Lackó az állatorvosi hivatás kárára – és a mi szerencsénkre – lett színész. Nagyon szereti az állatokat, és az állatok is szeretik őt. Talán ez barátságunk alapja. Amikor Lulu, a kutyánk nyolcat kölykezett, és reggel kiengedtük őket a színészház udvarára, Lackó, aki minden reggel ott cigizett a fenyőfa tövében – mint valami fenyőmanó – csak leült a betonra, széttárta lábait, és a nyolc kiskutya máris az ölébe rohant. Erre mondta a Györgyi: Nézd már, azt hiszi Szent Ferenc. Ő volt Lulu kutyánk háziorvosa. Négyszer mentette meg az életét pontos diagnózissal, korai betegség felismeréssel.
2004-ben ismertem meg Lackót. Szücsit. Az első pillanatban összebarátkoztunk. Emlékszem, ahogy a furcsa mozgású fiú össze-vissza rohangált a Tizedes meg a többiek próbáján. Aztán a próba után leültünk egy sör mellé és megváltottuk a világot. Lackóval mindenről lehetett beszélgetni, intelligens és művelt ember volt. Érdekelte a tudomány, a biológia. A születésnapjára is mindig National Geografic előfizetést rendelt neki a baráti kör. Egyszer olyan meggyőzően beszélt nekem a Quantum elméletről és az elemi részecskéről, hogy magam is elhittem, hogy értem. Amellett szerény volt.
– Mekkora dolog az, hogy itt ülhetünk és beszélgethetünk az udvaron nap, mint nap olyan meghatározó művészemberekkel, akikkel mások csak a televízióban találkozhatnak. Hát nem egy ajándék ez!- mondta.
Lackó olyan érzékletesen tudott múlt századi töltött káposzta receptet felolvasni a népszerű Szellem a fazékból című rádióműsorban, hogy a hallgatóknak a mai napig csorog a nyála. Pedig Lackó undorodik a töltött káposztától. Gyerekkorában kóstolta meg utoljára, és szerinte hányás íze van.
Egészen furcsa szokásai vannak. Ő akkor fekszik vissza egy kicsit az ágyba, amikor mi felébredünk. Képes hajnalban meginni egy sört. A legképtelenebb kiskocsmákban és helyeken érzi magát a legjobban. A piacon mindenki ismeri, és egy premier bulin képes kétszer is becsiccsenteni, uszkve 4 sörtől, ha lepihen egy fél órára két sör után. Tudásszomja kimeríthetetlen. Táblagép, térerő és wifi nélkül nem is tudom elképzelni. Nem arra használja, hogy szórakozzon, tanul.
Sok közös munkánk volt színházon kívül és belül. Alkottunk egy kis magántársulatot, egy kultúrkommandót, melyben rengeteg örömünk tellett. Hittünk a színházban, hittünk a kevés pénzből is megvalósítható színészközpontú játékban. Lackó szavajárása volt: - Színjáték és nem színgörcs! - Saját produkciókat hoztunk létre. Mindent mi magunk csináltunk. Az egyik rendezett, a másik zenét írt, Lackó felesége Dittus, pedig varrta jelmezt és foldozta a hálót. A turnéink pedig felejthetetlen élményeket nyújtottak.
Emlékszem, amikor egy Sárbogárdi fellépés után elmentünk Alsótöbörzsökre Lackó szüleihez, és egy felülmúlhatatlan vacsora után a ház ura átinvitált minket a Rekotyába. Az a helyi kocsma. Én nem tudom Lackó, hogy csinálta, de egy óra múlva a törzsvendégek már József Attiláról beszélgettek. Sőt, nemcsak beszélgettek róla, de idéztek is tőle.
Lackóból mindig áradt valami belső harmónia, valami hihetetlen szépség, egyszerű szeretet. Az esküvőjüket is a családi ház körül tartották. Megtiszteltetésnek éreztem, hogy ott lehettem. Azután még sokszor meghívott minket a vidékre, a szüretre, vagy csak úgy.
Lackó alkotó volt. Nemcsak a színpadon, egy karakter megformálásában alkotott, hanem a színfalak mögött is. Darabokat írt. Mesedarabokat. Hihetetlen öniróniával. Ezt az öniróniát bizonyára nekem is megelőlegezte, amikor a Mikulás darabjában rám osztotta Málé szerepét. Nagy öröm volt játszani. Amint nagy öröm játszani a Madarat tolláról című alkotásában is, mely előadást a színház máig műsoron tart. És persze ne felejtsük el a legfontosabbat: Lackó megalkotta Andriskát!
Lackó-fickó! Tudom, most fentről nézel bennünket, aztán majd később beugrasz az Úr és angyalai tea- és kávéházba egy pohár csapolt sörre, és még egyszer megnézed a színházban a szereposztást. Mert színház ott fenn is van. És fenn is vannak kiváló színészek. Jó rendezőkről nem is beszélve. Azok szinte már csak odafönn vannak. És dolgozol tovább. Az ötleteidet nem felejtem el, dolgozom rajtuk, majd ha felérek hozzád, meg is csináljuk őket. Addig várunk, türelemmel. Ha véletlenül az én nevemet is meglátod egy szereposztáson, kérlek, valahogy jelezd.
Drága barátom!
Nagyon hiányzol, de mindannyian tudjuk, hogy örökké velünk leszel. Velünk lesz össze nem téveszthető egyéni kacagásod, velünk maradnak a nótázgatások, vagy ahogy a színház büféjében a próba után egy átbeszélendő jelenetről csak ennyit mondasz: Nye.
Isten veled drága Lackó!
Tóth Loon és Máté P. Gábor
