Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Sok kritika, kevés kép: megjelent a Séd új száma

2017. április 6. 16:31
A Séd folyóirat legújabb számának megjelenése kapcsán beszélgettünk Géczi János szerkesztővel a lap történetéről.

"A Sédet, magának a folyóiratnak a nevét is már 10 évvel ezelőtt kitaláltuk, amikor a mostani szerkesztőség három hölgy tagjával érzékeltük, hogy Veszprémben nagyon sokfajta kulturális program van. Ezek a kulturális programok azonban a város számára nem minden esetben válnak láthatóvá.

Szerettünk volna debreceni és pécsi mintára egy olyan kiadványt készíteni, amely a városi kulturális program látható, általunk elérhető részét recenzálná, kritikai szempontok alapján értékelné. Egyszerűen azért, hogy a városnak teljes kulturális arculatát felvázolhassa."

Három évvel ezelőtt a város támogatta a kezdeményezést és elindíthatták a folyóiratot.

Negyedévente jelenik meg, kizárólag veszprémi kulturális eseményekről, vagy veszprémi értelmiségieknek bárhol lévő kulturális programjairól ad szemlét, kritikát, recenzálást. Illetve ez a profil mára úgy módosult, hogy a város műveltségével, kulturális hátterével kapcsolatos témákat is feldolgoz, ezeket nagyobb terjedelmű cikkekben járják körbe. Egy - egy lapszám változó terjedelemben jelenik meg, változó a szerző és a cikkek száma is, de soha nem volt még 50-nél kevesebb cikk egy számban.

"Számunkra is most vált nyilvánvalóvá, hogy mennyire gazdag és mennyire összetett a város kulturális élete, a Szigony programjaitól kezdve a megyei könyvtár, a színházak, az egyetem, a Sziveri Intézet és a kis klubok rendezvényein át a nagy monstre fesztiválokig mind - mind bekerülhet a lapba" - fogalmazott Géczi.

Szerzőket nem csak felkérnek, de várnak is, mindig örülnek annak, ha valaki maga ajánlkozik fel egy esemény megírásához.

"Úgy látom, hogy a városban vannak állandó olvasók, vannak, akik a segítségünkkel tájékozódnak. Alap által átláthatóvá vált a város mindennapi kulturális élete.

Sok olyan szerzőt tudtunk megszólaltatni, akik eddig távol tartották magukat az újságírástól. Egyetemi oktatók és a tanítványaik együtt dolgoznak, ez egy nagyon jó műhelymunka is. Nemcsak írnak, de beszoknak olyan terekbe, amelyeket egyetemistaként nem feltétlenül kell használniuk. Jelen vannak olyan közegben, olyan emberek között, akikkel elkövetkező életüket leélik, és nem a munkahelyen fognak találkozni, hanem más alkalmakkor. Ez az értelmiséggé válásnak fontos állomása."

Sok zenész, színházi szakember, muzeológus is megszólal, akik a saját szakmai fórumaikon jelen vannak és írnak, de ilyesfajta kulturális közéleti tevékenységben nem volt módjuk. Közös fórumot hoznak létre és tartanak fenn, ez is egy kulturális újdonság.

"A mostani számban saját ízlésemhez képest is kevesebb sajnos a fotóanyag. Viszonylag több az éttekintő írás. Váratlanul megjelölődtek központi tömbök, ez alkalommal a bábszínházról, a nagyréposti házról vagy Szotyory 60 éves születésnapja kapcsán egy Veszprémből eltávozott festőről. Nagyon erős most a kritikai anyagunk, Likó Marciék koncertjétől vagy könyvétől kezdve a kiállításokig mindenféle műfajú produktumokról esik szó most ebben a rovatban."

A tavaszi lapbemutatón jelen volt valamennyi szerzője a lapnak, Porga Gyula polgármester, dr. Gelencsér András a Pannon Egyetem rektora, dr. Horváth Géza Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar dékánja. Likó Marcell a Vad Fruttik zenekar frontembere rögtönzött mini koncerttel színesítette a tavaszi lapbemutatót.

Krónusz-Riskó Annamária
Domján Attila
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. tegnap 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.