Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Sabaté: ez Ortega és a csapat sikere

2015. szeptember 26. 19:29
Ilic kilenc gólt lőtt, Rodriguez és Sulic nem játszott. Az MVM Veszprém hatalmas küzdelemben fektette két vállra a Flensburgot a Bajnokok Ligájában.

Ritkán fordul elő, hogy az MVM Veszprém ne toronymagas esélyesként várja soros hazai fellépését, legyen szó bármelyik sorozatról. Ezt támasztja alá, hogy a gárda az előző idényben minden fronton hibátlan maradt a Veszprém Arénában. A Flensburg szombati vendégjátéka azonban több szempontból is izgalmasnak, kiszámíthatatlannak ígérkezett. Egyrészt azért, mert a németek a nyitó körben kiütötték a világsztároktól hemzsegő Párizst, míg a mieink csak ikszeltek a lengyel Wisla Plock otthonában. Másrészt pedig a magyar bajnok körül kialakult nem mindennapi helyzet intett óvatosságra, illetve adott okot a bizonytalanságra. Carlos Ortegát ugyanis a hét elején menesztették az együttes éléről, helyét átmenetileg a korábbi másodedző, Javier Sabaté vette át.

Érezték is a szurkolók, hogy ezúttal extra buzdítást kell nyújtaniuk. A „B-közép” ennek megfelelően már fél órával a kezdés előtt parádés szurkolásba kezdett. A kezdő sípszót követően pedig percekig skandálták Ortega nevét, mialatt kifeszítették a „Köszönjük Ortega mester” drapériát.

Eggertet cseppet sem zavarta a forró atmoszféra, a dán balszélső rögtön az első vendég támadás végén eltekerte a játékszert Mikler mellett. Ilic válaszolt hétméteresből, majd Jakobsson is betalált. A kapusok a meccs elején nem találkoztak a labdával, minden támadásból gól lett, így a 7. percig vezetni tudtak a vendégek (4:5). A Gulyást nélkülöző MVM aztán rendezte védekezését, s Mikler is elkapta a fonalat. Emellett támadásban is pontos volt a gárda, így meg tudta akadályozni, hogy a rivális éljen legnagyobb fegyverével, a gyors indításokkal. A kezdőként pályára lépő Palmarsson vezetésével 4:0-s rohamot produkált az előző kiírás ezüstérmese.

10:6-nál időt is kért Ljubomir Vranjes, mellyel fel is pörgette tanítványait, akik pillanatok alatt kettőre faragták hátrányukat. Mikler továbbra is jól védett, nem úgy a túloldalon a rutinos Andersson, jött is a játékrész kétharmadánál a helyére Möller. Ekkor ugyanis Lékai góljának köszönhetően már öttel ment a Veszprém (14:9). A hajrára viszont egyetlen gólra futotta a hazaiaknak (Ilic lőtte hetesből), miközben a 2014-es BL-győztes látványosan összekapta magát. A csereként beállt Mahe vezetésével mínusz egyre csökkentették a különbséget a pihenő előtt (15:14).

Ilic hetesből, Nagy átlövésből, Ugalde pedig egy kontra végén volt eredményes a második felvonás elején. Ez persze nem szegte kedvét az észak-német gárdának, amely továbbra is szorosan tapadt ellenfelére. Lauge góljával a meccs kétharmadnál 19:17 állt az eredményjelzőn. További aggodalomra adott okot, hogy a kezét fájlaló Nagy nem tudta folytatni a játékot. Sabaté a kapuban is cserélt, jött Alilovic, miközben Möller fontos helyzetekben hárított. Hatalmas iram, óriási küzdelem jellemezte a játékot, a Vranjes csapat a 48. minutumban feljött egyetlen gólra (22:21).

