2017. június 27., kedd
László névnap

Mikrorégiós szinten érdemes gondolkozni Bándról

Hagyományteremtő céllal rendeztek fórumot Bándról és környezetéről. Első alkalommal a község polgármestere Ovádi Péterrel és egy szakértővel beszélgetett a település által elnyert turisztikai pályázatokról kedd este a közösségi házban.

A kedd este debütáló „Bándi Esték” fórumsorozat célja, hogy a falu szülötte, Mádl Ferenc szellemiségét közéleti témákkal, kultúrával, tudományos és művészeti beszélgetéssekkel idézzék meg.

Első alkalommal Steigervald Zsolt bándi polgármester, Ovádi Péter, a Fidesz-KDNP választókerületi elnöke és Lencsés Tamara turisztikai szakértő beszélgetett az est házigazdájával, az Utas és Holdvilág Antikvárium tulajdonosával, Molnár Sándorral.

Ovádi Péter szerint azért van szükség a beszélgetésekre, hogy dialógus alakuljon ki arról, hogy a helyiekkel miként lehet előre lendíteni a bándi lakosok életét, akikről egyébként úgy vélekedik, mint egy erős, múltját tisztelő, erős közösség. Személyes tapasztalatainak megosztása után azt mondta, Bánd egyik kitörési pontja az a 150 millió forintos előre lehívható, turisztikai fejlesztési projekt lehet, amelyet a megyei közgyűlés nemrég szavazott meg a településnek. Az előzetes tervek alapján úgy látja, a bándi önkormányzat megfelelően fogja tudni elkölteni a rendelkezésre álló összeget.

Ovádi PéterOvádi Péter

Ovádi fontosnak tartja azt is, hogy az innen elvándorló egykori lakosok szívesen térjenek vissza szülőfalujukba, melyet a jövő bándi fejlesztései és a kormány családoknak nyújtott támogatásai is elősegítenek.

Hiába szívügye a bándiaknak az Essegvár, nem ez fogja népszerűvé tenni a települést, hanem az itt élő közösség, melynek része a vár, a Kakukk Vendéglő és a természeti értékek-ezt már Lencsés Tamara turisztikai szakértő mondta a beszélgetésen, aki szerint az emblematikus rom rendezvényekkel való megtöltése olyan unikális helyszíne lehet a térségnek, ami több látogatóra is szert tehet.

Ovádi Péter, Lencsés Tamara és Molnár SándorOvádi Péter, Lencsés Tamara és Molnár Sándor

Elmondása szerint Lencsés egyetért a polgármester azon felvetésével, hogy turisztikai szempontból Bándról mikrorégiós szinten érdemes gondolkozni, azaz Márkóval, Herenddel és Veszprémmel összefogva. Ha elkészül a Veszprémből induló kerékpárút (ez egy másik projekt része- a szerk.), még több ember érkezhet a faluba, amely a szolgáltatások fejlesztésével szintén többletbevételt jelenthet Bándnak.

A projekt

A fórumon Steigervald Zsolt független polgármester részletezte az elnyert turisztikai pályázat elemeit. Ennek lényege az, hogy nem egy, hanem több pontot fejlesztenek a községben, hogy minél több közösség tudja kihasználni annak előnyeit. A 150 millió forintból épületek újulnak meg, kosárlabdázásra, kézilabdázásra és labdarúgásra alkalmas többfunkciós sportpályát építenek, emellett a volt szánkópálya mellet hoznak létre egy, az idősebbek által is kihasználható új játszóteret.

Steigervald ZsoltSteigervald Zsolt

Mivel a pályázat nem tartalmazta az Essegvár megújítását, annak környékét újítják fel: itt bungalókat építenek, melyekben szolgáltatásként természettudománnyal és a helyi kézművességgel kapcsolatos előadásokat lehet tartani. A falu kemencéjét szintén ide álmodták meg.

A Séddel párhuzamosan állatsimogatásra alkalmas boxokat építenek, melyet az erre járó lovas túrázók is ki tudnak majd használni. A polgármester kiemelte, hogy a fejlesztéseket elsősorban a környék számára építik, és a község szolgáltatásként kívánja majd árulni, ami bevételt generálhat a településnek. A vár megújításáról kérdésre szólva elmondta, hogy terveik elkészültek, melyeket elküldtek a megfelelő szerveknek.

A polgármester szerint olyan dolgok születnek majd, amik eddig hiányoztak Bándról, és elősegítik azt, hogy a környező településekkel könnyebben tudják összekötni a különböző szolgáltatásokat.

A fórumon a helyiek is kérdezhettek az előadóktól, akik több mint egy órát beszélgettek Bánd jelenéről és jövőjéről.

A fórumon Ács István gitárművész működött közre.