Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egy tökéletes nap

2018. szeptember 2. 11:15
Csütörtöki nappal vette kezdetét a veszprémi Utcamozi, melynek keretén belül a legelső film az Egy tökéletes nap című spanyol filmdráma volt. Noha a film levetítése után a legtöbb ember még alig-alig szólt róla, talán a megdöbbenés vagy a „ez most komoly?” uralta a helyszínt, pár nap elteltével biztos mindenkiben leülepedett már az élmény.

A történet 1995-ben játszódik, a délszláv háború idején, valahol a Balkánon. Már a cím is elég abszurd, hiszen háborúban, ahol az állandó félelem az úr, nehéz elképzelni, hogy létezik tökéletes nap. Valahogy ez az irány jellemzi az egész filmet. Ez az abszurd, nevetésből sírásba forduló szomorú rádöbbenés a valóságra.

A cselekmény tulajdonképpen egyszerű. Egy kútba dobott dagadt hullát próbálnak kihúzni a Segítség Határok Nélkül szervezet tagjai, hiszen a háború miatt már a víz is luxuscikk lett, és a halott embertől fertőző lehet a kút vize. Az akcióhoz szükség van egy kötélre, másképp nem megy. A cselekmény előre haladtával, újabb és újabb akadályokba ütköznek, ami miatt egyre elképzelhetetlenebb, hogy felszínre kerülhet a kútban lebegő halott. Ismét abszurd helyzet, hogy egy csapat célja mindvégig az, hogy egy kötelet szerezzenek, és még ez is óriási kihívás számukra.

A történet feldolgozását – látva a háború borzalmait – egy igen sajátos humorérzék segíti. Ha mércét állítanánk, akkor talán a nevetés lenne túlsúlyban, ugyanakkor a délszláv háború nem volt régen, így azok, akik esetleg átélték a háború borzalmait, biztosra veszem, nem így vélekednek a mércéről…

Ami érdekes, hogy a film során rengeteg lepusztult házat látni, romokat, több halottat, ugyanakkor semmiféle vérrontás, gyilkosság vagy robbanás nincsen benne. A történet befejezéséről és, hogy sikerült-e a kötelet megszerezni vagy sem, nem lenne ildomos mondani semmit, aki nem látta, az nézze meg Fernando León de Aranoa alkotását.

Az Utcamozinak egyébként már az első napjára is igen nagy volt az érdeklődés. Éppen ezért is lettem kíváncsi, vajon, miért választja valaki az otthon mozizás helyett, a közös, utcai eseményt? :

„Otthon bármikor nézhetünk filmet, így egy kicsit eltűnt a varázs. Bármikor letölthetünk bármit. Amikor láttam, hogy közös Utcamozira invitálják az embereket, egyből kikészítettem a horgászszékünket. Ünnep az, amikor egy egész város közösen élhet át egy ilyen élményt.”

És itt ragadnám meg a lehetőséget, hogy az Utcamozi szervezőinek filmválasztásaival egyetértésemet nyilváníthassam ki, amiért nem a Hollywoodi „tucatfilmek” közül vetítettek egy happy-end-el záruló romantikus filmvígjátékot, amelyek amúgy is a csapból folynak.

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. ma 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! tegnap 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.