Kellemes késő nyári hétvége lepte meg Veszprémet, azonban valószínűleg még az időjárásnál is nagyobb meglepetés érte azokat, akik egy kellemes szombati pikniket szerettek volna a Színházkertben tölteni: a helyszínre érve ugyanis az (éppen 450 éve történt) szigetvári ostrom helyszínét idéző látvány fogadta őket. A parkban véresre vert fiatalok hevertek, a hétvégi forgalom duruzsolását fájdalmas jajgatás törte meg.
Szerencsére hamar érkezett a felkészült segítség, akik gondosan ellátták a sebesülteket. Valójában persze a szerencsének ehhez semmi köze, a Vöröskereszt zászlaja alatt vonuló csapat nem véletlenül tévedt a helyszínre, és az első pillanatban ijesztőnek tűnő helyzet sem valós: az Országos Elsősegélynyújtó Verseny döntőjének húsz állomása közül tévedtünk az egyikre.
Ebből következően az áldozatok sem akaratuk ellenére úsztak a vérben, nagyon is keményen meg kellett dolgozniuk azért, hogy a verseny helyszínein kisebb-nagyobb sérüléseket szimulálhassanak. Az imitátoroknak még a versenyzőknél is felkészültebbnek kell lenniük: pontosan ismerniük kell a szimulált sérülések fizikai és pszichikai tüneteit, tudniuk kell, hogyan viselkedne egy igazi áldozat az adott helyzetben, és azzal is tisztában kell lenniük, hogy miként reagáljanak, ha az ellátók valamilyen hibát követnek el. Egyébként az imitátorok a sérüléseket is saját maguk állítják elő: a vért színezett cukorszirupból, a nyílt töréseket a bőrszínükhöz igazított árnyalatú sógyurmából hozzák létre – a műhelymunka már napokkal a döntő előtt leköti az önkéntes segítőket.
Akikből egyébként nem kevés van: az imitátorok, a csapatok kísérői, a versenyállomások személyzete mind önkéntes alapon dolgozik a vetélkedőn, létszámuk háromszáz körüli. Ha ehhez hozzáadjuk a 330 versenyzőt, akik 63 csapatot alkotva mérik össze tudásukat és talpraesettségüket, akkor láthatjuk, hogy egy meglepően nagy, több mint hatszáz fős rendezvénnyel van dolgunk.
Ami a versenyzőket illeti: a két külföldi vendégcsapat mellett 21 gyermek, 20 ifjúsági és 20 felnőtt alakulat járta végig a belvárosban kialakított húsz állomást. Számukra már az is óriási dicsőség, hogy itt lehettek, ehhez ugyanis előbb a helyi, megyei fordulókban kellett bizonyítaniuk képességeiket. A feladatok már csak azért is kihívás elé állították őket, mert azokról előzetesen semmit nem tudhattak, minden információt a helyszínen kellett összegyűjteniük – pont, mintha a valóságban futnának bele egy váratlan helyzetbe. Leszámítva persze azt az apróságot, hogy a csapatok gumikesztyűkkel, ragtapaszokkal, gézekkel gondosan telepakolt elsősegély-dobozokkal felszerelve érkeztek, ami egy valóban váratlan szituációban nem lenne ennyire kézenfekvő. (Hozzá kell tennem, hogy elvileg minden gépkocsiban kellene lennie elsősegély doboznak, így ilyen helyzetben az első arra tévedő autóstól segítséget kérve hozzájuthatunk a szükséges kötszerekhez.)
A csapatok felkészültségére nem lehet panasz – ezt Nátrán Albin, az Országos Mentőszolgálat Veszprém megyei vezető mentőtisztje, az 45. Országos Elsősegélynyújtó Verseny zsűrielnöke mondta el a színházban. Az ellátás, a konkrét életmentés nem okozott igazán problémát, a kommunikáció terén azonban van még hova fejlődni – tette hozzá.
A verseny időpontjának egyébként nem véletlenül választották szeptember 10-ét a szervezők: minden évben szeptember második hétvégéjén van az elsősegélynyújtás világnapja, aminek az idén a gyermekek voltak a központi témái. Évente mintegy 950 ezer 18 év alatti gyermek veszíti életét valamilyen baleset vagy erőszak következtében a világon. A vezető halálokok között a közlekedési baleset, a fulladás és égési sérülések szerepelnek. A Vöröskereszt figyelmet fordít arra, hogy a gyerekek is rendelkezzenek az elsősegélynyújtáshoz szükséges alapvető tudással, ahogy az is fontos, hogy tudjuk, miben kell másként eljárni, ha gyermeknek kell segítséget nyújtanunk. Ez utóbbi a versenyen is megjelent: az egyik állomáson csecsemőt kellett újraéleszteniük a csapatoknak (természetesen a gyakorlatot műanyag babán mutatták be a versenyzők).
Egy versenyen mindig vannak győztesek és vesztesek, és a legnagyobb közhely, hogy valójában a részvétel a fontos – ezúttal azonban az állítás tényleg megállja a helyét. Mert bármekkora dicsőség is megnyerni az Országos Elsősegélynyújtó Versenyt, igazából csak az számít, hogy az a tudás, amivel a 330 versenyző mind rendelkezik, egy kritikus pillanatban életet menthet.
