Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Faültetéssel a férfiak felelősségvállalásáért

2017. november 8. 13:32
Faültetéssel igyekezett felhívni a figyelmet a férfiak családon belüli szerepére a Férfiak Klubja.

A társaság szerda délelőtt az Ady Endre utca – Almádi út kereszteződésében ültetett. Egyébként nem először: a klub célja, hogy a Kárpát-medence minden olyan településén fát telepítsenek, ahol jelen van a közösségük, így korábban Szentendrén, Őrbottyánban és Alsópáhokon, a következő napokban pedig Ajkán, Pécsen, Visegrádon és Csepelen is.

Porga Gyula és Bedő ImrePorga Gyula és Bedő Imre

Bedő Imre, a klub alapítója az eseményen arról beszélt, hogy a férfiak túl sok időt töltenek a munkahelyükön, aminek katasztrofális következményei vannak. A házasságok fele tönkremegy – tavaly nagyjából ötvenezer házasságkötés és huszonötezer válás történt (KSH) –, a gyerekek pedig nem kapnak megfelelő férfimintát.

Ez nem csak a fiúgyermekek számára káros, akik nem tanulják meg a kötődést, és emiatt a filmekből, magazinokból lesik el a férfiszerepeket: macsó mentalitást vesznek fel, vagy épp ellenkezőleg, túl puhává válnak, és a döntések felelősségét a nőkre hárítják. A probléma a lányokat is érinti, hiszen ha nem látnak reális férfimintát, akkor az ő férfiakkal szembeni elvárásaikat is a média alakítja ki, az életszerűtlen elvárások pedig boldogtalan kapcsolatokhoz vezetnek.

Bedő szerint az iskolarendszer a munkavállalásra készíti fel a fiatalokat, és ebben valóban egyre jobbak is: nyelveket beszélnek, több szakmát is elsajátítanak – ugyanakkor a magánéletüket képtelenek egyben tartani. Ezért lenne fontos, hogy a férfiak a családokban visszatérjenek a klasszikus szerepükhöz.

Az ültetésben Porga Gyula polgármester is szerepet vállalt. A politikus hangsúlyozta: egyetértenek a Férfiak Klubja által megfogalmazott értékrenddel, az üzenet pedig különösen aktuális most, hiszen 2017 a családok éve Veszprémben.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. ma 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.