Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Meghallani Isten szavát

2017. december 12. 3:31
Hétfőn délután a Hangvillában mutatták be Kazinczy Gyöngyvér Az ördög markából Isten tenyerébe című könyvét.

Az est moderátora Fóris Tamás lelkész volt, a beszélgetést Pápai Tamás keresztény dalszerző, zenész dalai színesítették.

Kazinczy Gyöngyvér 1981-ben született Budapesten. Építészmérnök, fotográfus, és jelenleg egy keresztény teológiai főiskola hallgatója. 2007-ben költözött Veszprémbe, ahol szép munka, házasság, kiegyensúlyozottnak, békésnek tűnő élet várt rá. Valami mégis hiányzott az életéből. Végül egy fájdalmas csalódás, és egy valós találkozás Istennel hozta el életébe azt a boldogságot, teljességet, megelégedést, és az élet értelmét, ami korábban hiányzott, amire mindig is vágyott. Gyöngyvér házassága tönkrement, gyermeke felügyeletét a válóper miatt elvesztette, és megélhetése sem volt már biztonságban.

"Imádkoztam azért, hogy visszakapjam a férjemet, a gyermekemet, a régi életemet. Isten nem hallgatta meg az imáimat. Rájöttem, hogy nem azt kell várni, és nem azért kell élni, hogy itt a Földön megkapjunk mindent, hanem azért, ami a földi élet után vár minket. Úgy döntöttem, hogy átadom az életemet Istennek, Istennel akartam élni az életemet" - mondja Kazinczy Gyöngyvér.

"Az El Camino-ra nem azért mentem, hogy találjak valamit, addigra megvolt, csak meg akartam erősödni a hitben. Az út felénél éreztem azt, hogy Isten azt akarja, hogy megismerjék az emberek a történetemet." A könyv az út során írott naplóból született meg.

Kazinczy Gyöngyvér élete akkor változott meg, amikor az általa szervezett bibliai felfedező kurzuson megismerte férjét, akivel két nap ismeretség után kitűzték az esküvő napját, jelenleg pedig gyermeküket várják. "Azért élünk, és az az egyetlen célunk az életünkben, hogy elmondjuk az embereknek, ha Istennel élünk, megajándékoz minket az örök élettel a Mennyben."

Tokos Bianka
Szalai Csaba
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. ma 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! tegnap 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.