedig élt a kínálkozó lehetőséggel is kialakította a 29:27-es végeredményt. Az MVM elvesztette veretlenségét a sorozatban, a PSG a csoport élére ugrott.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, A csoport, 6. forduló:
Paris Saint-Germain Handball–MVM Veszprém 29:27 (16:12)
Párizs, 4800 néző. Vezette: Eliasson, Palsson (izlandiak).
PSG: Omeyer – ABALO 7, Barachet 3, L. Karabatic 1, NARCISSE 3, M. HANSEN 11 (5), M’tima 1. Csere: Annonay (kapus), Mollgaard, Vori 1, N. Karabatic 1, Melic 1. Vezetőedző: Zvonimir Serdarusic.
Veszprém: ALILOVIC – Marguc 3, Sulic 4, Schuch, Ilic 6 (4), Iváncsik G. 1, Lékai. Csere: Mikler (kapus), NILSSON 3, Gulyás, Terzic, Sliskovic 1, PALMARSSON 7, Ugalde 2. Vezetőedző: Javier Sabaté.
Kiállítások: 8, ill. 12 perc.
Hétméteresek: 5/5, ill. 5/4.

további eredmények:
Wisla Plock–Flensburg-Handewitt 30:34
Besiktas–HC Zagreb 32:30
THW Kiel–Celje 35:32

Így látták a főszereplők

Zvonimir Serdarusic: – Tudtuk, hogy a csoport első helyezettje érkezik hozzánk, ennek megfelelő küzdelmet hozott a meccs. Ez mutatja a csoport erejét. Nagyon örülök a győzelmünknek.

Mikkel Hansen: – Sok lehetőséget hagytunk ki, de végül nyertünk. Sokat kell dolgoznunk, hogy még jobbak legyünk. A Veszprém megmutatta milyen erős csapat, így mindenképpen örülök a két pontnak.

Javier Sabaté: – Gratulálok a Párizsnak a győzelemhez. Nem volt kérdéses, hogy a végsőkig harcolunk, de sajnos a végjátékban nagy hibákat vétettük, így a PSG megszerezte a két pontot. Gratulálok a játékosainknak, nagyot küzdöttek. Sok sérültünk van, de ez nem lehet kifogás, mert másoknak is vannak sérültjeik. Múlt héten Gulyás Péter vezérletével nyertünk, ma pedig ő adta el a döntő pillanatban a labdát, ilyen a sport.

Ivan Sliskovic: – Jó meccset játszottunk a problémáink ellenére. Gratulálok a Párizsnak, de szerintem mi is megérdemeltünk volna egy pontot. Sokszor jöttünk vissza a mérkőzésbe, Alilovic kiválóan védett, de a végjáték sajnos nem a miénk volt.

A nyilatkozatok forrása: mkb-mvmveszprem.hu

Zatkalik Dávid
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. OTP Bank-PICK Szeged 12 9 1 2 419 332 87 19
2. ONE Veszprém HC 9 9 0 0 364 258 106 18
3. MOL Tatabánya KC 9 9 0 0 302 252 50 18
4. FTC-Green Collect 10 5 1 4 334 331 3 11
5. ETO University HT 10 5 0 5 305 297 8 10
6. Csurgói KK 11 3 2 6 315 322 -7 8
7. NEKA 11 3 2 6 297 324 -27 8
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 10 4 0 6 280 307 -27 8
9. Budai Farkasok-Rév 9 2 4 3 243 273 -30 8
10. PLER-Budapest 10 3 2 5 280 313 -33 8
11. Balatonfüredi KSE 9 3 1 5 243 263 -20 7
12. Szigetszentmiklósi KSK 11 3 1 7 298 334 -36 7
13. Carbonex-Komló 10 2 1 7 271 306 -35 5
14. CYEB-Budakalász 9 2 1 6 266 305 -39 5
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:46
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. Füchse Berlin 8 8 0 0 281 249 32 16
2. Aalborg Håndbold 8 6 1 1 258 229 29 13
3. One Veszprém HC 8 5 0 3 271 245 26 10
4. HBC Nantes 8 4 0 4 262 234 28 8
5. Sporting Clube de Portugal 8 4 0 4 265 274 -9 8
6. Industria Kielce 8 2 1 5 254 265 -11 5
7. Dinamo Bucuresti 8 1 0 7 225 251 -26 2
8. Kolstad Håndball 8 1 0 7 228 297 -69 2
Utolsó módosítás: 2025. november 26. 9:53
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. június 8. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
Besiktas
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 13. 21:00
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Al Ahly
Időpont
2025. augusztus 15. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/2026
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
VfL Gummersbach
Időpont
2025. augusztus 16. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
27-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2025. augusztus 23. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
FH Hafnarfjörður
Vendég
One veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Hafnarfjörður Arena (Izland)
Eredmény
22-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 6. 17:00
Helyszín
Sportcsarnok Budakalász
Eredmény
32-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 10. 18:45
Helyszín
Sparekassen Danmark Aréna (Aalborg, Dánia)
Eredmény
32-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 13. 18:15
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
30-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HBC Nantes
Időpont
2025. szeptember 18. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
30-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 24. 18:45
Helyszín
Dinamo Hall (Bukarest, Románia)
Eredmény
27-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
Sydney Uni
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 27. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
15-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
al-Ahli
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 28. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
31-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2025. szeptember 30. 16:15
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
23-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FC Barcelona
Időpont
2025. október 2. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Budai Farkasok-Rév
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 5. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand
Eredmény
26-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Industria Kielce
Időpont
2025. október 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2025. október 11. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Sporting CP
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 16. 20:45
Helyszín
Pavilhao Joao Rocha Arena (Lisszabon, Portugália)
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. október 23. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 8. 16:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Kolstad Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 12. 18:45
Helyszín
Trondheim Spektrum (Trondheim, Norvégia)
Eredmény
29-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
NEKA
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
38-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Kolstad Handball
Időpont
2025. november 19. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 22. 17:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
27-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 27. 20:45
Helyszín
Max-Schmeling-Halle (Berlin, Németország)
Eredmény
38-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
24-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. december 4. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University HT
Időpont
holnap 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. december 9. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2026. február 6. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
HE-DO B BRAUN Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 9. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
Industria Kielce
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 19. 18:45
Helyszín
Kielce, Hala Legionow
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 22. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2026. február 25. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2026. február 28. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
HCB Nantes
Vendég
One Vszprém HC
Időpont
2026. március 5. 20:45
Helyszín
Nantes, H Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 8. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2026. március 12. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2025/26
Hazai
Mol Tatabánya KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 14. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 4. 18:00
Helyszín
Szabadidőközpont Balatonfüred
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2026. április 12. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2026. április 24. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
ETO University HT
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 10. 18:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.