Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Cselekvő közösségek, aktív közösségi szerepvállalás

2018. március 6. 10:48
A helyi identitás és kohézió erősítése, valamint a Cselekvő közösségek - aktív közösségi szerepvállalás konstrukciók összefüggéseit, módszertani alapjait és a gyakorlati megvalósítás lehetőségeit áttekintő Veszprém megyei szakmai műhelynapot rendeztek kedden a Hangvilla épületében.

A programot a hivatali munkatársak és a képviselőtestület tagjai számára rendezte a Cselekvő közösségek - aktív közösségi szerepvállalás kiemelt projekt megvalósítója, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, a Nemzeti Művelődési Intézet Közhasznú Nonprofit Kft. és az Országos Széchényi Könyvtár konzorciuma.

Brányi Mária, alpolgármester Brányi Mária, alpolgármester

A programon beszédet mondott Brányi Mária alpolgármester. Kiemelte, Veszprém az ország egyik legdinamikusabban fejlődő települése. A veszprémi járás a földrajzi, gazdasági szempontokat figyelemve véve is optimális elhelyezkedésű. Veszprém és térségének sikeressége az elhelyezkedésen túl az itt élő népesség iskolázottságának is köszönhető, ez is kulcsa lehet annak, hogy a város helyt tud állni a települések közötti versenyben. A 2007 és 2013 közötti Európai Uniós forrásfelhasználási időszakban Veszprém önkormányzata értékes forrásokat tudott szerezni, amikor is elindultak a fejlesztések, amelyek mára a jövőre nézve öt területet foglalnak magukba: a fenntartható városi közlekedés fejlesztése, az élhető városi környezet kialakítása, a kulturális turizmus fejlesztése, az innovációs gazdaságfejlesztés és a városi közösségi szolgáltatások biztosítása. Csírájában már a közösségi tervezés is megjelent a különböző projektekben. Az Európai Uniós források között most megjelent a társadalmi kohéziót kifejezetten segítő új forrástípus, amelynek elnyerésével a közösségi tervezés, a helyi közösségek bevonása kap prioritást.

A Cselekvő közösségek - aktív közösségi szerepvállalás projekt szakmai megvalósítói elkötelezettek az esélyegyenlőség szerepének növelése, a hátrányos helyzetűek felzárkóztatása és a kulturális javakhoz való egyenlő hozzáférés lehetőségének megteremtése mellett. A múzeumok, közművelődési intézmények és könyvtárak közösen vesznek részt a társadalmi szerepvállalás erősítését szolgáló projektben. A projekt kiemelt célja a kulturális terület három országos módszertani szakmai központját képviselve összehangoltan dolgozni a nyitott, aktív, együttműködő társadalomért.

A projekt résztvevői elismert szakértők és szakmai szervezetek bevonásával módszertani útmutatókat dolgoztak ki a közösségekkel foglalkozó szakemberek számára. A közösségfejlesztő és kulturális intézményi tematikájú akkreditált mentorképzés tananyagát is összeállították, a képzés sikeres teljesítését követően kiépülhetett az országos kulturális közösségfejlesztő mentorhálózat, melynek tagjai helyi szinten támogatják a közösségi folyamatokat. A legfőbb cél az, hogy a résztvevők képessé váljanak a közösségfejlesztési folyamatok támogatására. Ehhez további képzéseket biztosítanak a kulturális intézményekben dolgozó szakemberek, az önkormányzatok munkatársai, köztisztviselői részére.

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programból három milliárd forinttal támogatott kiemelt projekt 2016. szeptember 16-án indult, és 2019. szeptember 15-ig tart.

Tokos Bianka
Domján Attila
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. ma 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! tegnap 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.