2017. április 30., vasárnap
Katalin, Kitti névnap

Tiszta szívvel betörök

A Tiszta szívvel nem az évszázad filmje és nem is hibátlan, de jó film, amit mégis csak mindenkinek meg kellene néznie.

Valamikor a Mindenki diadalmenete előtt, még a tavalyi évben felröppent a hír, hogy Till Attila Tiszta szívvel című filmjét jelöli Magyarország az Oscarra. A film végül odáig nem jutott el, és valóban nem Oscar érdemes alkotás, de az újkori magyar filmgyártás egyik legüdítőbb és leghiánypótlóbb darabja.

Kevés ugyanis az olyan alkotás, amelyik egyszerre tud szórakoztató közönségfilmként funkcionálni, miközben szociálisan érzékeny üzenetet is hordoz. Jelen esetben arról, hogy a sokszor a társadalom perifériájára szorított mozgássérültek is éppen ugyanolyan emberek, mint te vagy én.

Főhősünk, Zoli születése óta kerekesszékben él és éppen egy életmentő műtét előtt áll, ami megakadályozná, hogy összenyomják egymást a belső szervei, de folyton összeveszik miatta az anyjával és elhalasztja azt, mert nem hajlandó elfogadni rá a pénzt rég eltűnt apjától. Egyetlen barátja a szintén fogyatékkal élő Barba papa, akivel közösen képregényeket rajzolnak. Kettejük életébe csöppen bele a munkahelyi balesetben lebénult, börtönből szabadult egykori tűzoltó, Rupaszov, aki mellékesen egy szláv maffiózónak intéz el embereket jó pénzért. Ők hárman aztán valami furcsa véd- és dacszövetséget alakítanak ki, ahol a két srác szárnysegédként beszáll a bérgyilkos-bizniszbe Rupaszov mellé.

Zseniális húzás, ami tökéletesen kijelöli az irányt. Bár a Tiszta szívvel műfaját tekintve akció-vígjáték, és hozza is annak elemeit, új színezetet is ad a zsánernek. Ugyan van itt is puskadurrogtatás, az akciószál nem túl bonyolult és cselekménye a megszokott vázon gördül előre, a tény, hogy egy kerekesszékes banda számol le a bűnözőkkel, teljesen más ízt ad a dolognak, a műfajban megszokott idétlen karaktereket pedig Tilla gyakorlatilag egy az egyben kihúzta.

Poénból azért akad bőven, és a Tiszta szívvel legnagyobb erénye kétségtelenül ez. Hiába ugyanis az olyan filmek sikere, mint az Életrevalók, a fogyatékkal élőkre még mindig hajlamosak vagyunk szánakozva tekinteni, pedig az a kis lesajnáló mosoly, amivel a mozgássérülteket illetjük, valójában az egyik legrosszabb dolog, amit tehetünk.

Ha viszont képesek vagyunk képen röhögni a problémát, már előrébb vagyunk. Till Attila remekül alkalmazza az önirónia eszközét, miközben nem teszi felesleges nevetség tárgyává sem a szereplőit. Épp csak megmutatja, hogy egy rokkant ember is ugyanúgy vágyhat a szerelemre, a testi kapcsolatra, kerülhet arcpirító szituációba, brillírozhat valamilyen művészeti ágban, és hogy személyiségét tekintve ugyanolyan színes palettán mozoghat, mint bármelyik ember közülünk: ugyanúgy lehet lázadó kamasz, nagydumás poéngyáros meg bárdolatlan bunkó is, akinek azért mégis csak a helyén van a szíve.

Szóval karakterábrázolás és társadalmi érzékenység témájában nagyon ott van a film, miközben azért a fogyatékosság árnyoldalait is finoman realizálja előttünk, anélkül, hogy átmenne patetikus érzelgősségbe: a sérüléssel járó fájdalmakat és az állami támogatás cseppet sem kielégítő voltát. Ezért, meg az izgalmas színészi játékért – különösképp Thuróczy Szabolcs (Rupaszov) és Fekete Ádám (Barba papa) esetében – kifejezetten jár a piros pont.

Hazudnék ugyanakkor, ha azt mondanám, nincsen hiányossága a filmnek. Mert van, mégpedig a kissé darabos dramaturgia. Bár végig élvezetes marad a mozi, néhány jelenetnél mintha túlszaladt volna a vágóolló és lecsípett volna magyarázatként szolgáló jeleneteket, máshol meg egy kicsit nehezen sikerült volna belefésülni elemeket a fő szálba. Ettől aztán picit olyan érzésem támadt, mintha egy amatőr vagy improvizációs színházi előadást néznénk, amin remekül szórakozunk, mert frissességet hoz a profin kicentizett, ám sokszor hatásvadász darabok közé, viszont ebből kifolyólag nem tud ámulatba ejteni. Igaz, ezt a darabosságot részben meg is magyarázza a film végi csavar, és hogy Tilla végig a képregényes technikát alkalmazza, ahol ugyanúgy nem rágnak mindent a szánkba, és egyes részeket nekünk kell megrajzolnunk a fantáziánk segítségével.

A Tiszta szívvel összességében mégis csak jó film, okos elgondolásokkal és egy fontos üzenettel, ami miatt egyszer mindenkének érdemes lenne megnéznie.