Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Könyvszekér gördült be a Kossuth utcára

2016. november 29. 15:08
„Legyen újra divat az olvasás!” – ez a jelszava a Közkincs Egyesület által létrehívott Mozgó Könyvek mozgalomnak, melynek köszönhetően fillérekért juthatunk könyvekhez az utcán járva.

A kezdeményezést két évvel ezelőtt Veress Márton álmodta meg, aki ötletének kivitelezéséhez partnerekre is lelt a Közkincs Egyesület munkatársaiban – és a kormányban is. A misszió célja, hogy a nehéz körülmények között élők számára is elérhetővé váljon a könyvekben felhalmozott tudás. A minőségről szakavatott pedagógusok gondoskodnak, a könyveket pedig a lehető legalacsonyabb áron árusítják Erdélyből származó szekerekből.

Latorczai CsabaLatorczai Csaba

Az első szekér 2014 októberében gördült be Budapest utcáira, a kezdeményezést pedig nemcsak olyan neves személyiségek karolták fel, mint Jókai Anna írónő, de a kormány is 2,5 millióval támogatta – mondta el dr. Latorczai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára. Latorczai Márai Sándor szavait idézve úgy fogalmazott: „a legnagyobb emberi ajándék olvasni”, az olvasás pedig a magyar nyelven keresztül képes összekötni a nemzet határon túlra szakadt tagjait is.

Ennek a sikeres missziónak az eredményeként – melyet idén előreláthatóan ismét 2 millióval támogatnak – érkezhetett meg a 9. könyves kocsi Veszprémbe kedden – a vidéki városok közül elsőként.

Advent idején különösen kedves és szimbolikus jelentőséggel is bír egy ilyen kezdeményezés – mondta el Porga Gyula polgármester, aki mindenkit arra bátorított, hogy a vásári forgatagban mozogva álljon meg egy pillanatra, s nézzen körbe a kötetek között, hiszen meglehet, egy rég elveszett kincset fog meglelni. Hozzátette: reméli, a könyves szekér egy találkozóhellyé is válhat a veszprémiek életében, ahol egy közösség is formálódhat.

A posta előtti téren helyet kapott könyvszigeten regények, történelmi, gasztronómiai, művészeti kötetek széles tárháza található meg, mindenki megtalálhatja a saját ízlésének megfelelő darabot, mindezt gyakorlatilag fillérekért: egy-egy könyv darabja 300 forint.

A Közkincs Művészeti és Kulturális Közhasznú Egyesület eredendően Mohácson működik és a mohácsi busójárás kiegészítő programjait szervezi. Boda István elnök bevallása szerint ottani céljukat elérték, így amikor Veress Márton megkereste őket ötletével, szívesen álltak a kezdeményezés mellé, mellyel azt szeretnék elérni, hogy újra divatba jöjjön az olvasás.

Az ünnepélyes megnyitón Keresztes János színművész olvasott fel egy székely mesét.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. tegnap 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.