Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Ezúttal a címvédő volt jobb

2015. április 20. 21:49
A Berettyóújfalu 6-3-ra nyert az 1. Futsal Club Veszprém vendégeként az élvonal hétfői meccsén.

Két hónap szünet után lépett pályára ismét hazai környezetben a veszprémi futsalcsapat, amely a felsőházi rájátszásban a bajnok Berettyóújfalut fogadta. A bakonyiak az alapszakaszban oda-vissza legyőzték a Hajdú-Bihar megyeieket. A mostani találkozó azonban a korábbiaknál is nagyobb csatát ígért. A rivális ugyanis veresége esetén gyakorlatilag lemondhatott volna a címvédésről, a veszprémieknek pedig a dobogós álmok életben tartásához kellettek a pontok.

Mindezeknek megfelelően jó iramú, küzdelmes találkozót láthatott a szépszámú publikum. A kezdeti „tapogatózás” után sorra alakították ki helyzeteiket a felek, de mindkét kapus, Reveland és Tihanyi is biztosan őrizte portáját. A játékrész derekánál aztán felgyorsultak az események. Reveland hajszálpontos kidobását követően Vas találta szembe magát Tihanyival a hatoson belül, de nem tudott túljárni a válogatott portás eszén. A kihagyott helyzetet aztán azonnal megbüntette a Mezei-Vill: a gyors ellentámadás végén a csapatkapitány Trencsényi lőtt a hálóba. Nem sokkal később Tar vált főszereplővé, aki előbb csattanós kapufát lőtt, majd becsúszva mentett a saját kapuja elől.

A drukkerek Tatai-gólt kértek, kívánságuk pedig teljesült is. A bakonyiak első számú gólfelelőse a 14. percben Boromisza Gábor passzából kilőtte a jobb alsót. Mindkét csapatnak összejött az 5. szabálytalansága, ezért – a büntető elkerülés érdekében – óvatosabb játékstílusra kellett váltaniuk. Úgy tűnt, hogy nem is esik több találat a félidőben, ám a vendégek a szünet előtt ismét megszerezték a vezetést (1-2).

Revaland nagy védésével indult a második felvonás, a 23. minutumban azonban már ő sem védhette Lovas remek lövését. Sőt, öt perccel később már három volt közte, ezúttal a korábban szép gólpasszt jegyző Rábl volt eredményes (1-4). Ekkor Madarász János váltott a kapuban: Reveland helyére Sárdi érkezett, aki rögtön nagyon hárított.

Tapintható volt a feszültség a pályán, s a lelátón is. A „B-közép” és a biztonságiak verbális összetűzése után egy szurkolót ki is vezettek, akit aztán több társa is követett. (Tették mindezt önszántukból, a lefújást követően pedig visszatértek, hogy köszöntsék kedvenceiket.) Percekig állt a játék, ami inkább az ellenfél játékosait zavarta meg. Másodpercekkel az eset után ugyanis előbb Boromisza Gábor lövése talált utat a kapuba, majd Németh Péter szabadrúgása kötött ki a berettyóiak hálójában (3-4).

Többre azonban már nem futotta az FCV erejéből. A jobb teljesítményt nyújtó rivális a 37. percben végképp eldöntötte a három pont sorsát. Ismét Rábl mutatott be szépségdíjas cselt, majd Lovas elé talált, aki együttese 5. gólját is belőtte. Madarász János a hajrában – kapusát lehozva – öt a négy elleni játékkal operált, de ez sem hozott eredményt. Sőt, kettővel a lefújás előtt Gál helyezte a játészert az üres veszprémi kapuba (3-6).

Férfi futsal NB I rájátszás az 1-6. helyért, 4. forduló:
1. FC Veszprém–MVFC-Berettyóújfalu 3-6 (1-2)
Március 15. utcai sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Farkas, Futó.
Veszprém: Reveland – Finta, Tatai, Boromisza G., Gulyás. Csere: Sárdi (kapus), Bényi, Németh P., Tar, Vas, Boromisza D., Bánfalvi. Vezetőedző: Madarász János.
Berettyóújfalu: Tihanyi – Sánta, Dávid, Rábl, Nagy T. Csere: Gál, Trencsényi, Lovas, Szabó P., Nagy I., Birinyi. Vezetőedző: Turzó József.
Gólszerzők: Tatai (15.), Boromisza G. (30.), Németh P. (32), ill. Trencsényi (12.), Szabó P. (19.), Lovas (23., 37.), Rábl (28.), Gál I. (38.).

Így látták a főszereplők

Madarász János: – Gratulálok a Mezei-Vill csapatának, amely ma csapatként erősebb volt nálunk. Nálunk nem voltak olyan teljesítmények, amelyekkel itthon tudtuk volna tartani a három pontot. Mindent megtettek a srácok, 4-1-nél vissza is jöttek mérkőzésbe, de ez most kevés volt. Megérdemelten nyertek a vendégek.

Turzó József: – Az eddigi veszprémi találkozóinkon mutatott játékunkhoz képest jóval magabiztosabbak voltunk. 4-1-nél ugyan volt egy kisebb rövidzárlatunk, de ezen is túltettük magunkat. Véleményem szerint végig jobban játszottunk a jó erőkből álló Veszprémnél, uraltuk a mérkőzést, s megérdemelten győztünk.

Galéria
1. FC Veszprém – MVFC-Berettyóújfalu 3-6
Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.