Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tud még újdonsággal szolgálni 1848

2018. április 25. 16:13
Az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc 170. évfordulójának emlékére rendezett konferenciát a Laczkó Dezső Múzeum Népek tavasza címmel.

– 170 év után azt gondolnánk, már mindent tudunk 1848-ról, a kutatások – különösképpen a forradalom utónapjainak vizsgálata – azonban még számos új információt tárhat fel előttünk, többek között a korabeli emberek életéről – mondta el S. dr. Perémi Ágota, a múzeum igazgatója a konferencia szerdai megnyitóján a VEAB székházban. A múzeum vállalása a háromnapos programmal éppen az, hogy lehetőséget biztosítson a korszak kutatóinak legfrissebb eredményeik közzétételére és megvitatására.

Brányi Mária alpolgármester köszöntőjében kiemelte: bár a kutatás-fejlesztés-innováció hármasát elsősorban az informatika területéhez kapcsoljuk, a haza és egy város életében is hihetetlenül fontos, hogy tüzetesebben is megismerjük a szülőhelyünket, ez pedig különösképpen igaz napjainkra, amikor a fiatalokat folyamatosan újabb és újabb impulzusok érzik és rengeteg lehetőség közül választhatnak. Csak a haza adhat azonban olyan kapaszkodókat, ami az otthonosság érzetével tölt el, a történelem színes foltjainak feltárása pedig éppen ehhez járul hozzá. Hiszen sosem hihetjük azt, hogy már mindent tudunk a múltról, és még rengeteg olyan szegmense lehet 1848-nak, amelyek a mát is képesek másabb színben láttatni.

Ráadásul hiába 1848/49 a magyar történelem egyik legjobban dokumentált időszaka és adott rengeteg forrásanyag azáltal, hogy már 1850-ben megkezdődött az események feldolgozása itthon és külföldön is, még rengeteg a töredékinformáció. Dr. Hermann Róbert nyitóelőadásában részletesen is kitért arra, hol tartanak most az eredmények, s milyen adósságokat kell még törlesztenünk.

Bár Kossuth vagy Batthyány emlékiratainak feldolgozottságát illetően például elég jól állunk, mi több, előbbiről Eötvös Károllyal együtt újabb anyagok készülnek hamarosan, Deák vagy Széchenyi levelezése már sokkal rosszabb állapotban és nem hozzáférhető kiadásban szerepel csak. Ugyanígy elérhetők a minisztertanácsi jegyzőkönyvek, az utódállamok kiadásai, Széchenyi, Klapka György, Görgei Artúr, Lázár Vilmos és néhány polgári vezető naplója, Teleki vagy éppen Bem József életrajza, vidéken már a 70-es évektől elég jól dokumentáltak a helytörténeti tárak, az események összefoglaló kötete közül pedig Szerelmei Samu 1868-as monográfiája különösen hiteles, vannak még előttünk álló feladatok. A parlamenti naplók nagyobbrészt kiadatlanok, hiányzik Szemerei és számos 2-3. vonalbeli naplójának kiadása, a hadtörténeti kiadások, a tematikus források között pedig egyáltalán nincs magyar szempontú okmányirat, ami például a románok és a szlovákok szerepvállalását vizsgálná. Érdemes lenne feldolgozni a szabadságharc gazdaságtörténeti és művelődéstörténeti hátterét is, a digitalizáció korában pedig az adatok virtuális egységesítésére is nagy szükség lenne – zárta gondolatait a kutató.

A konferencia péntek délutánig tartó további részében szó lesz többek között a reformáció koráról is, a katonai alakulatokról, a sajtó helyzetéről, valamint az etnikai konfliktusokról is, emellett a múzeumban kiállítást is szerveztek Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag! címmel.

Bertalan Melinda
Kovács Bálint
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. ma 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! tegnap 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.