Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Orbán: Magyarország pályára állt

2017. június 12. 12:34 // Forrás: mti
Magyarország pályára állt, minden okunk megvan a bizakodásra, újra van jövőnk - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben.

A kormányfő az elmúlt hét "verejtékes esztendő" után elért gazdasági sikereket sorolva arról beszélt: 7 év alatt segélyalapú gazdaság helyett sikerült "megágyazni" a munkaalapú gazdaságnak, a foglalkoztatás Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben az Európai Unión belül, valamint 2010 óta a harmadik legnagyobb mértékben növekedett a minimálbér, a magyar gazdaság pedig idén az első negyedévben 4,2 százalékos növekedést produkált.

Hozzátette: a magyar modell működőképességét mindenhol elismerik, azok is, akik eddig aggályokat fogalmaztak meg. Orbán Viktor hangsúlyozta: ezeket az eredményeket nemzeti alapon, a nemzeti érdekeket követve sikerült elérni. Ezért azt javasolta, hogy ne kockáztassák ezt valamilyen "homályos utópia kedvéért, nevezzék azt európai egyesült államoknak, nyílt társadalomnak vagy bármi másnak".

A kormányfő úgy fogalmazott: amíg a Fidesz és a KDNP kormányozza az országot, addig nem engednek Brüsszel zsarolásának és elutasítják a kötelező betelepítési kvótát. "Amíg a polgári nemzeti oldal adja a derékhadat, addig a haza is védve lesz" - szögezte le, a nehéz munkával elért sikerek védelmét ígérve. Orbán Viktor azt is hangoztatta, hogy amíg Magyarország demokratikus alapokon áll, nem fogadja el, hogy Brüsszel lopakodva elvegyen nemzeti jogaiból.

Azt is világossá tette: aki támogatja a bevándorlást és lebontaná a kerítést, ismeretlen múltú, identitású és célú migránsokat telepítene Magyarországra, és az emberek, a nemzet, a haza ellenére cselekszik.


PÁRTREAKCIÓK

A KDNP értékelése szerint a nemzeti konzultáció Magyarország jövőjét szolgálja, a magyar emberek pedig jól döntöttek a feltett kérdésekben.

A Fidesz frakcióvezetője szerint a nemzeti konzultációból világosan kiderült, hogy meg kell védeni az országot, de ebben az ellenzékre nem lehet számítani.

A Jobbik szerint a kormányfő magára hagyta az egészségügyet és az oktatást, a korrupciót tekintve pedig a kontinens és a világ éllovasává tette Magyarországot.

Az LMP frakcióvezetője arra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy a mindennapok problémáit oldja meg, az egészségügy, az oktatás és a bérek helyzetét rendezze valamint a paksi bővítésről írjon ki népszavazást.

vehir.hu
további cikkek
Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Demokratikus Koalíció Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is. 2025. december 3. 17:53 A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége véleménycikk A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége Vannak korszakok, amikor a társadalom egyszerűen belefárad abba, amit lát – a régi arcokba, a bejáratott panelekbe, a profizmusnak látszó politikai rutinba –, és olyankor a közvélemény hirtelen rendkívül vonzónak találja a gondolatot, hogy majd jön valaki civil, aki eddig a tetőn egyensúlyozott, vagy éppen a sürgősségin élet-halál kérdésekben döntött, és ő majd egészen másképp, egészen tisztán, egészen egyszerűen hajtja végre azt, amit az elmúlt évek politikája elrontott. A közélet romantikája szerint a civil eleve erkölcsösebb, tisztább és hitelesebb, mint a politikus, aki ugye valamilyen rejtélyes biokémiai folyamat során már az első parlamenti eskütétel után képes elsajátítani az intrika és a túlélés mindenek felett álló művészetét. 2025. november 30. 18:13 Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Tisza párt Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Véget ért a Tisza párt előválasztása. Veszprém vármegye 1-es számú választókörzetében Dr. Gáspár Leventét jelentősen többen támogatták a tiszások közül, mint a másik talpon maradt jelentkezőt, Dr. Lakatos Antalt, így tavasszal ő lehet Magyar Péter pártjának helyi jelöltje. 2025. november 28. 20:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.