Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Felfújható planetáriumot állítanak fel Veszprémben

2016. szeptember 13. 9:19 // Forrás: mti
Az épített örökség mellett természeti és kulturális értékek is szerepelnek a Kulturális örökség napjainak veszprémi kínálatában.

Egyebek mellett a Benedek-hegyi óvóhelyet lehet majd felfedezni, egy felfújható planetáriumban pedig a csillagok világa tárul az érdeklődők elé - tájékoztatta kedden az MTI-t a polgármesteri hivatal kulturális csoportjának vezetője.

Perlaki Claudia elmondta, hogy a péntektől hétfőig tartó programsorozat a Mesél az ég című előadással kezdődik, amelyre elsősorban gyermekeket és családokat várnak a Kabóca Bábszínházban felállított planetáriumba. A csillagok világát bemutató, látványos és szórakoztató előadásra szombaton délelőtt is várják a látogatókat.

Zseblámpás túra indul szintén szombaton délelőtt a Benedek-hegy gyomrában található óvóhelyre. A Veszprémi Petőfi Színház tervezett felújításáról beszél majd Potzner Ferenc művészettörténész a teátrumban szombaton délután. Szakemberek mutatják be a Dubniczay-palota, a Modern Képtár Vass László Gyűjtemény és az Eötvös Károly Megyei Könyvtár értékeit - közölte a kulturális csoportvezető, hozzátéve, hogy az érdeklődők betekinthetnek a máskor nem látogatható épületrészekbe is, például a könyvtár toronybelsejébe, a kötészeti helyiségbe és láthatják a helyismereti gyűjtemény féltett kincseit, köztük a legrégebbi kötetet és az épület múltját felidéző képeket is.

A Séd-völgyében tett múltidéző séta során többek között a veszprémvölgyi apácakolostor romjait és a Jezsuita templomot látogatják meg a kirándulók szombaton délután. Vasárnap délelőtt az Érseki Palotába, a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény épületébe, valamint a Gizella- és a Szent György-kápolnába is várják az érdeklődőket tárlatvezetéssel egybekötött épületlátogatásra. A programsorozat zárásaként hétfőn délután a Fejedelemasszonyok és a vallásszabadság Erdélyben című tanulmánykötetet Medgyesy S. Norbert történész mutatja be.

vehir.hu
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. tegnap 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.