Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

FCV: Nincs hiányérzetem – Rajki Tamás

2015. június 23. 18:36
Reveland Zoltán távozik, Bényi Kálmán visszavonul a bajnoki negyedik helyezett, Magyar Kupa-ezüstérmes 1. FC Veszprém együttesétől, ahova kapus és két mezőnyjátékos is érkezhet a nyáron.

Noha az alapszakaszban kiválóan szerepelt (a címvédő Berettyóújfalut például oda-vissza legyőzte), a rájátszás során hullámvölgybe került az 1. Futsal Club Veszprém, amely végül – megismételve tavalyi helyezését – negyedikként zárta az első osztály küzdelmeit.

– Összességében elégedett vagyok a csapat teljesítményével, hiszen egy erősebb bajnokságban sikerült megismételni a tavalyi eredményünket, sőt, a Magyar Kupában a második helyen végeztünk – kezdte az értékelést Rajki Tamás, a klub ügyvezető elnöke. –Taktikailag tovább fejlődött az együttes, s a mentális erőnket is meg tudtuk tartani majdnem a teljes szezon során. Örömömre szolgál, hogy továbbra is csapat vagyunk csupa nagybetűvel, ami sok helyzeten átsegített minket. A szakmai stábbal kiértékeltük az idény pozitívumait és negatívumait is, ami tovább tud vinni minket. Nincs hiányérzetem, hiszen Magyarország legjobb futsalcsapatai között tartanak számon minket, haladunk a megkezdett úton, amiben vannak hullámvölgyek is. Aki sportolt valaha, az pontosan tudja, hogy miről beszélek – tette hozzá.

Rajki TamásRajki Tamás

A Magyar Kupában egészen a döntőig meneteltek a bakonyiak, ahol a későbbi bajnok Rába ETO-val szemben ugyan alulmaradtak, ám az így megszerzett ezüstérem így is a klub eddigi legnagyobb sikere. – Roppant büszkék vagyunk erre az eredményünkre. A tv-közvetítésnek köszönhetően az egész ország megtudta, hogy Veszprémben van futsal, s, hogy rövid idő alatt remek munkát végeztünk. A mérkőzés után rengeteg pozitív jelzést kapott klubunk és személyesen én is, ami újabb erővel és energiával töltött fel minket a még jobb eredmény eléréséhez – fogalmazott a klubvezető, aki szerint a következő kiírás előtt az jelenti legnagyobb erősítést, hogy a gárda gerince továbbra is együtt marad.

Reveland Zoltán Dunaújvárosban folytatja pályafutását, akinek sok sikert kívánunk. Bényi Kálmán jelezte, hogy fizikailag már túl sok a terhelés számára. Úgy vélem, a legnagyobb igazolásunk, hogy a gárda többi tagjával sikerült megegyeznünk a folytatásról, így a gerinc együtt marad. Több játékossal állunk tárgyalásban, maximum két mezőnyjátékost és egy kapust szeretnénk igazolni. Elsősorban fiatal tehetségeket keresünk, akik beillenek a szellemiségünkbe és Madi (Madarász János – a szerk.) kezei alatt megmutathatják, mire képesek – húzta alá Rajki, majd hozzátette: a felkészülés kezdetére szeretnék kialakítani a végleges keretüket.

Egymást követően elért két bajnoki negyedik helyezés után adódik a kérdés: jövőre irány a dobogó? – A futsal viszonyait látva úgy gondolom, hogy van még potenciál a csapatunkban, azonban ezt nehéz számszerű eredményben meghatározni. Elindultunk egy úton, ezt szeretnénk folytatni, s minél sikeresebbek lenni. Alapcélunk, hogy szerethető együttesünk legyen, amely közönségszórakoztató játékkal szolgálja ki egyre nagyobb számú szurkolótáborát. A drukkerek mellett szeretnék köszönetet mondani a városnak, szponzorainknak, s minden munkatársamnak, akik a csapatért dolgozott.

Közel száz gyerek futsalozik a megyeszékhelyen

A klub filozófiájának fontos pillére az utánpótlásképzés, rengeteget tesznek azért, hogy minél több fiatal megismerkedhessen Veszprémben a sportággal. – Finta Péter szakmai vezető és stábja idén is remek munkát végzett. Közel száz igazolt futsalosunk van már, akik folyamatosan tanulják a sportág alapjait. Továbbra sincs eredménykényszer az utánpótlásunkban, de a jövőben kétirányú képzést folytatunk. Egyrészt folytatjuk a tömegesítést, a sportág népszerűsítését. Ennek érdekében tovább bővítjük a Suli-Futsal programunkat és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) megyei igazgatóságával közösen megyei futsal bajnokságokat tervezünk indítani. Emellett hatékonyabb és még magasabb minőségű munkát szeretnénk végezni. Előrehaladott tárgyalásokat folytatunk egy futsal osztály beindításáról, vagyis a futsalt beintegráljuk az oktatásba, így még hatékonyabb munkát (heti 6-10 edzés) tudunk végezni. E munka végeredményeként – reményeink szerint – öt-hat éven belül még több veszprémi fiatal viheti tovább futsalunk jó hírét – vetítette előre az egyesület vezetője.

Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.