Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tízezer év alatt születik az erdő

2018. augusztus 21. 3:30
A Laczkó Dezső Múzeum új időszakos kiállítása bemutatja, mikor és hogyan indította el az ember a globális klímaváltozást. Elöljáróban annyit: nem freongázas hűtőket, de még csak nem is széntüzelésű mozdonyt láthat, aki felkeresi a tárlatot.

Klímaváltozás mindig is volt, és mindig is lesz: a Föld éghajlata folyamatos mozgásban van. A probléma az, hogy a természetes folyamatokba az emberi tevékenység is belepiszkál, aminek előbb-utóbb (és a tudomány jelenlegi állása szerint inkább előbb, mint utóbb) katasztrofális következményei lesznek.

Eredetileg az egész Bakony összefüggő erdőség voltEredetileg az egész Bakony összefüggő erdőség volt

De mikor és hogyan kezdtünk el túl nagy tétben játszani? Erre a kérdésre keresi a választ az a vándorkiállítás, amit év végéig látogathat a veszprémi közönség. Aki ez alapján arra számít, hogy az első ipari forradalom korának füstokádó gépeit láthatja majd, azt valószínűleg meglepik a második emeleti kiállítótérben elhelyezett kőbalták és egyéb őskori eszközök.

Az ember környezetpusztító beavatkozása ugyanis az újkőkorszakban, az úgynevezett neolit forradalom idején kezdődött, amikor a gyűjtögető-vadászó életmódról áttértünk az állattartásra és a földművelésre. Ezekhez pedig helyre (és építőanyagra) volt szükség, amit az erdőtől vettünk el.

Nem kell messzire mennünk, hogy ennek a hatásait észrevegyük. Megnyitó beszédében dr. Sonnevend Imre erdőmérnök szűkebb környezetünk átalakulásáról, pusztulásáról beszélt. Mint arra felhívta a figyelmet, természetes állapotában a Bakony egy összefüggő erdőség volt, melyben szigetekként bújtak meg a falvak. Nehéz elképzelni, hogy egykor a hajmáskéri lőtér kopasz pusztaságát is őserdő borította, ahogy nagyjából az egész megyét.

Az Árpádok idejében a Bakony még elsősorban vadászterület volt, a XV. századra azonban már kétszáz település létezett az egykori rengetegben, amit a török időszak töménytelen mennyiségű fát igénylő várépítései még tovább ritkítottak. Az erdők mértéktelen kizsákmányolásának az 1879-ben meghozott első igazi erdőtörvény vetett véget, a XX. század faültetései valamennyit javítottak a helyzeten, de a Bakony eredeti erdőségét már nem sikerült helyreállítani.

A lőtér kopár pusztasága pár száz éve még őserdő voltA lőtér kopár pusztasága pár száz éve még őserdő volt

És nem is valószínű, hogy ez sikerülhet. A vándorkiállítás szervezője, dr. Antoni Judit régész, néprajzkutató rámutatott: az erdő nem csupán sok fa egymás mellett. Az erdő egy bonyolult, összetett ökoszisztéma, amiben ugyanolyan fontos szerepe van a legkisebb egysejtű élőlénynek, mint a legnagyobb, több száz éves fáknak – ennek az életközösségnek a kialakulásához azonban idő kell, mintegy tízezer év. Azzal, ahogy most az erdőinket kezeljük: hogy a fákra alapanyagként és nem élőlényként tekintünk, hogy nem hagyjuk felnőni, hanem már „gyerekkorban” kivágjuk őket, azzal elvesszük a lehetőséget, hogy újra erdők, életközösségek alakuljanak ki. Nem marad más, csak az elsivatagosodott táj.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. ma 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! tegnap 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.