Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A háborúnak vége. És mi van helyette?

2017. február 15. 12:58
Február 14-én, kedden mutatták be a közösségi összefogással készült Szeretföld című játékfilmet.

A szeretet hozta létre – mondjuk sokszor, szinte közhelyesen, de ez esetben valóban maximálisan igaz. A Szeretföld a veszprémi és környékbeli alkotóművészek, civilek, önkormányzatok, vállalkozások példátlan összefogásának köszönhetően készülhetett el, azért, mert a stáb, a támogatók hittek benne, hogy érdemes és lehet olyan filmet készíteni, amely őszintén beszél a háborúról, a nélkülözőkről, a méltóság megőrzéséről, az emberi élet megóvásáról, és arról, hogy valós akarattal még a háborúk is felszámolhatók.

Az alkotók hittek benne, hogy együtt a legnehezebb feladat, a legmerészebb álom is megvalósulhat. És megvalósult. A Szeretföld közösségi finanszírozással, mindössze 4 millió forintos költségvetésből készült, ami még hazai körülmények között is igen csekély.

A stáb a díszbemutatónA stáb a díszbemutatón

A 109 perces nagyjátékfilm Iancu Laura azonos című kisregényének felhasználásával forgott, amely egy zárt, csángóföldi kolónia életén keresztül beszél az I. világháború egyénre és társadalomra gyakorolt hatásairól. A film ugyanakkor a mai környezetbe helyezi a történetet, azt a feltételezést alapul véve, hogy a zárt közösségek mechanizmusai ugyanúgy érvényesek.

A szinopszis szerint 2014-ben, a Kelet-Európában kitört háború és a katonai sorozások elől több mint másfél millió lakos menekül a szomszédos országokba, a vidéki menedékszállókon pedig különböző szocio-kulturális programokat dolgoznak ki az élmény feldolgozására. Ide érkezik Anna, a szociális munkás, aki a menekültekkel közösen kívánja előadni Szeretföld történetét.

Buvári Tamás, a film rendezője elárulta, a kisregény olvasását követően hamar megszületett benne a forgatókönyv terve, és az is, hogy narratív formában szeretné elkészíteni a filmet.

Szeretföld film előzetes from SzeretFilm Stúdió on Vimeo.

Tulajdonképpen ugyanennyire adott volt az is, hogy közösségi finanszírozással hozzák létre a veszprémi filmet. Amikor először leültünk beszélgetni a Pannonfílinges csapattal és színészekkel, elég hamar kiderült, hogy nyitott a város egy ilyen megoldásra, és gyorsan kialakult az a mag is, aki vállalta, hogy társadalmi munkában is elkészíti a filmet. Ezek után már csak stábot, statisztériát, szponzorokat és anyagi támogatókat kellett keresni, de ez nem jelentett nagy nehézséget, mert sokan gondolták úgy Veszprémben, hogy támogatással összejöhet a film – mondta el Buvári.

Türelemre persze szükség volt. Az első beszélgetésektől a bemutatóig két év telt el, noha filmes léptékben mérve ez még nem is olyan nagy időintervallum. A stáb 2015 augusztusában kezdte el a forgatást, a menekültházban játszódó jeleneteket szeptemberben vették fel, majd 2016 telén további 5-5 napig tartott a forgatás. Türelmesen kellett várni és persze dolgozni, hogy minden összeállhasson, de az én vesszőparipám az, hogy egy film maratoni dolog. Én maratonista vagyok, szeretem, ha valamiért sokat kell harcolni, ha van idő érlelődnie a munkának – nyilatkozta Buvári a Vehirnek.

Buvári Tamás rendezőBuvári Tamás rendező

Mint mondta, jól tudtak dolgozni a stábbal, a legnagyobb nehézséget talán a hangmérnök felkutatása jelentette, de a végén ebből is szinte „túlkínálat” volt: három hangmérnökkel (Nagy Lívia, Juhász Róbert, Terner Péter) dolgoztak, a hang keverésében pedig ifj. Erdélyi Gábor, a Tarr Béla filmek hangmérnöke is besegített.

A Szeretföldet 15-20 fős alkotói stábbal, tíz főszereplővel - Lipták Jeanne, Nagy Zsolt, Turós-Máté Kinga, Trokán Anna, Trócsányi Gergely, Lengyel Ferenc, Kőrösi Csaba, Máté P. Gábor, Módri Györgyi, Buvári Csege - és további 30 epizódszereplővel készítették, profi és amatőr színészek, néhány jelenetben nagyszámú statiszta bevonásával. A fényképezés Ladányi János és Lovasi Zoltán munkája, a film producerei Gecs Mónika, Németh Csaba és Dósay Norbert voltak.

A film egyes jelenetein feltűnő helyszínek egyébként ismerősek lehetnek: főleg Bándon és Márkón, valamint Veszprémben forogtak a képkockák, a tanyasi jeleneteket Szentgálon, a menedékházban játszódó jeleneteket a Máltai Szeretetszolgálat Nappali Melegedőjében vették fel.

Buvári Tamás elmondta, úgy érzi, elégedett az eredménnyel. A Szeretföld elsősorban szerzői film, epikus mű, amely kevésbé a cselekményre, sokkal inkább a hangulatiságra épít. Nagyon erős hangulatú jelenetek voltak a regényben is, és ezt próbáltam meg vizuálisan visszaadni – tette hozzá.

A Szeretföld erős film, nem könnyen emészthető, hosszú időn keresztül elgondolkodtató.

Buvári CsegeBuvári Csege

A film díszbemutatóját február 14-én tartották a Cinema City Balaton mozitermében, a stáb jelenlétében, első ízben az alkotóknak, a közreműködőknek és a támogatóknak, amit február 20-án egy további vetítés követ. A film szakmai bemutatója március 7-én lesz Budapesten, a Toldi Moziban. Emellett az alkotók folyamatosan tárgyalnak a moziforgalmazásról és a fesztiváloztatásról, több meghívást kaptak már Budapestre is. Tervezik, hogy az érdeklődőknek is tartsanak legalább egy bemutatót Veszprémben, de ennek helyszíni megvalósulása még kérdéses, illetve reményeik szerint a vidéki nagyvárosok számára is érdekes lehet a film, így céljuknak megfelelően minél többen láthatnák az alkotást.

Bertalan Melinda
Tál Dominik
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. tegnap 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.