Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Az utolsó vacsora napja

2017. április 12. 16:54
Ferenc Pápa Palinóba látogat, a Veszprémi Főegyházmegye papsága olajszentelési szentmisét tart a Szent Mihály-bazilikában. Ma van nagycsütörtök.

Nagycsütörtök (idén április 13.) a keresztény hagyomány szerint az utolsó vacsora napja, amikor Jézus a Gecsemáné kertben búcsút vett tanítványaitól és felkészült az áldozatra. Jézus ugyanezen az estén mutatta be az első szentmisét.

A történet szerint Jézus erre a napra hívta össze tanítványait, hogy utoljára lakomázzanak együtt, mielőtt keresztre feszítik. A názáreti érkezése előtt tanítványai azon tanakodtak egy jeruzsálemi ház emeletén, hogy ki hol áll az általuk vélt ranglétrán. Jézus egyszer csak betoppant, majd szó nélkül mosni kezdte a döbbent férfiak lábát. Köztük a hangadó, Péter vette először a bátorságot, hogy megszólaljon: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod!” Jézus erre így felelt: „Ti mesternek és úrnak szólítotok. Ha így van, vegyetek példát, tegyetek ti is így!”

Ez volt szeretete jelének megnyilvánulása. A példamutatást hirtelen megértették, melyről az utókor a mai napig megemlékezik.

Nagycsütörtöki lábmosás. Ismeretlen dél-német festő, XVII. sz. (A papság megalapítása)

Idén ezen a napon Ferenc pápa a palinói fegyházba látogat, hogy szentmisét mutasson be, valamint elvégezze a lábmosási szertartást. A Veszprémi Főegyházmegye papsága 10 órakor olajszentelési szentmisét tart a Szent Mihály-bazilikában a főegyházmegye papságával, 19 órakor pedig szentmise lesz az utolsó vacsora emlékére.

Húsvéti szokások

A Nagyhét ünnepeinek sorában a nagycsütörtök a gyász napja, a hagyomány szerint nagycsütörtöktől egészen szombati feltámadásig elhallgatnak a templomok harangjai, úgy tartják, „a harangok Rómába mentek”, ott gyászolják Krisztust, az újbóli megszólalásukig sok helyen kereplőket használtak az emberek, melynek gonosz űző erőt is tulajdonítottak. A tojás ajándékozása is innen ered, hiszen csütörtökönként a gyerekek a falvakat járták körbe, hogy mindenhonnan kiűzzék az ártó szellemeket. A felnőttek ezt jutalmazták tojással.

Faluhelyekhez köthető még a rosszat jelképező bábuk elégetése is, a lányok keresztjárást végeztek, majd „rózsavizet” vettek a környékbeli folyókból vagy patakokból és másnap, nagypénteken abban mosakodtak meg.

A virrasztás szintén elterjed nagycsütörtöki szokás. Jézus elfogása előtt tanítványaival az Olajfák hegyén virrasztott. Ennek emlékére a kálváriákon vagy út széli kereszteknél vagy más szent helyeken imádkoznak az emberek, hogy emlékezzenek a kétezer évvel ezelőtti eseményekre.

Címlapfotó: AFP / L'Osservatore Romano

Ge. Á.
további cikkek
Megnyílik a Csodakert: november 30-tól minden vasárnap adventi programok várják a közönséget közélet Megnyílik a Csodakert: november 30-tól minden vasárnap adventi programok várják a közönséget November 30-án, 16:30-kor ünnepélyesen megnyílik a Veszprémi Petőfi Színház előtti téren kialakított Csodakert, amely különleges hangulattal és vasárnaponkénti műsorokkal várja az érdeklődőket. A kert mindennap látogatható lesz az előadások végéig, akár késő estig, és számos pihenőpontot, fotóhelyszínt, valamint a színház számára készített betlehemet is megtekinthetnek, átélhetnek a látogatók. 2025. november 26. 10:53 Nemzeti összetartozás napja: a magyarságtudatot nem lehet megtörni közélet Nemzeti összetartozás napja: a magyarságtudatot nem lehet megtörni Június negyedikén, fél öt után két perccel kezdődött meg az Óváros téren az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának 105. évfordulójáról szóló megemlékezés. 2025. június 5. 11:23 Verancsics Faustusra emlékeztek közélet Verancsics Faustusra emlékeztek Csütörtök délelőtt ünnepélyes keretek között emlékeztek és tisztelegtek Verancsics Faustus emléktáblája előtt, melyről Abonyi János, a Pannon Egyetem rektora úgy fogalmazott, nem csupán egy történelmi emlék, hanem a város Európa szívéhez való szoros kötődésének és innováció iránti elkötelezettségének szimbóluma. 2025. április 24. 23:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.