Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

'Mindig azt fogom mondani, hogy itt kezdtem el zenélni'

2016. július 26. 10:38
A felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központ udvarán a program három diákjával beszélgettünk.

A 19 éves debreceni Horváth Rebeka és a 17 éves nyíracsádi Maczó Alex már tavaly is részt vettek a programban, míg a 21 éves tárnoki Rozbora Ádám elsőéves. Először őt kérdeztük arról, hogy érzi magát az első néhány hét után, illetve zeneileg milyen irányba szeretne indulni? Ösztönzőnek tartja a környezetet, „nagyon jó srácokkal kerültem össze” – vallotta társairól, és a tanárokat, a zenekari gyakorlatokat is dicsérte. Jazztrombita művész – trombita tanár szakon tanul: elsőéves a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, jövőjét tanárként képzeli el. Ott, az egyetemen hallott először a Snétberger Központról egy osztálytársától.

Rozbora ÁdámRozbora Ádám

Hogy Ádámnak milyen segítséget jelenthetnek a Felsőörsön töltött hetek, arról leginkább Rebeka és Alex tud mesélni, akiknek már egyéves tapasztalatuk van a központ programjáról. Rebeka arról számol be, hogy rengeteget fejlődött azóta, hogy először átlépte a központ kapuját: azelőtt énektanára sem volt, éppen ezért a felvételi meghallgatáson nem is bízott abban, hogy bekerülhet a képzésbe. Alex sem a zenetanári felkészítésnek köszönhetően jutott el Felsőörsre: másfél éven át édesapja otthon tanította gitározni, zeneelméletben viszont az alapfogalmakkal sem volt tisztában. Ezen a téren is óriási előrelépést ért el a kurzusnak köszönhetően. „Egy év alatt rengeteget lehet itt fejlődni” – vallja, hozzátéve, hogy ehhez persze egyéni szorgalomra is szükség van.

Maczó AlexMaczó Alex

A Snétberger Központ azonban nem csak a képzésben segít: fellépéseket szervez a fiataloknak, és összetartó közösséggé kovácsolja őket. Alex egy nagy családként írja le a kurzusban résztvevőket, aminek nemcsak a diákok, hanem a tanárok, animátorok is a részei. Erre a gondolatra reagálva Rebeka hozzáfűzte, hogy azért is óriási élmény itt tanulni, mert az ország legjobb művészei adják át tudásukat a diákoknak. A központon keresztül önkéntes feladatokat is vállalhatnak: Rebeka Németországba készül, ahol zeneterápián keresztül segítene menekült gyerekeknek.

Horváth RebekaHorváth Rebeka

Amikor a tanulmányaikat követő „nagybetűs életről” kérdezzük őket, Rebeka elmondja: a zenei képzettsége mellett egy másik szakmát is szeretne elvégezni: óvónőnek készül, de nem hanyagolná el a zenét sem, saját zenekarral, saját számokkal lépne fel. Alex a zenéből szeretne élni – ő jövőre érettségizik, aztán OKJ-s képzésen, majd a Zeneakadémián csiszolná tovább tudását, hogy gitártanárként, gitárművészként érvényesülhessen. Azt is fontosnak tartja, hogy valamilyen formában segítse majd a Snétberger Központ működését – tanárként, animátorként, ahogy az élet hozza. Ezt Ádám is fontosnak tartja, ő egyébként minél magasabb szinten szeretne zenét tanítani, illetve saját formációval, saját darabokkal állna színpadra.

Abban egyetértenek, hogy a Snétberger Központ az életük meghatározó része lett. „Akármilyen nagy művész is váljon belőlem” – mondta Alex – „mindig azt fogom mondani, hogy itt kezdtem el zenélni.”

Bertalan Melinda
Schöngrundtner Tamás
Ge. Á.
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. tegnap 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.