Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elhunyt Brassai Zoltán

2018. november 18. 9:54 // Forrás: Fotó: Kiss Sándor
Pénteken elhunyt Brassai Zoltán író, irodalomtörténész, pedagógus.

Kovács Gábor Zoltán 1948. december 3-án született Mosonmagyaróváron. Irodalmi műveit Brassai Zoltán néven közölte. A veszprémi Lovassy László Gimnáziumban tanított magyar irodalmat, magyar nyelvtant, francia nyelvet és etikát. A 2008/2009-es tanév végén nyugdíjba vonult. Nagy szerepe volt a Veszprém megyei idegenforgalom fellendítésében: az általa írott útikalauzok még ma is közkedveltek a turisták körében. Rendszeresen publikált olyan irodalmi lapokban, mint például az Árgus, a Vár ucca műhely és az Életünk.

Veszprémről, a városhoz fűződő viszonyáról néhány éve a Veszprém Portréban vallott.

"Mikor – bizony már majdnem harminc esztendeje – Veszprémbe érkeztem, elsősorban kíváncsi voltam, hiszen úgy készültem, egy ideig itt fogok dolgozni, lakni, élni."

"Elsősorban a munkahelyem, a leendő munkahelyem érdekelt, melyről tudtam, hogy egyike az ország legnevezetesebb gimnáziumainak, a Lovassy. Előző iskolámban is elismerő csodálat fogadta, mikor bejelentettem, hogy a Lovassyban fogok tanítani. Az egy nagyon jó gimnázium, kösd föl a fehérneműdet, mondta egyik – matematika szakos – kollégám. Veszprémben nézz szét, keresd meg a szögedieket, mondta a Mester; nem merem a birtokos személyjelet használni, hiszen annyiunk Mestere, így nagybetűvel. Keresd meg G. J.-t, tette hozzá.

Nos, ebbe a sorrendben végeztem a dolgomat: beilleszkedtem új iskolámban, elég munkát adott az maga is, jó darabig szinte ott is laktam, így lemaradtam az érkezésem után kezdődő fontos dolgokról, és ezt már nem pótolhatom. A későbbiek jó részében már részt vettem – és Veszprémben maradtam."

"Nem akarok mindent leírni, nem is tudnék. Kiélhettem és kiélhetem befogadó és alkotó vágyaimat egyaránt, hálás vagyok a sorsnak, hogy ide vetett."

vehir.hu
további cikkek
Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! tegnap 14:03 Ünnepi dallamok Veszprém Város Vegyeskarától kultúra Ünnepi dallamok Veszprém Város Vegyeskarától Vasárnap este a Hangvillában adta hagyományos ünnepi koncertjét Veszprém Város Vegyeskara a kóruscsaládjával együtt, amelyen nemzetközi zenei kitekintés mellett gondosan összeállított hagyományos magyar dallamok is felcsendültek. 2025. december 22. 13:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.