Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Így mulattunk régen

2017. augusztus 16. 12:20
Orosz, finn és spanyol néphagyományokba tekinthetett be a közönség a tánc és a zene nyelvén kedd este az Óváros téren megrendezett Nemzetközi Folklórest alkalmával.

Az est nem idegen a veszprémieknek, amit a meglehetősen szép számban összegyűlt közönség is jelzett. A nemzetközi folklór esteket idén már 3. alkalommal rendezik meg, az eddigi évek során pedig 18 ország produkciója érkezett a városunkba.

Kedd este Szibéria, Finnország és Spanyolország művészei léptek fel, s bár mind egy kicsit más karakterisztikájú műsort adtak, a közös pont, a régi párválasztási szokások, ősi mulatságok felidézése mindegyik előadásnak része volt.

Sibirskie Uzory Sibirskie Uzory

A sort a 17 éve működő Sibirskie Uzory csapata nyitotta orosz, ukrán, kozák, tatár és cigány zenei dallamokkal és tánclépésekkel, hogy gyakorlatilag egész estére el is lopják a show-t. Némi vonakodással a nem saját gondolatért, de a szibériai táncosok produkcióját mégis csak az az idézet írja le a legjobban, ami a műsor egy pontján is elhangzott. „A természet lábakat ad nekünk és a művészet megtanít használni őket.” Márpedig itt olyan látványos lábtechnikát láttunk, ami leginkább a balett, és kiváltképp a méltán híres orosz balett sajátossága – talán nem is véletlen a párhuzam. Mindeközben pedig a tánc történetmesélő erejére sem lehetett panasz, a férfiak versengéséről és a női szívek elnyeréséről szőtt sztorikat csak az nem tudta kiolvasni a mozdulatokból, aki valami egészen mást figyelt. Mindemellett a zene is meglehetősen sokszínű volt ahhoz, hogy egy szórakoztató estben legyen része a jelenlévőknek.

SiepakatSiepakat

Sokszínűség tekintetében a finn Siepakat együttes előadására sem lehetett különösebb panasz. A fennállásának 40. évfordulóját ünneplő csoport egyébként is színes palettáról dolgozik: 12 táncegyüttesük mellé 5 zenei szakasz is csatlakozik, összességében pedig mintegy 200 táncos ropja náluk, 3 éves kortól egészen a nyugdíjasokig.

Aki egyébként az északi életérzésért ment megnézni őket, az maradéktalanul meg is kapta, főként a zenei kalauzolás tekintetében. Hosszú, sötét éjszakák, a végre felbukkanó napot ünneplő vidám mulatságok juthattak eszünkbe a gyorsabb, pattogó ritmusú dallamok alatt, de a skandináv mitológia és hiedelemvilág, a vikingek portyázásai is felelevenedtek a szemünk előtt, miközben egy ponton egy kicsit délebbre eveztünk és úgy érezhettük magunkat, mintha az északnémet mézeskalácsházak között sétálnánk.

Escola De MusicaEscola De Musica

Az este utolsó fellépőivel aztán már tényleg délre hajóztunk, számomra azonban úgy tűnt, mintha Kolumbusz hajója megint eltévedt volna kicsit. A 15 éves Escola De Musica I Danses De Mallorca iskola néptáncosai jellegzetes spanyol táncokat hoztak, akik azonban arra számítottak – és bevallom őszintén, én is – hogy majd a flamenco szenvedélyes világát idéző műsort láthatnak, azoknak kicsit csalódniuk kellett. Való igaz, időnként felcsendültek azok a tipikus flamencos gitárszólamok, a piros ruhák is az andalúziai cigányokat és a spanyol torreádorokat idézték, érdekes módon azonban a Balkán és a görög Zorba világa sokkal többször visszatükröződött számomra mind a zenében, mind a viszonylag egyforma ide-oda forgásokban. De persze az is előfordulhat, hogy csak én vártam nagyon mást – a közönség nagy részének úgy tűnt, tetszik, amit lát.

A Nemzetközi Folklórestek ma este tovább folytatódnak immáron valóban balkáni néphagyományokkal.

Galéria
Nemzetközi Folklórestek az Óváros téren
Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. tegnap 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.