Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

A helyi fiatalok Veszprémben képzelik el a jövőt

2019. július 5. 12:00
Sok-sok más, értékes információ mellett erre is fény derült csütörtökön este a Lélektér Alapítvány által immár harmadik alkalommal életre hívott „ping-pongozz a döntéshozókkal” eseményen, amelyen a helyi fiatalok beszélgethettek Ovádi Péterrel, Veszprém országgyűlési képviselőjével, Hegedűs Barbarával, a Fidesz helyi frakcióvezetőjével és nem utolsósorban dr. Illés Boglárkával, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkárával.

A rendezvényt azért hívták életre, hogy a helyi, veszprémi fiatalok és a döntéshozók között egy otthonos, baráti beszélgetés is kialakulhasson, hogy elmondhassák a bennük lakozó értékes-értelmes gondolatokat.

Ovádi Péter nagyon jól érezte magátOvádi Péter nagyon jól érezte magát

Ovádi Péter országgyűlési képviselő elengedhetetlennek nevezte a helyi fiatalok véleményének figyelembe vételét mind a veszprémi, mind az országos döntéshozatal színterén. Elmondta, hogy immár több éve dolgoznak azon, hogy ez eredményesen meg is valósulhasson. Hozzátette, nemcsak hallgatni akarják az értékek szavait, hanem meghallani is: az önkormányzattal karöltve segíteni őket ahol, és amiben csak tudják.

– Reméljük, hogy a Jutasi úton önkormányzati támogatással létrejövő sportpark a fiataloknak egy olyan kikapcsolódási pont lehet, ahová szívesen ellátogatnak majd különböző programokra – fogalmazott Ovádi.

Dr. Illés Boglárka, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára rögtön fel is ajánlotta a fiataloknak, hogy tegeződjenek vele, hiszen többször járt márt a királynék városában, a jelenlévő fiatalok közül pedig sokukat ismerte is. Emlékeztetett, hogy a parlamentben sem felejtik el értékelni a fiatalok gondolatait: a nyelvvizsgadíj visszatérítése is nagyrészt az Országos Diákparlamentben tevékenykedő fiataloknak köszönhető.

Hegedűs Barbara, a Fidesz helyi frakcióvezetője hangsúlyozta: elsődleges szempont számukra az, hogy a fiataloknak napi segítséget nyújthassanak. Rámutatott, hogy ennek a szemléletmódnak az eredménye, hogy az önkormányzatnak külön keretet is sikerült létrehozni a fiatalok segítésére, amely minden évben csak növekszik. Hozzátette: szívügyük, hogy a veszprémi fiatalok maradjanak - vagy visszatérjenek - a királynék városába, hogy itt alapítsanak egykor családot, itt érezzék otthon magukat.

Ovádi Péter ezek után feltette a kérdést: kik azok, akik valóban itt szeretnének majd letelepedni. A résztvevők többsége egyöntetű választ adott: Veszprémben képzelik el a jövőjüket.

Dr. Illés Boglárka közvetlensége becsülendő voltDr. Illés Boglárka közvetlensége becsülendő volt

Szóba került még a családpolitika, a közbiztonság, a környezetvédelem és nem utolsósorban az állatvédelem is: boldogan pingpongoztak a fiatalok a döntéshozókkal egy ropogós pizzaszelet és egy hűsítő limonádé társaságában.

Simon Dániel
Kovács Bálint
további cikkek
Rövidfilmekbe sűrítve a fiatalok legnagyobb kérdései kultúra Rövidfilmekbe sűrítve a fiatalok legnagyobb kérdései Huszonegyedik alkalommal rendezték meg Veszprémben, ezúttal a FOTON-ban a Pannonfíling mozgóképes találkozót szombaton, amely mára a hazai és határon túli fiatal filmesek egyik legfontosabb bemutatkozási alkalma lett. A rendezvény 2005-ös indulásakor még az volt a cél, hogy a veszprémi kulturális életet felpezsdítse, és némileg ellensúlyt teremtsen a budapesti kulturális túlsúllyal szemben. „Ma már erre nincs szükség” – idézte fel az alapítás éveit Németh Csaba, a fesztivál egyik szervezője. „Veszprém önálló kulturális tér lett, de a Pannonfíling szerepe nem csökkent, továbbra is fontos ugródeszka a fiatal alkotóknak.” 2025. november 23. 1:26 A fiatalok fele magányos fiatalok A fiatalok fele magányos A Nemzeti Ifjúsági Tanács országjáró roadshow-jának veszprémi állomásán bemutatták a 2024-es reprezentatív ifjúságfelmérés eredményeit.  Kiderült, milyen problémákkal szembesülnek ma a fiatalok, és kirajzolódnak az elmúlt 25 év hosszabb távú trendjei is. 2025. október 2. 16:37 Fehér péntek a közlekedési balesetek visszaszorításáért közlekedés Fehér péntek a közlekedési balesetek visszaszorításáért A korábbi évben egy átlagos középiskolai osztály létszámának megfelelő ember hunyt el Veszprém vármegyében közlekedési balesetben, és bár azóta némileg csökkentek az ilyen tragédiák, már az idei évben is tíz fölött van a halálos áldozatok száma. Többek közt emiatt is szervezte meg a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Fehér péntek névre keresztelt prevenciós közlekedésbiztonsági napját ismét, amelynek idén a Veszprém Aréna adott otthont. 2025. szeptember 26. 15:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.