Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A fénymásoló-punktól a Skype-filmig

2016. október 4. 17:46
Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Pannonfíling Mozgóképes Találkozót szombaton az Expresszóban.

A Pannonfíling talán nem a legnagyobb horderejű esemény a városban, de hozzá kell tennünk: méltatlanul nem az. Különösen az idei programot látva éreztem azt, hogy a maga műfajában egyedülálló rövidfilmes fesztivál kiemelt helyet érdemelne a város kulturális palettáján.

Nemcsak azért, mert a program nemzetközivé nőtte ki magát, a határainkon túlról is érkeztek pályamunkák, hanem azért is, mert minőségi kínálat állt össze: díjnyertes alkotásokat, nemzetközi filmfesztiválokat is megjárt munkákat láthattunk a klubban.

Érdekes tendencia, hogy a korai évekhez képest egyre több animációs filmet neveznek. A Jó étvágyat, bogaram! humorától a Vihar szavak nélkül is sokat mondó romantikájáig széles a spektrum. És ha már a romantikánál tartunk, a szervezők az idén Pannon Love néven különdíjat is hirdettek, amit Kőszegi Tamás nyert el az imént említett alkotásával.

Ráadásul Kőszegi két benevezett filmje közül nem is a Vihar volt az izgalmasabb: a Copyist című alkotása három évig készült; nem véletlenül. A történet ugyan olyan egyszerű, hogy jószerivel nincs is (egyetlen irodai szexjelenetről van szó), a megvalósítás azonban egészen zseniális:

a filmet ugyanis teljes egészében egy fénymásolóval forgatta le.

A vetítést követő beszélgetésen el is mondta, hogy a három év alatt minden egyes képkockával rengeteget kísérleteztek, keresték azokat a pózokat, amik egyfelől realisztikusak, másfelől egy fénymásolóval is látványosan megörökíthetők. A gép memóriájából digitálisan kinyert képekből aztán egy egészen egyedi alkotás jött létre – a rendező erről a folyamatról tavasszal egy TEDx előadáson is beszélt.

Nem Kőszegi Tamás volt az egyetlen, aki több filmmel érkezett Veszprémbe: így tett Füzes Dániel is, aki az Elek Ferencet, Urbán Tibort és Badár Sándort felvonultató Piszkos munka mellett Utolsó Esély című munkáját is nevezte – és jól is tette, mert a második helyet érte el az egy ökölvívó dilemmáját és küzdelmét bemutató rövidfilmmel. De ugyanígy két munkát mutatott be Fazekas Gyöngyi is, felemás sikerrel: Tünemény című, a korzavar jelenségére építkező munkája megosztotta a közönséget és a zsűrit is, a fiatal rendező másik alkotása, a Saudade azonban elnyerte a Pannonfíling fődíját.

„A Saudade egy olyan testvérpárról szól, amelynek egyik tagja külföldön él, a másik pedig Magyarországon maradt. Az ő Skype-beszélgetésüket láthatjuk, amikor döntenek arról, hogy gyerekkori hintájuk végül is melyiküknél maradjon.” – mondta Gyöngyi, amikor a fesztivál után válthattunk néhány szót (beszélgetésünk teljes egészében meghallgatható podcast műsorunk következő, október 11-én megjelenő adásában).

"A film arról szól, hogy az egymástól földrajzilag távol sodródott emberek hogyan találhatják meg a módját, hogy érzelmileg mégis közel maradjanak egymáshoz."

"A saudade portugál szó, más nyelvben nem fellelhető. Jelentése: nosztalgikus, fájdalmas vágy valaki vagy valami után, akit vagy amit szeretsz, de már elvesztettél."

A 12. Pannonfíling Mozgóképes Találkozó díjazottjai:

I. Saudade
(Fazekas Gyöngyi)
II. Utolsó Esély
(Füzes Dániel)
III. Csiga biga
(Skovrán Tünde)
Különdíj: A kórus
(Mészáros T. László)
Pannon Love különdíj: Vihar
(Kőszegi Tamás)
Közönségdíj: Hacacáré
(Cseh Róbert – Váray László és a Colombre Band)

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. tegnap 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.