Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Óriási siker! Ezer sebből vérezve is nyert a Veszprém!

2015. október 3. 21:47
Nagy után Zeitz is megsérült, Ilicet a meccs elején kiállították, de a hatalmasat küzdő MVM Veszprém egy góllal így is nyert a Zagreb vendégeként a Bajnokok Ligája szombati meccsén.

A lengyel Wisla Plock otthonában elért döntetlen és a német Flensburg elleni múlt heti hazai sikert követően az eddig hibátlan – a német Kielt és a szlovén Celjét is legyőző – PPD Zagrebhez látogatott a Veszprém a Bajnokok Ligája „A” jelű csoportjában. A horvát bajnok saját pályáján félelmetes ellenfélnek számít, a mieink dolgát pedig az is nehezítette, hogy Nagy László kézsérülés miatt 4-6 hétre kidőlt.

Nilsson és Iváncsik góljával kétszer is vezetni tudott a meccs elején az MVM a telt házas zágrábi arénában. A vendéglátó azonban igazolta hírét, amely gyors, dinamikus védekezésének és Ivic bravúrjainak köszönhetően öt perc elteltével 4:2-re fordított. Sabate időt kért, de csapatának továbbra is nagy fejtörést okozott a hazaiak védekezése (11. perc: 6:4). A Veszprém még nehezebb helyzetbe került, Ilic ugyanis megtámasztotta a levegőben Obranovicot, amiért a játékvezetők – a kelleténél talán szigorúbb döntést hozva – felmutatták neki a piros lapot. Alilovic nem találkozott a játékszerrel, így Mikler érkezett a helyére, aki azonnal védeni tudott. Ivic továbbra is remekelt, akárcsak Pavlovic, aki a 17. percben háromra növelte a különbséget (8:5).

A dán játékvezetők egymást követően szórták a kétperces kisbüntetéseket, főként a házigazda kényszerült emberhátrányban kézilabdázni. Veselin Vujovic együttese így is őrizte előnyét, a félidő kétharmadánál 10:7 állt az eredményjelzőn. Újabb csapás érte a bakonyiakat, Zeitz ugyanis sérülés miatt nem tudta folytatni a játékot. Az utolsó kilenc percben azonban csak két gól esett, előbb a csereként beállt Rodriguez mattolta Ivicet, majd öttel a szünet előtt Nilsson talált be kettős emberelőnyben. A horvátok támadójátéka ugyanakkor látványosan megtorpant, így a felek 10:9-es állásnál vonulhattak pihenőre.

Újabb értékes győzelmet aratott a Veszprém - archív fotókÚjabb értékes győzelmet aratott a Veszprém - archív fotók

Palmarssont azonnal kiszórták a második felvonás elején, de Sliskovic így is egyenlíteni tudott. Sőt, Kovacevic kisbüntetése után Marguc a vezetést is megszerezte a mieinknek. Sokáig azonban nem örülhettünk a vezetésnek, Stepancic vezetésével 13:11-re fordítottak a hazaiak. Az első harminc perchez hasonlóan továbbra is záporoztak a kiskiállítások, ritka volt az a pillanat, amikor egyenlő létszámban játszott a két gárda. A volt balatonfüredi Sandrk beszállt, gólt, majd ő is begyűjtött egy kiállítást. Horvat hetest hibázott Miklerrel szemben, Marguc azonban belőtte a túloldalon (42. perc: 15:14). Óriási küzdelem jellemezte a mérkőzést, mindkét fél kőkeményen védekezett.

A hajrához közeledve ismét a Vujovic-csapat jutott előnyhöz, Stepanicic duplájával 18:15-re módosult az állás. Sabaté időkérése után jött Lékai, aki rendkívül fontos pillanatban mattolta Ivicet. A remeklő Ivicnek és Miklernek köszönhetően újabb gólszegény periódus következett, melyet Iváncsik gólja zárta le. Pavlovic a hatodik akciógólját is bevágta, Marguc pedig a hetedik hétméteresét is értékesítette, öttel a vége előtt egyetlen gól volt a különbség (19:18). Susnja kiskiállítása után Palmarsson egyenlített, de Sebetic rögtön visszavette a vezetést. Az oroszlánként küzdő Veszprém hite azonban egy pillanatra sem inogott meg, aminek meg is lett az eredménye, hiszen Sliskovic egyenlített, Marguc pedig az utolsó percben győztes gólt lőtt (20:21). A helyszínen négyszáznál is több veszprémi szurkoló ünnepelte a nem mindennapi sikert.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, A csoport, 3. forduló:
PPD ZagrebMVM Veszprém 20:21 (10:9)
Zágráb, 14 ezer néző. Vezette: Gjeding, Hansen (dánok).
Zagreb: IVIC – Rakovic, Sebetic 2, Susnja, T. Valcic, Kontrec, Mihic 1. Csere: Stevanovic (kapus), Horvat 3 (3), PAVLOVIC 6, Obranovic 3, STEPANCIC 4, Sabljic, Vujic, Kovacevic, Sandrk 1. Vezetőedző: Veselin Vujovic.
Veszprém: Alilovic – MARGUC 8 (7), Zeitz, Nilsson 3, Palmarsson 2, Ilic 1 (1), Iváncsik G. 2. Csere: Mikler (kapus), SLISKOVIC 3, TERZIC, Ugalde, Gulyás, SCHUCH, Rodriguez 1, Sulic, Lékai 1. Edző: Javier Sabaté.
Kiállítások: 18, ill. 12 perc.
Hétméteresek: 4/3, ill. 7/7.
Piros lap: Ilic (12. perc).

