Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
12°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
12°C

Tizenhárom év után BL-döntős a Veszprém!

2015. május 30. 19:54
A heroikusan küzdő MKB-MVM Veszprém sokáig emlékezetes meccsen nyert a Kiel ellen, s bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe.

Elérkezett az igazság pillanata: a második kölni elődöntőben a német és a magyar bajnok, a THW Kiel és az MKB-MVM Veszprém csapott össze azért, hogy vasárnap (18:00) megküzdhessen a Kielcét legyőző Barcelonával a BL-győzelemért. Cristian Ugalde a hírek szerint csuklótörést szenvedett, így nem tudta vállalni a játékot.

A nyáron Veszprémbe érkező Palmarsson jegyezte a találkozó első gólját, az MKB-MVM azonban – Weinhold kiskiállítását követően – emberelőnyben sem tudott betalálni. Nem úgy a túloldalon a korábbi bakonyi gólvágó, Vujin. Több mint négy percet kellett várni az első eredményes veszprémi támadásra, ekkor Sulic mattolta a kiválóan kezdő Palickát. Palmarsson és Jicha vezetésével 5:2-re elhúzott a THW, Ilic sajnos hetesből sem tudott betalálni. Pedig a bakonyiak a szerencsével sem álltak hadilábon, hiszen több elrontott lövés után is visszapattant hozzájuk a játékszer. Marguc is büntetőt lőhetett, de ő sem tudta értékesíteni. A félidő derekához 7:4-es állásnál érkeztek a felek. Ekkor Alilovic érkezett Mikler helyére, a kiváló szezont futó magyar válogatott portás ezúttal elmaradt a megszokott teljesítményétől.

Ilic lendített együttese szekerén egy bombával, majd Iváncsik Gergő volt eredményes egy gyors ellentámadás végén. Toft Hansen előbb betalált, majd Suliccsal együtt kétperces kiállítást kapott. A megilletődött kezdés után úgy tűnt, hogy összeállt a bakonyiak védekezése, Alilovic pedig rendkívül fontos pillanatban védett. Carlos Ortega időkérése után pedig óriási fordulatot vett a meccs: 3:0-s szériájával ugyanis fordítani tudott a Veszprém (22. perc: 8:9). Ekkor Alfred Gislason kért időt, Palmarsson pedig egyenlített. Ilic lőhetett ismét hetest, de ezt már nem hibázta el, Nilsson pedig meg is duplázta fórt (25. perc: 9:11). A veszprémi drukkerek hangja messze túlszárnyalta az erős túlerőben lévő németekét. Alilovic újra védett, Terzicet kiállították, Canellas pedig bevágta a hétméterest. Jött azonban Nilsson, aki csodálatos mozdulattal pörgette el a játékszert Palicka feje felett. Úgy tűnt, hogy a veszprémek fordulhatnak előnnyel a szünet előtt, ám emberhátrányban labdát vesztettek, Palmarsson pedig az üres kapuba lőtt (13:13).

Álomszerűen kezdte a második felvonást az Ortega-csapat! Palmarsson kisbüntetése után Ilic hetesét védte Palicka, de a kipattanót bevágta a szerb bombázó. Nagy bombája is utat talált a hálóba, majd Ilic volt eredményes egy remek betörésből. Gislason ismét időt kért, Dahmke gólt lőtt, de erre is kettővel válaszolt a magyar bajnok (36. perc: 14:18). Canellas vezetésével kettőre zárkóztak a „zebrák”, de a meccs kétharmadánál már ismét négy volt közte (17:21). A Veszprémnek labdája volt az ötgólos különbséghez, de Zeitz kihagyta a ziccert.

Ami késik, az nem múlik – tartja a mondás, ami ezúttal be is igazolódott. Nagy Lászlóék továbbra is uralták a rendkívül színvonalas összecsapást, a gladiátorok harcát. 21:24 után Iváncsik jutatta a gólvonal mögé a játékszert, Sulic pedig ugyanezt tette kétszer is. A 49. minutumban már hat volt az előny. Németországban, a német bajnok ellen! Igaz, a Kiel hatalmasat hajrázott. Pillanatok alatt négyet vágtak, ráadásul Sulic a harmadik kisbüntetését is begyűjtötte. Sprenger gólja után fel is erősödött a német publikum hangja. Ám hiába! Ilic rendkívül fontos pillanatban bombázott a hálóba, s ugyanez volt elmondható Alilovic védéséről is, illetve Iváncsik higgadtan lőtt heteséről (56. perc: 25:29). Vujin még betalált, de a hajrában már nem volt esélye csapatának, Alilovic ugyanis védte Jicha ziccerét. Sprenger gólja után két gól volt a mieink előnye egy perccel a lefújás előtt, de akkor már csak bakonyi gól esett. Mindkétszer Lékai volt eredményes!

