Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

'Legyen a zene mindenkié'

2017. január 25. 23:26
Sikerrel zárult a két és fél éves adománygyűjtés, Veszprém pedig ismét jelesre vizsgázott összetartásból. Városunk egy nemzetközi színvonalú, prémium minőségű hangszerhez jutott, amely szerda este be is mutatkozott a nagyközönség előtt.

Gálakoncert keretében mutatkozott be a veszprémi publikum előtt az a Steinway & Sons versenyzongora, amelynek megvásárlása - a Veszprémi Hangversenyteremért Alapítvány és a Veszprémi Turisztikai Egyesület kezdeményezésére - közadakozásból valósulhatott meg.

A Veszprém TV - sikerig vezető utat bemutató - kisfilmjét követően az est első műsorszáma következett: Kadosa Pál Magyar tánc című szerzeménye Csilinkó Eszter előadásában. Eszter a Csermák Antal Zeneiskola tíz éves növendéke. Zenei sikerei mellett ezentúl azzal is büszkélkedhet majd, hogy ő volt az első, aki nagyközönség előtt szólaltatta meg Veszprém zongoráját.

Minket, Veszprémieket a tenyerén hordoz az Isten. – így kezdte ünnepi köszöntőjét Porga Gyula polgármester. – Nem csak azért, mert festői helyen élhetünk, hanem azért is, mert egy olyan közösség tagjai lehetünk, amely ilyen tettekre képes. Rámutatott: nem kirívó esetről van szó, bizonyítja ezt a Laczkó Dezső Múzeum, a Petőfi Színház vagy a Csermák Antal Zeneiskola. Ezen intézményekben nemcsak az a közös, hogy kultúrát közvetítenek, hanem az is, hogy mind közösségi összefogással épülhettek meg.

A polgármester szerint nemcsak maga a hangszer csoda, hanem a sikerig vezető út is. Legyünk tehát büszkék arra, hogy egy ilyen közösséghez tartozhatunk.

Neubauer Sándorné, a Veszprémi Turisztikai Egyesület elnöke elmondta, nagyszerű érzés itt állni azzal a tudattal, hogy amit közel 3 éve egy kis csoport megálmodott, az most valósággá vált. Beszédében kitért arra, hogy mennyi magánszemély és szervezet, milyen sokféle eszközzel támogatta a hangszer megvásárlását.

Van egy hangvillánk, van benne zenekar és koncertek, egy zongora azonban még elkelne - Kovács Péter, a Veszprémi Hangversenyteremért elnöke beszélt az ötlet megfoganásáról és az izgatottságról, amit akkor éreztek, amikor megtorpant egy kicsit a gyűjtés, aztán amikor újra erőre kapott, végül amikor már nem volt más hátra, csak az, hogy elutazzanak Hamburgba és kiválasszák a város hangszerét. És persze izgulunk most is, én azonban egy percig sem kételkedem abban, hogy ez a zongora ma este nem csak a tudását, hanem a lelkét is feltárja előttünk -tette hozzá.

A Veszprémbe érkezett Steinway & Sons zongora egyedülálló játéktechnikájával állandó főszereplője a koncertpódiumoknak. A világ koncerttermeiben a művészek 95 százaléka Steinway zongorát választ. A 80 százalékban kézi erővel készült és mintegy 17.000 részből álló műremeket Nyári Jenő zongoraművész mutatta be, illetve elárulta azt is, hogy milyen szempontok alapján választotta ki a hangszert.

Miért Steinway a Steinway és csiért csak egy Steinway Steinway? Évente körülbelül négyezer zongora kerül ki a vállalat hamburgi és New York-i gyáraiból. Ez igen csekély szám, ha figyelembe vesszük, hogy egy japán cég évi félmilió zongorát gyárt.

Mégis a Steinway meg tudta tartani azokat az értékeket, amelyekkel elindult: kézimunka, precizitás, és a minőség figyelembe vétele a mennyiség felett.

Szabó Virág
Domján Attila
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. tegnap 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.