Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Vathy Zsuzsára emlékeztek

2017. május 11. 4:30
Pontosan ismerte saját tehetségét, méltatlanul keveset foglalkozott vele az irodalom és a közélet - az idén elhunyt Veszprém megyei íróra emlékeztek kerekasztal beszélgetéssel szerda este a Pannon Egyetemen.

2017. januárjában halt meg Vathy Zsuzsa, József Attila-, Márai Sándor- és Prima-díjas, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend lovag-és tisztikeresztjével is kitüntetett író, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és a Magyar Írószövetség tagja, akit méltatlanul sokan „csak” Lázár Ervin özvegyének neveztek- hangzott el az idei Gizella Napokhoz kapcsolódó emlékesten.

Az íróról, életpályájáról és műveiről dr. Ács Anna irodalomtörténész, Brassai Zoltán irodalmár, dr. Paczolay Gyula nyugalmazott egyetemi docens, dr. Papp Sándor egyetemi tanár, és Raffai István, az Új Horizont egykori főszerkesztője beszélgetett.

Vathy Zsuzsa 1940. április 15-én született Pápán, itt érettségizett, majd a Veszprémi Vegyipari Egyetemen végzett olajmérnökként, később a százhalombattai olajfinomítóban dolgozott vegyészmérnökként.

Öt évig dolgozott az „olajszakmában”, amikor rájött, hogy nem az olaj, hanem az ember érdekli, aki nem csak az olajjal, hanem mindennel foglalkozik- emlékezett vissza Brassai Zoltán. Vathy első novellája 1968-ban jelent meg, két évvel később pedig már újságíróként dolgozott. 1986-tól a Képes 7 gyermekrovatának, 1990–92 között pedig a Kortárs prózarovatának szerkesztője volt. A rendszerváltás után tárcákat, riportokat és cikkeket is írt a Magyar Nemzetnek, és a Heti Válaszban is jelentek meg írásai.

Vathy Zsuzsa magát „földhöz kötött realistának” nevezte. Műveiben rendkívüli realisztikusan ábrázolta a gyermek- és ifjúkort, a nemzedéki ellentéteket, a fiatalság helykeresését, az életmódváltás nehézségeit és kudarcait. Írásainak szereplői a kallódó értelmiségiek, a nagyvárosi kisemberek, meghurcolt 56-osok, és a létbizonytalanságban élő cigány családok.

Brassai ZoltánBrassai Zoltán

Brassai Zoltán szerint Vathy pontosan tudta, hogy mi a tehetségének természete, ennek megfelelően is írt.

„Jól ismerte az embereket, és jól is választott témákat. Ő az az írónő volt, aki megmaradt nőnek. Azt, és úgy írta meg, amit valószínűleg egy férfi nem tud.”

„Meghökkentően keveset tudunk róla, nem az volt, aki mindenképpen szerepelni akart, egyszerűen nem illett a személyiségéhez”- mondta a kerekasztal beszélgetésen Brassai, aki felháborítónak tartja, hogy mennyire nem foglalkoztak vele, ezért szerinte az irodalom és a közélet jelenlegi állapota a felelős. „Halálhírét is sok helyen csak rövidhírként, vagy alig jelentették meg.”

vathy zsuzsa -fotó:mtivathy zsuzsa -fotó:mti

Vathynak főként kisregényei lettek sikeresek, közülük a legismertebb a Ki látott rétisast? (1984). Több elbeszélés-kötete is megjelent, például az Adjál nekem vasfogat (1973), Lúdtalpbetét Adonisznak (1977), Az ősi háztető (1980), Éjjel a fűben (1985), Szívrepesve (1989) és a Túlélés románcai (1991).

Riportjait az Úgy hívtak, hogy nyúlpatikus (1983) és a Kvarcóra, ír himnusszal (1985) című kötetekben gyűjtötte össze.

További művei: Itthon vagyok (1987), Beszélő kert (1993), Itt a szépséget nézzük (1995), Búrkifli (1997), Kalandregény (1999), Gördeszkák és űrdeszkák (2000), Angyalhíd (2003), Herend, az más (2006), Életünk, halálunk (2007), Angolpark (2009).

Férje, Lázár Ervin Kossuth-díjas író volt, a Négyszögletű Kerek Erdő egyik alakja, Vacskamati Vathy Zsuzsáról kapta a nevét.

Címlapfotó: MTI

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. tegnap 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.