Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Fiatalok az internetes zaklatás ellen

2017. október 17. 4:00
A Lélektér Alapítvány által koordinált Erasmus+ program keretében Magyarországra érkező külföldi diákok rendeztek flashmobot az ún. cyber bullying, azaz internetes zaklatás ellen hétfő délután a Szent Imre téren.

A 2009-ben létrehozott Lélektér Alapítvány munkájának középpontjában a fiatalok állnak. Vallják, hogy a gyermekvédelmi ellátórendszerben, az oktatási intézmények keretén belül nincs elég kapacitás közösségek teremtésére, illetve a családban torzult, sérült értékek generálódnak, így a fiatalok, gyerekek nem kapnak stabil normarendszert, mely a tudatos társadalmi felelősség vállalásukat elősegítené.

Az alapítvány célja elsősorban, hogy Veszprém megyében és vonzáskörzetében lehetőséget biztosítson gyerekeknek, fiataloknak és felnőtteknek, illetve a velük foglalkozó szakmai szférának hatékony és professzionális önismeret szerzésére, problémamegoldó és asszertivitási modellek elsajátítására, egészséges életmód szemlélet kialakítására és fejlesztésére, saját eszközrendszerük felhasználásával. Ezen kívül cél a megyei segítő szervezetek összefogása, nemzetközi tapasztalatok gyűjtése, szakmaközi együttműködés megvalósítása, személyes kompetenciáik fejlesztése. Jelmondatuk: „Fiatalokkal, fiatalok bevonása nélkül nem érdemes dolgozni”.

A Lélektér Alapítvány 2014. év eleje óta foglalkozik az Erasmus+ programokkal. Veszprém városában jelenleg harmadik alkalommal rendezték meg a hét európai uniós ország fiataljainak részvételével zajló 9 napos ifjúsági cserét. A program a Safety Zone nevet viseli.

Jelenlegi projektjük az online zaklatás veszélyeire és a biztonságos internethasználat fontosságára hívja fel a fiatalok figyelmét. A projekten minden országból 6 fő résztvevő van jelen (görög, török, olasz, litván, lengyel, máltai és magyar), akik 18-30 éves korosztály tagjai. A projekt résztvevői a hétfői napon a Szent Imre téren egy flashmob segítségével hívták fel a lakosság figyelmét a téma fontosságára. A fiatalok énekeltek, táncoltak, free hug-os táblákkal vonultak fel, szabad volt tehát az ölelés.

Dordzsceren Csingisz, nemzetközi koordinátor elmondta, a program október 9-től 17-ig tart, ennek keretein belül a fiatalok megismerték Budapestet és Veszprémet, szakember bevonásával pedig elmélyültek az internetes zaklatás és biztonságos internethasználat világában. Hátra van még a disszeminációs folyamat, amelynek lényege, hogy a diákok hazaérve megosszák tudásukat a fiatalokkal, a projekt eredményeit széles körben terjesszék, láthatóvá tegyék.

Az internetes zaklatás alatt azt értjük, amikor hosszabb ideig fennálló szándékos sérelem okozás áldozatává válik egy tinédzser az interneten. Lehet ennek célja a fiatal megalázása, fenyegetése, nevetségessé tétele, kiközösítése, lejáratása, negatív színben feltüntetése. Sokféle formája előfordulhat, pl. bántó, sértő üzeneteket kap a fiatal a facebokon az üzenőfalán vagy személyes üzenetben, vagy lejárató üzeneteket, kommenteket írnak róla nyilvános üzenőfalakon, előfordulhat, hogy egy „álprofilt” hoznak létre, ahol az ő nevében írnak, vagy adatokat, információkat adnak meg róla. Előfordul az is, hogy feltörik az e-mail jelszavát, vagy a közösségi profil jelszavát, és az ő nevében írnak ismerőseinek olyan üzeneteket, amiket ő vállalhatatlannak tart, vagy közzéteszik a titkait stb. Feltehetnek róla olyan képet, videót, ami kényelmetlen helyzetbe hozza, terjeszthetnek róla álhíreket, rosszindulatú pletykákat. (forrás: kek-vonal.hu)

Tokos Bianka
Szalai Csaba
további cikkek
Rövidfilmekbe sűrítve a fiatalok legnagyobb kérdései kultúra Rövidfilmekbe sűrítve a fiatalok legnagyobb kérdései Huszonegyedik alkalommal rendezték meg Veszprémben, ezúttal a FOTON-ban a Pannonfíling mozgóképes találkozót szombaton, amely mára a hazai és határon túli fiatal filmesek egyik legfontosabb bemutatkozási alkalma lett. A rendezvény 2005-ös indulásakor még az volt a cél, hogy a veszprémi kulturális életet felpezsdítse, és némileg ellensúlyt teremtsen a budapesti kulturális túlsúllyal szemben. „Ma már erre nincs szükség” – idézte fel az alapítás éveit Németh Csaba, a fesztivál egyik szervezője. „Veszprém önálló kulturális tér lett, de a Pannonfíling szerepe nem csökkent, továbbra is fontos ugródeszka a fiatal alkotóknak.” 2025. november 23. 1:26 A fiatalok fele magányos fiatalok A fiatalok fele magányos A Nemzeti Ifjúsági Tanács országjáró roadshow-jának veszprémi állomásán bemutatták a 2024-es reprezentatív ifjúságfelmérés eredményeit.  Kiderült, milyen problémákkal szembesülnek ma a fiatalok, és kirajzolódnak az elmúlt 25 év hosszabb távú trendjei is. 2025. október 2. 16:37 Fehér péntek a közlekedési balesetek visszaszorításáért közlekedés Fehér péntek a közlekedési balesetek visszaszorításáért A korábbi évben egy átlagos középiskolai osztály létszámának megfelelő ember hunyt el Veszprém vármegyében közlekedési balesetben, és bár azóta némileg csökkentek az ilyen tragédiák, már az idei évben is tíz fölött van a halálos áldozatok száma. Többek közt emiatt is szervezte meg a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Fehér péntek névre keresztelt prevenciós közlekedésbiztonsági napját ismét, amelynek idén a Veszprém Aréna adott otthont. 2025. szeptember 26. 15:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.