A hajrában meglehetősen furcsa játékvezetői ítéletek borzolták a publikum kedélyeit, amelyek szintén szerepet játszottak abban, hogy Ilicék nem tudtak ellépni (52. perc: 24:23). Palmarsson előbb gólt lőtt, majd begyűjtött egy kétperces kiskiállítást. Mellé még egy hetes is járt a vendégeknek, ám Alilovic kifogott a mindig biztos kezű Eggerten. A horvát válogatott portás bravúrt bravúrra halmozott a végjátékban, s a nyolc gólig jutó Ilicen sem találtak fogást. Nilssonék uralták a meccs finisét, nem adtak esélyt a pontszerzésre a Flensburgnak. Ilic, Zeitz és Ugalde is betalált, Mogensenék viszont nem tudták meglepni Alilovicot. Glandorf a legvégén még betalált (28:24), de ez semmit sem rontott az eksztázisban ünneplő közösség hangulatán.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, A csoport, 2. forduló:
MVM Veszprém–SG Flensburg-Handewitt 28:24 (15:14)
Veszprém Aréna, 5000 néző. Vezette: Zotin, Volodkov (oroszok).
Veszprém: Mikler – Palmarsson 4, ZEITZ 3, NAGY L. 4, SCHUCH, TERZIC, Iváncsik G. 1. Csere: ALILOVIC (kapus), ILIC 9 (5), Nilsson 2, Marguc, Ugalde 3, LÉKAI 2, Sliskovic. Edző: Javier Sabaté.
Flensburg: Andersson – Svan 1, Djordic 1, TOFT-HANSEN 3, LAUGE 3, Gottfridsson 2, Eggert 4 (2). Csere: Möller (kapus), Jakobsson 2, MAHE 4, KARLSSON, Mogensen, Glandorf 3, Radivojevic, Wanne 1. Vezetőedző: Ljubomir Vranjes.
Kiállítások: 2, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 6/5, ill. 3/2.

További eredmény:
Celje–HC Zagreb 20:21 (10:9)

vasárnap:
PSG–Wisla Plock 17.00
THW Kiel–Besiktas 19.30

Így látták a főszereplők

Javier Sabaté: – A Flensburg ma az egyik legjobb formában lévő csapat Európában. Lehet, hogy az előző szezonban nem teljesítettek a legfényesebben, de ehhez hozzájárult, hogy rengeteg sérültjük volt. Jól védekeztünk az első húsz percben, amivel megalapoztuk a sikerünket. A második játékrészben ismét feljavult a játékunk, Mirko számos fontos védést mutatott be. Nehéz meccsen sikerült nyernünk. Kihasználtuk azt, hogy a Flensburg nem tudta alkalmazni a gyors lerohanásait. Nehézséget jelentett a németeknek, hogy csak egy beállóssal tudtak játszani, azzal pedig kifejezetten megleptek minket, amikor beálló nélkül kézilabdáztak. A mai győzelem a csapat és Ortega érdeme, nem az enyém – fogalmazott a tréner, aki újságírói kérdésre elárulta, hogy Sulic nem sérülés miatt hagyta ki a találkozót. Arról is beszélt, hogy Nagy László keze megfájdult, de azt még nem lehet tudni, hogy súlyos-e a sérülés.

Aron Palmarsson: – Fantasztikus érzés volt itt játszani, korábban csak ellenfélként éltem ezt át. A szurkolók ma is bizonyították, hogy ők a legjobbak Európában. A Flensburg két nehéz meccset játszott a héten, vélhetően fáradtabbak voltak nálunk. Az első húsz perc után kicsit elkényelmesedtünk, amit nem szabad megengedni magunknak egy ilyen erős ellenfél ellen. Szerencsére vissza tudtunk jönni a meccsbe, s megnyertük a találkozót. Elégedett vagyok a teljesítményünkkel. Nehéz hét van mögöttünk, hiszen Carlos távozott, de megadtuk a bizalmat Xavinak, s teljesen egységesen melléálltunk.

Ljubomir Vranjes: – Gratulálok mindkét csapatnak. Főként a Veszprémnek, amely hazai környezetben fantasztikusan játszott, de a saját csapatommal is elégedett vagyok. Az első félidőben egy hét-nyolcperces rossz periódus miatt többgólos hátrányba kerültünk, de tudtunk változtatni, s visszakerülünk a meccsbe. A második játékrész elején ismét hibákat követtünk el, s újra ellépett a Veszprém. A meccs végén ismét volt lehetőségünk felzárkózni, de ekkor is hibáztunk, vendéglátónk pedig megérdemelten nyert. Ebben a hangulatban nehéz játszani. Az az együttes, amely tizenöt percig nem játszik jól Veszprémben, nem is nyerhet. Várjuk a visszavágót.

