Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A relációk revelációja

2018. július 27. 3:00
Family Art címmel szervezett családi kiállítást Szilágyi von Neuwirth Zoé: a Dubniczay-palota magtárában berendezett tárlaton édesapja: Zoltán Sándor, egykori férje: Szilágyi Lackó, valamint párja: Brush Ramones munkáit láthatjuk.

Van valami különösen érdekes, megkapó abban, ha olyan művészek alkotásaiból állítanak össze egy tárlatot, akik személyesen is közeli kapcsolatban voltak, vannak egymással, hatnak egymásra mind művészileg, mind emberileg. Amikor az ő munkáik kerülnek egy térbe, sugározzák a maguk energiáit egymás felé a négy falról, akkor ez a grafikákkal, festményekkel, objektekkel bekeretezett tér maga is egyfajta művészeti produktummá válik, olyan közeggé, amiben feltárulnak az alkotók közötti kapcsolatok, megtörténik a relációk revelációja.

Ez a tér pedig ezúttal Szilágyi Zoét öleli körbe, aki szerettei munkáiból álmodott kiállítást, és aki a megnyitó beszédeket követően idegenvezetést tartott közönségének a saját világában. Ahogy műtárgyról műtárgyra haladtunk, sorra bontakoztak ki a tragédiák – és a szeretet, ami áthatja az emlékeket. Már az első alkotásnál – ZÉES egy Bulgakov-ihletésű objektjénél – édesapja haláláról beszélt Zoé, de rögtön előbukkantak a szép pillanatok is, mint amikor apja az ő (saját bevallása szerint rettenetes) főztjét dicsérte.

Fodorné Jobbágy ÉvaFodorné Jobbágy Éva

Az alkotások emlékeket idéznek fel, és fordítva: az emlékezés alkotásokat szül. Láthatunk olyan objekteket, amiket apja halála után Zoé fejezett be, és olyan munkáit is, amiket Lackó halála után, az ő emlékére készített. Tárlatvezetése során képet kapunk arról, miért nevezte őt megnyitó beszédében „angyalokkal suttogónak” Fodorné Jobbágy Éva.

A kiállító alkotókat valószínűleg nem kell bemutatni a képzőművészetet szerető veszprémi közönségnek; tudjuk, mire számíthatunk tőlük, és ezúttal még egy kicsit többet is kapunk. Ha négy erős személyiséget zárunk egy szobába, könnyen lehet, hogy szétfeszítik a teret, és ebben a térben, az alkotásokból sugárzó energiák kereszttüzében valamit talán megérthetünk az ő kapcsolatukból.

Schöngrundtner Tamás
Kovács Bálint
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. ma 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! tegnap 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.