Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elhunyt Laux József, az Omega és az LGT alapító tagja

2016. augusztus 6. 22:40 // Forrás: mti
Elhunyt Laux József dobos, az Omega és a Locomotiv GT egyik alapítója. A zenészt szívbetegség után, 73 éves korában, szombaton érte a halál - erősítette meg a hírt Kóbor János, az Omega énekese az MTI-nek.

"Hétfőn még bent jártunk nála a balatonfüredi szívkórházban és akkor már nagyon rossz érzésekkel jöttünk el. Szörnyű, hogy Somló Tamás halála után két héten belül egy másik nagyszerű zenésztársat veszítünk el" - hangsúlyozta Kóbor János.

Laux József 1943. május 8-án született Budapesten. Már a gimnáziumban zenekart hozott létre Kóbor Jánossal. A dobolás alapjait a Benkó Dixieland Band ütőse ismertette meg vele, lejárt a BDB próbáira és a bulikra, végül bekerült a zenekarba. A gimnázium után azért iratkozott be a Budapesti Műszaki Egyetemre, hogy időhaladékot nyerjen a katonaságtól, itt autógépészetet tanult.

1962-ben alakult meg az Omega, amely először még angolszász számokat játszott, és csak Presser Gábor 1967-es belépése után rukkolt elő saját dalokkal. Olyan slágerekkel, mint a Petróleumlámpa, a Tízezer lépés vagy a Gyöngyhajú lány. A szövegeket Laux József akkori felesége, Adamis Anna írta.

Laux József a legjobb hazai dobosok egyikének számított a közönség és a szakma szerint, ezt tükrözte az Ifjúsági Magazin 1970-es felmérése is, amely a különböző hangszerek legjobbjait vette számba. Az élen végzett muzsikusok - Laux és Presser mellett Frenreisz Károly basszusgitáros és a Radics Béla mögött második Barta Tamás gitáros - 1971-ben megalakították a Locomotiv GT-t, az első magyar "supergroupot". Presser és Laux számára kockázatos lépés volt otthagyni a népszerű Omegát, de az LGT sikere igazolta őket. A zenekar ügyeit itt is Laux intézte, de egy idő után belefáradt a kultúrpolitika merev hatóságaival vívott szélmalomharcba. Az LGT 1976-os ötödik, dupla lemeze után Amerikába ment, követve Bartát, aki már két évvel korábban a tengerentúlon maradt.

Hamar beilleszkedett Amerikában: rockzenét játszott, majd a producerek, zenei rendezők lapjának főszerkesztője lett. A tulajdonos rábízta a lapot, és bejuttatta Kalifornia egyik legjobb stúdiójába, ahol együtt dolgozott Bryan Adamsszel, Chick Coreával, Frank Zappával, az Average White Band tagjaival és másokkal. Az It's My Faith című saját dalára általa készített videoklipet különdíjjal jutalmazta a nemzetközi zenetévé, az MTV. A zene mellett ügynökként könyvekkel kezdett foglalkozni.

Először 1986-ban jött haza az LGT búcsúkoncertjére, korábban nem kapott vízumot. Itthon 1988-ban kezdődött kiadói tevékenysége, a JLX Kiadó amerikai, angol és más nemzetközi bestseller-szerzők regényeit hozta el a magyar olvasóknak. A zenében visszatért gyökereihez, újra főként dzsesszt játszott. Joe Muranyival - Louis Armstrong zenekarának magyar származású klarinétosával - 2000 után több lemezt vett fel, a Laux Trio and Friends formációval főként dzsesszklubokban lépett fel.

Munkásságát 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével ismerték el.

vehir.hu
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. tegnap 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.