További eredmények a csoportból:
Celje–Wisla Plock 25:28 (10:17)
Besiktas–PSG 30:40 (17:21)
THW Kiel–Flensburg-Handewitt 27:23 (14:13)

Így látták a főszereplők

Veselin Vujovic: – Gratulálok a veszprémieknek, akik bebizonyították, hogy kiváló csapatuk van. Az 57. percig kontrolláltuk a meccset, de a végén megadtuk a lehetőséget a vendégeknek a győzelemhez. Régen láttam ilyen rossz bíráskodást, Ilic kiállításával megölték a mérkőzést. Sok sikert kívánok a Veszprémnek a Bajnokok Ligájában!

Lovro Mihic: – Gratulálok a Veszprémnek, de a csapattársaimnak is, mert a végsőkig küzdöttek. Sajnos nagy lehetőséget szalasztottunk el. Köszönjük szurkolóinknak a hihetetlen támogatást.

Javier Sabaté: – Először is gratulálok a Zágrábnak, Vujovic edző fantasztikus munkát végez ezzel a fiatal csapattal, amely folyamatosan fejlődik. A Zágráb kiválóan védekezett, nekünk rengeteg problémánk volt, főleg Zeitz sérülése után, mivel nem maradt igazi jobbátlövőnk. A csapatunk kiválóan küzdött az egész meccsen, még akkor is, amikor a vége előtt három góllal vezetet a Zágráb, ez a hozzáállás vezetett a győzelemhez.

Mirko Alilovic: – Gratulálok a csapattársaimnak! A Zágráb nagyon jól védekezett, és fantasztikus volt a hangulat ebben a csodálatos arénában. Három játékosunk hiánya ellenére is meg tudtuk nyerni a meccset, ez igazi bravúr volt.

A nyilatkozatok forrása: mkb-mvmveszprem.hu

Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. OTP Bank-PICK Szeged 12 9 1 2 419 332 87 19
2. ONE Veszprém HC 9 9 0 0 364 258 106 18
3. MOL Tatabánya KC 9 9 0 0 302 252 50 18
4. FTC-Green Collect 10 5 1 4 334 331 3 11
5. ETO University HT 10 5 0 5 305 297 8 10
6. Csurgói KK 11 3 2 6 315 322 -7 8
7. NEKA 11 3 2 6 297 324 -27 8
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 10 4 0 6 280 307 -27 8
9. Budai Farkasok-Rév 9 2 4 3 243 273 -30 8
10. PLER-Budapest 10 3 2 5 280 313 -33 8
11. Balatonfüredi KSE 9 3 1 5 243 263 -20 7
12. Szigetszentmiklósi KSK 11 3 1 7 298 334 -36 7
13. Carbonex-Komló 10 2 1 7 271 306 -35 5
14. CYEB-Budakalász 9 2 1 6 266 305 -39 5
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:46
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. Füchse Berlin 8 8 0 0 281 249 32 16
2. Aalborg Håndbold 8 6 1 1 258 229 29 13
3. One Veszprém HC 8 5 0 3 271 245 26 10
4. HBC Nantes 8 4 0 4 262 234 28 8
5. Sporting Clube de Portugal 8 4 0 4 265 274 -9 8
6. Industria Kielce 8 2 1 5 254 265 -11 5
7. Dinamo Bucuresti 8 1 0 7 225 251 -26 2
8. Kolstad Håndball 8 1 0 7 228 297 -69 2
Utolsó módosítás: 2025. november 26. 9:53
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. június 8. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
Besiktas
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 13. 21:00
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Al Ahly
Időpont
2025. augusztus 15. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/2026
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
VfL Gummersbach
Időpont
2025. augusztus 16. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
27-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2025. augusztus 23. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
FH Hafnarfjörður
Vendég
One veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Hafnarfjörður Arena (Izland)
Eredmény
22-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 6. 17:00
Helyszín
Sportcsarnok Budakalász
Eredmény
32-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 10. 18:45
Helyszín
Sparekassen Danmark Aréna (Aalborg, Dánia)
Eredmény
32-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 13. 18:15
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
30-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HBC Nantes
Időpont
2025. szeptember 18. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
30-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 24. 18:45
Helyszín
Dinamo Hall (Bukarest, Románia)
Eredmény
27-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
Sydney Uni
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 27. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
15-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
al-Ahli
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 28. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
31-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2025. szeptember 30. 16:15
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
23-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FC Barcelona
Időpont
2025. október 2. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Budai Farkasok-Rév
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 5. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand
Eredmény
26-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Industria Kielce
Időpont
2025. október 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2025. október 11. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Sporting CP
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 16. 20:45
Helyszín
Pavilhao Joao Rocha Arena (Lisszabon, Portugália)
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. október 23. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 8. 16:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Kolstad Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 12. 18:45
Helyszín
Trondheim Spektrum (Trondheim, Norvégia)
Eredmény
29-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
NEKA
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
38-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Kolstad Handball
Időpont
2025. november 19. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 22. 17:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
27-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 27. 20:45
Helyszín
Max-Schmeling-Halle (Berlin, Németország)
Eredmény
38-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
24-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. december 4. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University HT
Időpont
holnap 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. december 9. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2026. február 6. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
HE-DO B BRAUN Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 9. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
Industria Kielce
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 19. 18:45
Helyszín
Kielce, Hala Legionow
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 22. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2026. február 25. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2026. február 28. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
HCB Nantes
Vendég
One Vszprém HC
Időpont
2026. március 5. 20:45
Helyszín
Nantes, H Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 8. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2026. március 12. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2025/26
Hazai
Mol Tatabánya KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 14. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 4. 18:00
Helyszín
Szabadidőközpont Balatonfüred
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2026. április 12. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2026. április 24. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
ETO University HT
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 10. 18:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.