Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nem marad üresen a Dubniczay-palota

2017. március 30. 22:21
Megkérdeztük Hegyeshalmi Lászlót, a Művészetek Háza igazgatóját, hogy nyilatkozzon arról, hogy a László Károly Gyűjtemény elszállítása után milyen terveik vannak a Dubniczay-palotával.

Hegyeshalmi László megnyugtatott minket a felröppenő hírek hallatán, hogy a László Károly Gyűjtemény elszállítása nem befolyásolja a Dubniczay Palota funkcióját, az ezután is kiállítóhelyként fog működni.

Korai még arról beszélni, hogy milyen kiállítások lesznek a László Károly Gyűjtemény áthelyezése után, már csak azért is, mert vasárnapig még látogatható a gyűjtemény, és az elszállítás, a műtárgyak becsomagolása időigényes. Az biztos, hogy ezután is a helyhez méltó kiállításokat szerveznek az érdeklődőknek.

Több elképzelésük van a jövőbeli kiállításokra, de az biztos, hogy a húszéves sorozatot nem szeretnék megszakítani – magyarországi köz- és magángyűjteményekkel színesítenék a kiállítótermet. Így a funkciója a galériának nem változna, hű maradna a hely szellemiségéhez.

A Dubniczay-palota továbbra is nyitva tart a látogatók előtt. A jelenlegi kiállítások zavartalanul látogathatók úgy mint a téglagyűjtemény vagy Soós Gergő fiatal művész Monoton / Monokrom kiállítása a magtár épületében.

A Művészetek Háza dolgozói létszámát sem fogja befolyásolni a változás. Sőt, újult erővel már most azon dolgoznak, hogy folyamatos látnivalókkal csalogassák az érdeklődőket a László Károly Gyűjteménybe és utódkiállításaira.

Az épület északi szárnya nagy befogadóképességű, így az igazgató és a munkatársai elképzelése, hogy egyszerre több kiállítást is szervezzenek a gyűjteményben. Érdemes lesz akkor is meglátogatni a Művészetek Házát. De addig még a hétvégén sok szeretettel várnak mindenkit, hogy utoljára magyar művészek festményeiből, szobrokból és grafikákból álló László Károly Gyűjteményt megtekintse.

Krónusz-Riskó Annamária
Domján Attila
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. tegnap 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.