Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A kultúra, a művészet, az energia önökre is sugározni fog

2018. június 19. 9:50
Bár a Múzeumok Éjszakája országosan kiterjed a múzeumokra, mi ne menjünk sehova, hiszen Veszprémben különleges programok várják a látogatókat – egyrészt a Laczkó Dezső Múzeumban, másrészt pedig a Művészetek Házában.

A Kossuth utcán már kaphattunk egy kis ízelítőt a rendezvényből, hiszen láthattuk a szombaton szintén fellépő Kis-Bakony Néptáncegyüttest. Az „éjszaka” ezen kívül még számos bemutatóval, kiállításmegnyitóval, koncerttel, foglalkozásokkal és hosszabbított nyitva tartással, hajnali 1 óráig fogadja az érdeklődőket.

S. dr. Perémi ÁgotaS. dr. Perémi Ágota

A Laczkó Dezső Múzeum elsősorban családi programokkal készül: játszóházzal, népi gyógyászattal – elűzik a bánatunkat, legyen az szerelmi vagy egészségügyi –, kézműves foglalkozásokkal, rétesezővel, kirakodó vásárral és szaktárlatvezetésekkel. A Múzeumok Éjszakájában a Hősök Kapuja Látogatóközpont és a Tűztorony is részt vesz.

Idén először csatlakozik a múzeumhoz a Veszprémi Családsegítő Központ egy nagyon érdekes programmal: a gyerekek játékos vetélkedőn vehetnek részt, amelyek középkori témájúak, Veszprém történelméhez kapcsolódnak. A gyerekek a hét állomást végigjárva eljuthatnak a királyhoz és a királynőhöz, ahol hercegekké és hercegnőkké válhatnak.

„A kultúra, a művészet, az energia önökre is sugározni fog” – így fogalmazott Hegyeshalmi László, a Művészetek Házának igazgatója, aki hangsúlyozta, hogy a Galériák Éjszakája keretein belül megnyitandó kiállításokat szombaton már 16 órától megtekinthetik a látogatók.

Hegyeshalmi LászlóHegyeshalmi László

A Művészetek Házában két kiállítást is megnyitnak ekkor: a csillagászati témájú Goldilocks Zone-t, illetve a tatto/art kiállítást, ahol egy kis bemutatót is megtekinthetnek a látogatók. A várban nemcsak kiállításokat, tárlatvezetéseket nézhetünk meg, vagy koncerteket hallhatunk, hanem mozoghatunk is: táncbemutatóval, zumbával is várnak minket. Az este csúcspontjaként pedig a „Hiszünk a halál előtti életben” című tárlatvezetést követhetjük végig az Irokéz Gyűjtemény kortárs és neoavantgárd kiállításán.

A részletes program megtekinthető itt:
http://www.ldm.hu/hu/rendezvenyek/kulturbuli-alkonyattol-ejszakaig-veszpremben

Ágel Zita Krisztina

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. ma 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! tegnap 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.