A Veszprém 31:27-re nyert, s bejutott a vasárnapi (18:00) fináléba, ahol a spanyol Barcelonával találkozik. A klub 2002 után másodszor jutott döntőbe az első számú európai sorozatban.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2. elődöntő:
THW Kiel–MKB-MVM Veszprém 27:31 (13:13)
Lanxess Aréna, 20 ezer néző. Vezette: Nacsevszki, Nikolov (macedónok).
Kiel: Palicka – Ekberg, Weinhold 1, Toft Hansen 2, PALMARSSON 9, Jicha 2, Dahmke 3. Csere: Ege (kapus), CANELLAS 5 (3), Vujin 2, Lauge, Duvnjak, Wiencek, SPRENGER 3. Vezetőedző: Alfred Gislason.
Veszprém: Mikler – Rodriguez, SULIC 4, NAGY L. 7, SCHUCH, Terzic, IVÁNCSIK G. 7 (1). Csere: ALILOVIC (kapus), ILIC 8 (4), Marguc, Gulyás, Nilsson 2, Lékai 2, Zeitz 1. Vezetőedző: Carlos Ortega.
Kiállítások: 12, ill. 12 perc.
Hétméteresek: 3/3, ill. 9/5.

Így látták a főszereplők

Carlos Ortega: – Boldog vagyok, hogy le tudtuk győzni a Kielt, ami Németországban különösen nagy fegyvertény. A sikerünk egyik kulcs az volt, hogy meg tudtuk akadályozni ellenfelünk gyorsindításait, s a 3-2-1-es nyitott védekezésük ellen is megtaláltuk az ellenszert. Büszke vagyok a csapatomra. Óriási dolgot vittünk ma véghez, de itt nem állunk meg, még többet akarunk. A Barcelona egy kiváló együttes, de mindent el fogunk követni, hogy őket is legyőzzük.

Nagy László: – Az első játékrészben nem úgy működött a védekezésünk, ahogyan elterveztük, de Mirko beállása mindent megváltoztatott. Fordulás után végig négyöt góllal vezetünk, a Kiel azonban egy pillanatra sem adta fel. A nagy harcba mégis meg tudtuk őrizni az előnyünket, s megérdemelten jutottunk a fináléba.

Mirko Alilovic: – Nem hiszem, hogy én lennék a meccs embere, ez a csapat diadala volt. Nagyon örülök, hogy egy ilyen kiemelt fontosságú találkozón segíthettem a csapatomat. A hátsó alakzatunk meg tudta akadályozni a Kiel gyorsindításait, amely így nem tudta a saját játékot nyújtani. Nekünk viszont sikerült ez, kifejezetten okosan játszottunk támadásban, s kevesebbet hibáztunk ellenfelünknél. A második játékrészben már hattal is vezettünk, s bár nagyot hajrázott a Kiel, kiharcoltuk a finálét. Következik a Barcelona. Egyelőre nincs különösebb tervünk, taktikánk ellenük, egy azonban biztos: harcolnunk kell! Ha valakit mégis ki kellene emelnem, akkor Lazarov nevét említeném, akire nagyon kell figyelnünk.

Mikler Roland: – Nagyon fontos, hogy valamelyikünknek jól menjen a játék, ma Mirko védett szenzációsan, aki a mérkőzés legfontosabb periódusaiban sokat tett a játékunkhoz. Nagyon boldog vagyok, hogy ma így védett a társam. Meglátjuk, hogy mit hoz a holnap, megpróbáljuk kipihenni ezt a brutális hatvan percet, s felkészülni a Barcelona ellen. Mindenkit le kell győznünk ahhoz, hogy a nagy álmunkat valóra váltsuk.

Lékai Máté: – A védekezésünk zseniálisan működött, ezzel tudtunk a németek fölé kerekedni. Mirko tartást adott a csapatnak, amikor kisebb hullámvölgyekbe kerültünk. Az elején rengeteg ziccert, hetest hibáztunk, ezt javítanunk kell. Nagyon boldog vagyok, hogy BL-finálét játszhatok. A csapat nagyon egyben van, a második félidőben volt egy bizonytalanabb időszakunk, amikor a Kiel feljött a nyakunkra, de onnan is fel tudtunk állni, ami a csapat tartását mutatja. A legvégén hittem el, hogy bent vagyunk a döntőben. Most pihenés következik, Amennyire egy nap alatt lehet felkészülni a Barcelonából, azt meg fogjuk tenni. Holnap nekik megyünk, s meghalunk a pályán, mert máshogy nem lehet Bajnokok Ligáját nyerni.

Alfred Gislason: – Fantasztikusan védekezett ma a Veszprém, s Alilovic is hihetetlen teljesítményt produkált. A találkozó elején remekül működött a 3-2-1-es nyitott védekezésünk, de később feljavult a rivális. A magyar bajnok védekezése rengeteg technikai hibára kényszerített minket, így nem tudtuk a saját játékunkat nyújtani. Érthető módon nem lehetünk elégedettek, de holnap mindent elkövetünk, hogy sikerrel zárjuk a hétvégét.

