Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rajzold újra Veszprémet!

2017. április 3. 19:14
Mindig is egy tavat képzeltél el a Hangvilla elé? Zöldellő mezőket a Tűztorony mögé? Most itt az alkalom, hogy megvalósítsd!

Rendben, bizonyos keretek között, de a lényeg, hogy most aztán tényleg szabadon engedheted a fantáziád.

Április 8-án rendezik meg a Tavaszi Tekergő névre keresztelt turisztikai szezonnyitót és vásárt, a rendezvényen pedig a Gombrich Mester Művészeti Tanodája is részt vesz. A tanoda a tavalyi évben már nagy sikerrel szervezte meg közösségi festményszínezőjét, melyet az idei évben is folytatni kívánnak. A projekt részeként az akkori résztvevők egy 10 méteres fehér vásznon színezhették át kedvük szerint Veszprém ikonikus helyeit és kulturális intézményeit – mint például a Hangvillát, a megyei könyvtárt, a Benedek-hegyet vagy éppen Szent István és Gizella szobrát. Mivel a vásznon még jócskán maradt hely, az épületek pedig egyelőre csak önmagukban láthatók, itt a tökéletes alkalom, hogy új környezetet álmodjunk köréjük.

9 és 12 óra között, a Polgármesteri Hivatal előtti téren bárki letelepedhet a vászon mellé, hogy kiélje művészi hajlamait vagy éppen teret engedve az elképzeléseinek, megrajzolja álmai Veszprémjét. Akár a reális tájat is meg lehet festeni, de ha titkon arra vágyunk, bárcsak egy tó csörgedezne a Hangvilla előtt, hát most azt is megvalósíthatjuk a vásznon – árulta el Hajdu Franciska, az esemény szervezője.

A városépítészeti kalandozás elsődleges célja, hogy egy kicsit új szemmel nézzünk az épületeinkre, elgondoljuk, mitől élhető a város, és mitől lesz még élhetőbb. Veszprémben számos gyönyörű épülettel találkozhatunk, sokszor mégis csak elmegyünk mellettünk. Vagy éppen fanyalgunk, ha valami mégsem tetszik annyira. Alkotás közben viszont észrevehetjük az apró szépségeket, amitől sokkal barátságosabbá válhatnak az intézmények: az apró cirádákat, a stukkó díszeket, a különleges technikai megoldásokat. És talán következő alkalommal, amikor elsétálunk a Laczkó Dezső Múzeum, a megyei könyvtár vagy egy Medgyaszay épület mellett, sokkal jobban fogjuk értékelni őket. De akár a festményeken keresztül azt is megfogalmazhatjuk, milyen hiányosságokat változtatnánk meg.

Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen felszabadult esemény pontosan úgy tud hatni ránk, mint az egyre divatosabb felnőtt színezők, illetve remek közösségi élményként is szolgálhat. Igazán örömteli volt látni tavaly, ahogy például tavaly egy csapat vadidegen gyerkőc együtt színezte ki a Tűztornyot – meséli Franciska.

De megtehetjük ezt felnőttként is. Itt senki nincs kizárva, hiszen nem csupán egy tanodás eseményről van szó, hanem egy helyi, unikális kezdeményezésről. Nem véletlen a TájÚjratervezés hívószava sem: Veszprém 60761 színe, azaz az összes helyi lakos számára nyitott a program.

Franciska egyébként szeretné, ha a kezdeményezés tovább is folytatódna: tervezi, hogy a kész vásznat valamilyen formában megmutatja a nagyobb nyilvánosság előtt is, sikeres pályázat esetén pedig elindulhatna egy hasonló elgondolású projekt, ahol havi rendszerességgel, egy-egy kijelölt napon szabadtéri installációs rendszereken lehetne újratervezni Veszprém helyeit és épületeit.

Bertalan Melinda
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. tegnap 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.