Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Maude Gratton és Bruno Cocset csellótörténetei

2017. július 28. 3:12
Bruno Cocset és Maude Gratton koncertjét tekinthették meg az érdeklődők a Veszprémi Régizenei Napok kiemelt rendezvényeként csütörtökön 19:00-tól a Kolostorok és Kertek rendezvényterületen, a Jezsuita templomban.

Az 1963-as születésű Bruno Cocset és az 1983-as születésű Maude Gratton varázslatos koncertet adott tegnap Veszprémben. A francia zenészek közül előbbi csellón, utóbbi csembalón kápráztatta el a közönséget. A két művész már nem először járt országunkban. A koncert magvát a tavaly megjelent Csellótörténetek című zenei album szolgáltatta.

A fiatal Maude Gratton méltó párja volt a nála tapasztaltabb Bruno Cocset-nak. A két hangszer és a két személyiség is jól kiegészítette egymást. Egyszerűen megragadva a lényeget: kis templomban nagy és jelentős zenének lehettünk fültanúi.

A kis templomépület megtelt, ám az előadás alatt egy pisszenést sem lehetett hallani, a templomban csak a két hangszer és annak megszólaltatói uralták a teret. A közönség végig a két hangszer párbeszédére figyelt. Zenéjük természetes, közvetlen volt, látszott, hogy jól érzik magukat. Végig igyekeztek másokat is belesodorni ebbe a hangulatba, összhangzásba. S aki végig figyelte az ujjak mozgását a hangszereken, könnyen beleszédülhetett. Egyszerre voltak komolyak és derűsek a zenészek, s olykor egy-egy cinkos összemosolygás jelezte a zenei összetartozást.

A két művész a XVII-XVIII. század nagy zeneszerzőinek munkáját idézte meg, többek között Girolamo Frescobaldi, Jean Barriére, Domenico Scarlatti, Giuseppe Jacchini műveit hallhattuk. De nemcsak a franciák, hanem a spanyolok és angolok is megszólaltak: Diego Ortiz és Robert Johnson is megidéződött.

A végén többszöri taps után többszöri rájátszás következett. Egy teljesen átszellemült közönség távozott a koncertről.

Tokos Bianka
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. tegnap 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.