Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Baráti finanszírozásból adták ki Vogel Róbert verseit

2017. december 3. 19:00
Divat manapság a közösségi finanszírozás, de ez most egy kicsit más történet. Kellett hozzá a Facebook is, meg jó pár régi ismerős, hogy kiadják a Valaki Szárnya... című verseskötetet.

Az 1956-os veszprémi születésű Vogel Róbert rövid ideig a Petőfi Színházban volt világosító és hangtechnikus. Majd több évtizeden át színjátszó, alternatív színházi rendező. Később drámajáték oktatóként tevékenykedett többek között a Lovassy László Gimnáziumban, a Vegyipari Egyetemen, a Kállai Éva Gimnáziumban, Megyei Úttörő Házban, a Megyei Művelődési Központban és az Ifjúsági Parkban. Az évek során gégerák miatt veszítette el hangját, jelenleg rokkantnyugdíjasként, a világtól szinte elszeparálva Külsővat-Bánhalmapusztán él és verseket ír, amiket nagy előszeretettel posztol Facebookra.

Vogel RóbertVogel Róbert

A közösségi médiának hála, harminc év után újra kapcsolatba lépett egykori diákjaival, többek között a VeszprémFest főszervezőjével, Mészáros Zoltánnal is, aki mostani verseskötetét is kiadta. Ő így mesélte el a gyűjtés történetét:

„Robi iszonyatosan aktív a Facebookon, ahova okostelefon-kijelző méretű verseit posztolja. Pár hónapja felmerült, hogy ennek nyoma is kell maradjon, ne csak az online felületeken legyen jelen. Lékó Sándor kezdte el szervezni, hogy az egykori színjátszók dobjanak össze egy könyvre. Volt aki egy ezrest adott, volt aki többet, de összejött 150 ezer forint, én meg úgy döntöttem, hogy kiadom. Találtunk is egy nyomdát, amelyik baráti áron nyomtatta ki a most bemutatott kötetet. Csodálkoztunk, hogy rövid idő alatt ennyi pénzt összejött. Manapság nem sokan olvasnak verset, az pedig igazán ritka, hogy egy veszprémi embernek helyben jelenjen meg verseskötete.”

Vogel Róbert Valaki Szárnya… című kötetét jó ízű beszélgetés és sztorizások közt szombat délután a Dubniczay Palota kávézójában mutatták be barátoknak, egykori diákoknak, és még a polgármesternek is, aki személyesen foglalt helyet az érdeklődők közt.

Mészáros Zoltán a Dubniczay palota kávézójában beszélt a kötet megszületésérőlMészáros Zoltán a Dubniczay palota kávézójában beszélt a kötet megszületéséről

Jász Attila költő nem tudott jelen lenni a bemutatón, de levélben üzent Vogel Róbertnek:
„Valaki szárnyal. Itt. Éppen most. Repül el felettünk. Pedig a földről ismertük. És mindig gyanakodtunk. Lehet, hogy…? Hm. Igen, úgy tűnik. Nehezen találta, találja helyét, ahogy ők mindig itt a Földön. Idegenül tétovázik. Végül felmérte, hogy nem nagyon tehet mást, verset kell írni. A költészet az, ahogy látsz. És ahogy láttatsz. Meglepően sok jó sorral futkos a szívem, föl és alá. Aztán csak állok e sorokkal, mintha a kezemben maradt volna valaki szárnya… Szépen sorban visszaszövögetem a sorszálakat, amiket kihúzkodtam, hadd repüljenek tovább Vogel Robi versei. Szárnyaljanak. Ahogy ez a szép magyar szó is kifejezi. Nem repdesnek, egy irányba haladnak. A fény felé. JA. És igazából nem kellenek szárnyak se, csak fel kell feküdni a szélre. És emelkedni. Repülni. Kitárni mind az ajtók és ablakok szárnyait.”

Ge. Á.
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. ma 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! tegnap 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.