Filip Jicha: – A második játékrészben nem tudtunk úgy védekezni, ami tőlünk elvárható, s Alilovic is remek napot fogott ki. Remek kézilabdát játszott a Veszprém, mi viszont bántóan sokat hibáztunk. Szeretnénk holnap javítani.

Rene Toft Hansen: – A gyors indításaival vert meg bennünket a Veszprém, nekünk viszont nagy nehézséget okozott a helyzetek kialakítása. A jobb csapat győzött ma.


A szombati nap legfontosabb eseményeiről ITT olvashatja a vehirsport.hu élő tudósítását.

Galéria
THW Kiel–MKB-MVM Veszprém 27:31 (13:13)
Zatkalik Dávid
Zatkalik Dániel
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. OTP Bank-PICK Szeged 12 9 1 2 419 332 87 19
2. ONE Veszprém HC 9 9 0 0 364 258 106 18
3. MOL Tatabánya KC 9 9 0 0 302 252 50 18
4. FTC-Green Collect 10 5 1 4 334 331 3 11
5. ETO University HT 10 5 0 5 305 297 8 10
6. Csurgói KK 11 3 2 6 315 322 -7 8
7. NEKA 11 3 2 6 297 324 -27 8
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 10 4 0 6 280 307 -27 8
9. Budai Farkasok-Rév 9 2 4 3 243 273 -30 8
10. PLER-Budapest 10 3 2 5 280 313 -33 8
11. Balatonfüredi KSE 9 3 1 5 243 263 -20 7
12. Szigetszentmiklósi KSK 11 3 1 7 298 334 -36 7
13. Carbonex-Komló 10 2 1 7 271 306 -35 5
14. CYEB-Budakalász 9 2 1 6 266 305 -39 5
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:46
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. Füchse Berlin 8 8 0 0 281 249 32 16
2. Aalborg Håndbold 8 6 1 1 258 229 29 13
3. One Veszprém HC 8 5 0 3 271 245 26 10
4. HBC Nantes 8 4 0 4 262 234 28 8
5. Sporting Clube de Portugal 8 4 0 4 265 274 -9 8
6. Industria Kielce 8 2 1 5 254 265 -11 5
7. Dinamo Bucuresti 8 1 0 7 225 251 -26 2
8. Kolstad Håndball 8 1 0 7 228 297 -69 2
Utolsó módosítás: 2025. november 26. 9:53
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. június 8. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
Besiktas
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 13. 21:00
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Al Ahly
Időpont
2025. augusztus 15. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/2026
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
VfL Gummersbach
Időpont
2025. augusztus 16. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
27-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2025. augusztus 23. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
FH Hafnarfjörður
Vendég
One veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Hafnarfjörður Arena (Izland)
Eredmény
22-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 6. 17:00
Helyszín
Sportcsarnok Budakalász
Eredmény
32-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 10. 18:45
Helyszín
Sparekassen Danmark Aréna (Aalborg, Dánia)
Eredmény
32-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 13. 18:15
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
30-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HBC Nantes
Időpont
2025. szeptember 18. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
30-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 24. 18:45
Helyszín
Dinamo Hall (Bukarest, Románia)
Eredmény
27-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
Sydney Uni
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 27. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
15-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
al-Ahli
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 28. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
31-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2025. szeptember 30. 16:15
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
23-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FC Barcelona
Időpont
2025. október 2. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Budai Farkasok-Rév
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 5. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand
Eredmény
26-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Industria Kielce
Időpont
2025. október 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2025. október 11. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Sporting CP
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 16. 20:45
Helyszín
Pavilhao Joao Rocha Arena (Lisszabon, Portugália)
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. október 23. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 8. 16:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Kolstad Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 12. 18:45
Helyszín
Trondheim Spektrum (Trondheim, Norvégia)
Eredmény
29-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
NEKA
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
38-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Kolstad Handball
Időpont
2025. november 19. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 22. 17:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
27-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 27. 20:45
Helyszín
Max-Schmeling-Halle (Berlin, Németország)
Eredmény
38-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
24-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. december 4. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University HT
Időpont
holnap 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. december 9. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2026. február 6. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
HE-DO B BRAUN Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 9. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
Industria Kielce
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 19. 18:45
Helyszín
Kielce, Hala Legionow
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 22. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2026. február 25. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2026. február 28. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
HCB Nantes
Vendég
One Vszprém HC
Időpont
2026. március 5. 20:45
Helyszín
Nantes, H Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 8. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2026. március 12. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2025/26
Hazai
Mol Tatabánya KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 14. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 4. 18:00
Helyszín
Szabadidőközpont Balatonfüred
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2026. április 12. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2026. április 24. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
ETO University HT
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 10. 18:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.