Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Átadták a Csermák-díjakat

2017. május 20. 4:30
A növendékeknek és pedagógusoknak járó zenei elismerést a 23. Csermák-napok alkalmával adták át pénteken Veszprémben.

A hétfőn kezdődött zenei fesztiválon Csermák-emléktáblát koszorúztak, kisdobos-nagydobos hangversenyt tartottak, kedden Ötvös Károlyt, a zeneiskola címzetes igazgatóját köszöntötték, szerdán pedig az intézmény tanárai adtak koncertet.

A csütörtök az óvodások és az alsós diákok napja volt, nekik zenéltek és mutattak be hangszereket. A pénteki zárónapon a gálahangverseny után Brányi Mária alpolgármester adta át a Csermák-díjakat.

A Veszprém Polgárai a Városi Zenedéért Alapítvány 1995-ben alapította a Csermák-díjat, melyet minden év májusában a Csermák Napok Zenei Fesztivál részeként osztanak ki egy zenei nevelésben kiemelkedő feladatot végrehajtó zenetanárnak és egy-egy kiváló teljesítményt nyújtó diáknak.

Kalmár Elizabet, Békei Natália és Mérő BarnabásKalmár Elizabet, Békei Natália és Mérő Barnabás

Idén két növendék, a tíz éve gitár szakon tanuló és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre készülő Mérő Barnabás, és a 2010 óta hegedű és szolfézs szakos Kalmár Elizabet, és egy tanár, Békei Natália vehette át az elismerést. Utóbbi 1988 óta tanít zongorát a Csermák Antal Zeneiskolában, növendékeivel számos országos díjat hódított el. Ő az alapítója a zeneiskola Írisz Kiseggyütesének is.

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. tegnap 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.