Tobias Karlsson: – Gratulálok a hazaiaknak a győzelemhez. Én kevésbé vagyok elégedett, mint edzőm. Voltak jó pillanataink a meccsen, de ez nem volt tartós. Túl sokat hibáztunk, amelyek miatt csak magunkat okolhatjuk. Készülünk a következő meccsre és ismét felvesszük a kesztyűt.

Galéria
MVM Veszprém – SG Flensburg-Handewitt 28:24
Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. OTP Bank-PICK Szeged 12 9 1 2 419 332 87 19
2. ONE Veszprém HC 9 9 0 0 364 258 106 18
3. MOL Tatabánya KC 9 9 0 0 302 252 50 18
4. FTC-Green Collect 10 5 1 4 334 331 3 11
5. ETO University HT 10 5 0 5 305 297 8 10
6. Csurgói KK 11 3 2 6 315 322 -7 8
7. NEKA 11 3 2 6 297 324 -27 8
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 10 4 0 6 280 307 -27 8
9. Budai Farkasok-Rév 9 2 4 3 243 273 -30 8
10. PLER-Budapest 10 3 2 5 280 313 -33 8
11. Balatonfüredi KSE 9 3 1 5 243 263 -20 7
12. Szigetszentmiklósi KSK 11 3 1 7 298 334 -36 7
13. Carbonex-Komló 10 2 1 7 271 306 -35 5
14. CYEB-Budakalász 9 2 1 6 266 305 -39 5
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:46
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. Füchse Berlin 8 8 0 0 281 249 32 16
2. Aalborg Håndbold 8 6 1 1 258 229 29 13
3. One Veszprém HC 8 5 0 3 271 245 26 10
4. HBC Nantes 8 4 0 4 262 234 28 8
5. Sporting Clube de Portugal 8 4 0 4 265 274 -9 8
6. Industria Kielce 8 2 1 5 254 265 -11 5
7. Dinamo Bucuresti 8 1 0 7 225 251 -26 2
8. Kolstad Håndball 8 1 0 7 228 297 -69 2
Utolsó módosítás: 2025. november 26. 9:53
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. június 8. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
Besiktas
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 13. 21:00
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Al Ahly
Időpont
2025. augusztus 15. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/2026
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
VfL Gummersbach
Időpont
2025. augusztus 16. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
27-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2025. augusztus 23. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
FH Hafnarfjörður
Vendég
One veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Hafnarfjörður Arena (Izland)
Eredmény
22-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 6. 17:00
Helyszín
Sportcsarnok Budakalász
Eredmény
32-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 10. 18:45
Helyszín
Sparekassen Danmark Aréna (Aalborg, Dánia)
Eredmény
32-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 13. 18:15
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
30-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HBC Nantes
Időpont
2025. szeptember 18. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
30-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 24. 18:45
Helyszín
Dinamo Hall (Bukarest, Románia)
Eredmény
27-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
Sydney Uni
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 27. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
15-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
al-Ahli
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 28. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
31-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2025. szeptember 30. 16:15
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
23-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FC Barcelona
Időpont
2025. október 2. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Budai Farkasok-Rév
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 5. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand
Eredmény
26-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Industria Kielce
Időpont
2025. október 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2025. október 11. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Sporting CP
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 16. 20:45
Helyszín
Pavilhao Joao Rocha Arena (Lisszabon, Portugália)
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. október 23. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 8. 16:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Kolstad Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 12. 18:45
Helyszín
Trondheim Spektrum (Trondheim, Norvégia)
Eredmény
29-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
NEKA
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
38-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Kolstad Handball
Időpont
2025. november 19. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 22. 17:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
27-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 27. 20:45
Helyszín
Max-Schmeling-Halle (Berlin, Németország)
Eredmény
38-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
24-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. december 4. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University HT
Időpont
holnap 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. december 9. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2026. február 6. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
HE-DO B BRAUN Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 9. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
Industria Kielce
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 19. 18:45
Helyszín
Kielce, Hala Legionow
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 22. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2026. február 25. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2026. február 28. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
HCB Nantes
Vendég
One Vszprém HC
Időpont
2026. március 5. 20:45
Helyszín
Nantes, H Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 8. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2026. március 12. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2025/26
Hazai
Mol Tatabánya KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 14. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 4. 18:00
Helyszín
Szabadidőközpont Balatonfüred
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2026. április 12. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2026. április 24. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
ETO University HT
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 10. 18:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.