Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Új jelöltet indít Veszprémben az LMP

2018. február 4. 12:57 // Forrás: Népszava
Korszakváltást szeretnének, ezért Gerstmár Ferenc visszalépése után új jelöltet indít az LMP a választókerületben- írja a Népszava.

Az LMP korszakváltást szeretne Veszprémben is, ezért Hites Viktort indítja a körzetben – közölte szombaton a Népszavával az LMP. Ez alapján úgy tűnik, mégsem lesz teljes az összefogás, hiába lépett vissza a héten az MSZP-s Mesterházy Attila Kész Zoltán javára.

"Én racionális döntést hoztam, az LMP-nek pedig azt üzenem, hogy a korszakváltást úgy tudják támogatni, ha visszaléptetik a jelöltjüket Kész Zoltán javára" – szögezte le a lapnak Mesterházy Attila.

Gerstmár Ferenc, az LMP korábbi jelöltje azért mondott le még január végén, mert "teret kíván adni olyan jelölt számára, aki az LMP által választott kampánystratégiába jobban illeszkedik."

Visszalépett a jelöltségtől Gerstmár Ferenc - vehir.hu

Az LMP parlamenti képviselőjelöltje átadja a helyét valakinek, aki

A jelenlegi állás szerint a mérhető támogatottságú pártok közül a DK, az MSZP és az Együtt nem, csak a Jobbik, a Fidesz-KDNP, az LMP és a Momentum indít jelöltet a parlamenti választásokon a Veszprém megyei 1. választókerületben.

Ge. Á.
további cikkek
Nehezen, de sikerült megegyezni: összeállt az Adamecz-Gerstmár páros a választásra választás 2024 Nehezen, de sikerült megegyezni: összeállt az Adamecz-Gerstmár páros a választásra Hétfő délelőtt hivatalosan véget ért az a több hónapig tartó politikai egyezkedés, aminek a végén Gerstmár Ferenc LMP-s baloldali önkormányzati képviselő az Adamecz Zoltán nevével fémjelzett Együtt Veszprémért civil összefogáshoz csatlakozott. Ezzel együtt nyilvános lett az a tizenkét fős lista is, amivel elindulnak a júniusi önkormányzati választáson. tegnap 19:20 Megvolt a helyezkedés a sakktáblán, nyilvánosak az ellenzék képviselő-jelöltjei Veszprémben választás 2024 Megvolt a helyezkedés a sakktáblán, nyilvánosak az ellenzék képviselő-jelöltjei Veszprémben Felléptek a politikai színtérre a veszprémi ellenzék képviselőjelöltjei is, miután szerda délután hivatalosan is bejelentették, hogy a város tizenkét egyéni választókerületében kik indulnak. A sakktáblán a helyezkedés lezajlott, a jelöltek közt több régi és néhány új név is szerepel, egy közülük pedig az országos politikából nyergelne át a veszprémi városháza padsorába. 2024. április 11. 9:57 Veszprémi politikus is felkerült a Fidesz-KDNP EP-listájára választás 2024 Veszprémi politikus is felkerült a Fidesz-KDNP EP-listájára Kiderült, hogy a kormánypártok mely politikusai szerepelnek majd a listán a június 9-ei európai parlamenti választásokon. A listavezető Deutsch Tamás, a huszonegy fő között pedig egy veszprémi politikus is van. 2024. április 11. 14:33 Szavakban igen, tettekben már kevésbé támogatja néhány képviselő, hogy idén is legyen Gyárkert Szavakban igen, tettekben már kevésbé támogatja néhány képviselő, hogy idén is legyen Gyárkert A márciusi közgyűlésen került pecsét arra a hivatalos döntésre, ami lehetővé teszi, hogy az EKF sikerprojektje, a Gyárkert idén is folytatódjon, sőt egészen 2026-ig a város kiemelt fesztiváljai közé tartozzon. A közgyűlés erről szóló szavazásán viszont meglepő módon nem voltak egységesek a kérdésben a fideszes és ellenzéki képviselők. 2024. április 5. 14:25

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.