Míg az erősebbnek mondott nemnek a világ ezen felén elég bemutatnia a személyi igazolványát, hogy bizonyítsa, jogilag felnőtt férfinak számít, a civilizációtól elzártabb népek fiú tagjainak már kicsit keményebb próbákat kell kiállniuk, mint felvállalniuk esetlegesen nem túl jól sikerült fotójukat a kis plasztikkártyán.
Valószínűleg ők azok, akik az Arnold van Gennep által megalkotott átmeneti rítusok fogalmát pontosabban körül tudnák írni, mint mi, éppen azért, mert a saját bőrükön tapasztalják meg őket – időnként szó szerint.
Átmeneti rítusok alatt mindazokat a fontos mérföldköveket és a hozzá tartozó szokásokat értjük, amelyek lelkileg is átvezetnek életünk egyik fontos szakaszából és szerepéből a másikba: ilyenek a gyermek születéséhez tartozó rítusok, a lakodalomhoz, temetéshez fűződő szokások, vagy éppen a felnőtté, nővé-férfivá válás rítusai. Az persze nem csoda, ha nálunk a kifejezés hallatán a legtöbben úgy néznek, mint borjú az új kapura, és nem azért, mert nem voltak ilyen jellegű társadalomtudományi tanulmányaik. Hanem mert nálunk egész egyszerűen nem élnek olyan élesen ezek a szokások.
Nem úgy az előbb emlegetett civilizálatlan törzseknél, ahol nem érik be annyival a férfivá avatást, hogy 18 évesen apu meghív egy felesre a kocsmában, megtanít borotválkozni, vagy hogy a haverok elismerően hátba veregetnek, miután elújságoljuk, hogy megvolt az első szexuális élmény.
A Csendes-óceáni Vanuatu szigetén például a fiatal srácoknak egy nem mindennapi bungee jumping során kell bizonyítaniuk. A falu lakói építenek egy 30 méter magas tornyot bambuszból, amiből aztán az ifjaknak ki kell vetniük magukat egy lábukra csavart indával. A bökkenő csak az, hogy a játék arra megy ki, hogy a földhöz minél közelebb álljon meg a fejük, az inda pedig csöppet sem rugalmas. Kibúvó pedig nincs, mivel az a családra nézve nagy szégyen: vagy ugrasz magadtól, vagy apu penderít ki a toronyból.
Nem kevésbé „szórakoztató” az érettségi vizsga a pápua új-guineai krokodil törzs tagjainál sem. A férfivá avatás részeként a fiúk bőrét éles pengékkel hasítják fel, így készítik el a krokodilmintás hegtetoválásaikat. Mondanom sem kell, a folyamat egyáltalán nem veszélytelen, noha az Origo beszámolója szerint az egészben van valami meghitt, ahogy a törzs tagjai gondoskodnak a fiúkról.
Spártáról annak idején megtanultuk az iskolában, hogy a katonai arisztokrácia uralmának és a ’tűrj és csináld’ nevelési elvnek köszönhetően kiváló harcosokkal bírt. Persze ez valószínűleg azért is volt így, mert a kevésbé jókat kiselejtezték: az ifjú titánok képzése tíz évig tartott, majd azzal vizsgáztatták őket, hogy egy késsel ellátva kiküldték őket pár napra a rabszolgákkal zsúfolt terepre, akik nyilván alig várták, hogy az istenek kegyeibe ajánlhassák a srácokat.
Egyébként nem csak a spártaiak voltak híresek a drasztikusságukról: az Algonquin indiánok egész egyszerűen egy durva kábítószert adnak a fiataloknak, ami elfelejteti velük a gyerekkori emlékeiket. És néha az egész életüket… Az ausztrál őslakosoknál pedig a férfivá avatás egyenlő volt a fogkiveretéssel. Egy kővel...
Ki-ki döntse el, hogy melyik verzió a rosszabb: ez, vagy mondjuk az Amazonas melléki őslakos törzs beavatási rituáléja, ahol a fiúk csak onnantól számítanak férfinak, ha felhúzzák a világ leghatalmasabb és a lódarázsénál hússzor bénítóbb csípésével bíró pisztolygolyó-hangyákkal teli kesztyűt, majd kibírják, hogy 10 percig a hangyák agyoncsipkedjék őket, aztán a 24-szeri ismétlést. Egy ausztrál kalandor két éve kipróbálta – nem lett a kedvence.
Szóval a világ egzotikusabb vidékein bizony egy kicsit komolyabban veszik a férfivé válást, aminek a fejében valószínűleg minden srác hálát rebeg, hogy az ún. fejlett világba született.
