Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A megye legtehetségesebb zenekarát keresték

2017. március 31. 21:37
Szombaton rendezték meg az I. Élő-Zene Tehetségkutató Fesztivált amatőr zenészeknek a Veszprém Agórában. A nyertes a budapesti döntőbe jutva milliós támogatásért zenélhet októberben.

Kilencedik alkalommal keresték az „Öröm a Zene” programban Magyarország legjobb zenekarát, amelynek első állomásaként minden megyében önálló tehetségkutatót szerveztek.

A tehetségkutatóhoz idén az Élő-Zene Egyesület is csatlakozott: internetes pályázat keretében várták a megyében működő, feltörekvő zenekarok jelentkezését az I. Élő-Zene Tehetségkutató Fesztiválra. A megyéből és a régióból összesen tíz zenekart indult.

A szombati megnyitón Hegedűs Barbara, fideszes önkormányzati képviselő beszédében kifejtette, örömteli, hogy Veszprém egy olyan rendezvénynek adhat otthont, amely kifejezetten a fiataloknak szól, és lehetőséget nyújt, hogy megméretessék magukat. „Kifejezetten örülök annak, hogy vannak szervezetek, amelyek a fiatalokkal foglalkoznak, és életre hívnak ehhez hasonló rendezvényeket”- mondta.

a szombati versenyt hegedűs barbara beszéde nyitotta mega szombati versenyt hegedűs barbara beszéde nyitotta meg

A szakmai zsűri (Móré Nándor, Andrásik Remo, Cserteg István és Dobos Csaba) mellett egy 20 fős diákzsűrit is felállítottak, akik a zenekarok 15-15 perces bemutatója alapján választottak nyertest.

Az első helyezett:

Queen's Land

"Veszprém 2005. Impulzív és változásokkal teli időszak indualt ekkor, melyben több különböző zenei formáció, duó és zenekar követte egymást. Egy közös pont volt csupán, Kiss Dániel. Ezekben az években Kéri Kolos, Kolonics Máté és Birincsik Albert is kapott epizód szerepeket, de csak 1 évvel ezelőtt alakult ki a jelenlegi felállás, vagyis a Queen's Land. Ekkorra kiforrott a saját zenei világunk, amelyben alkotni vágytunk. Ezért első lépésként eldöntöttük, hogy a korábban játszott feldolgozás repertoárt önálló szerzeményekre cseréljük. Az elhatározást tettek követték, rövid időn belül megszülettek az első saját dalok, melyeket szerencsére sikerrel fogadott a közönség. A lendület azóta is töretlen, folyamatosan készülnek az új zenék. A stílus leginkább a brit és az amerikai indie-pop-rock vonalhoz áll közel"- áll a bemutatkozójukban.

A második helyezett a Kölyök, a harmadik pedig a Kalapkabát lett.

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. tegnap 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.