Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nagyobb hangsúlyt kap a zenekari játék

2016. július 26. 8:52
A tulajdonosi háttér megváltozott, a szakmai program nem – a Snétberger Zenei Tehetség Központról Kőműves Judit szakmai igazgatót kérdeztük.

– Mi változott a szervezet szempontjából azzal, hogy az Erzsébet Vagyonkezelő Kft. lett a programot lebonyolító cég tulajdonosa?

– Tulajdonképpen semmi. A központot a Camp Europe Felsőörs Oktatási Közhasznú Nonprofit Kft. működteti, a kft. tulajdonosi körében történt változás. Ez a mindennapok szintjén nem érezhető, továbbra is pályázati pénzből működik a program, azonban az állam sokkal inkább magáénak érzi, így most már szerencsére egész évre tudunk tervezni, nem kurzusról kurzusra kell előteremtenünk a szükséges forrást.

– Most már öt év tapasztalatával rendelkeztek. Mennyire működőképes az a modell, amit az induláskor elképzeltetek, kellett-e változtatni a működésen?

– A program gerince állandó, de a részletek folyamatosan változnak, igazodni kell ahhoz, ahogy a világ változik körülöttünk. Olyan ez, mint a jazz: az alapmotívum adott, a végső dallamokat pedig a muzsikusok alakítják. Évről évre hatvan diákunk van, mindegyikük egyéni programmal, amit össze kell hangolnunk a huszonöt tanárunk programjával. Minden korosztálynak mások az igényei, de adott esetben egy 13 éves diák is lehet érettebb, mint egy húszéves.

– Miben változott az oktatás?

– Megmaradt az eredeti struktúra: egy-egy tanév három kurzusból áll: nyáron hat, ősszel és tavasszal három-három hetet töltenek nálunk a diákok. Változott viszont az, hogy nagyobb hangsúlyt fektetünk a zenekari játékra, a közös munkára, hiszen erre ennyire intenzíven a legtöbb diákunknak év közben nincs lehetősége. A kiegészítő tantárgyaink is évről évre módosulnak, idén informatika órán például megtanítjuk, hogyan kell egy zenekari profilt működtetni a Facebook-on, vagy zenei videót feltölteni a YouTube-ra.

– Ezek szerint nemcsak a diákok művészi kvalitásait fejlesztitek, hanem arra is megtanítjátok őket, hogyan tudják a tehetségüket érvényesíteni?

– Így van, ezért is tanítunk mindenki számára kötelezően angolt, hiszen ez nemcsak a külföldi munkavállalásban elengedhetetlen, hanem akkor is, amikor itthon külföldi zenészekkel játszanak együtt; ez manapság már alap. Oktatunk művészeti menedzsment ismereteket, és sokat tanulnak a fellépésekből is: számukra minden egyes koncert egyben szakmai gyakorlat is.

– Milyen az elsőévesek első benyomása a központról? Hogyan választjátok ki őket, mik az első reakciók, amikor megérkeznek?

– Egész évben lehet jelentkezni hozzánk az interneten. Az ország nagyobb városaiban szervezett meghallgatásokon vizsgálják a tanáraink, hogy a jelöltek mennyire fejlődőképesek, tartanak-e ott zeneileg, hogy beilleszkedjenek a zenekari munkába? Vizsgáljuk a szociális helyzetet – egyébként is az a jellemző, hogy nehéz sorsú családok gyermekei jelentkeznek hozzánk, nekik próbáljuk megadni az esélyt. A szülők nehezen engedik el az új diákokat – nem is egy olyan tanítványunk van, aki a családfenntartásból is kiveszi a részét, és pont a nyári időszak az alkalmi munkák ideje –, de mindent mérlegre téve többnyire a családok is úgy gondolják, hogy az itt tanultak segíthetnek a fiataloknak az előrelépésben. Ez így is van: a központ jól felszerelt, mindent biztosítunk a diákoknak, akiknek még az utazás sem kerül pénzbe. Az elsőévesek – akik idén a csapat felét alkotják – általában hamar beilleszkednek, nem az számít, hogy ki honnan érkezett, mennyi idős, fiú-e vagy lány, hanem a zene.

– Hogyan épül fel a program finanszírozása?

– A programot a Camp Europe Nonprofit Kft. működteti, amit kifejezetten erre a célra hoztak létre, ennek kell előteremtenie a működéshez szükséges forrásokat. Ez, Nemzeti Tehetség Program keretében kapott támogatás mellett, a létesítmény szabad kapacitásainak értékesítével, további pályázati források bevonásával történik. Ezt egészíti ki a Snétberger Alapítvány, ami olyan pályázatokon is indulhat, amiken egy nonprofit kft. nem.

– Kik jelentkeznek önkéntesnek?

– Szerencsére a közösségi önkéntes szolgálat már elég elterjedt, jönnek hozzánk középiskolás diákok főleg a Lovassyból és a Vetésiből, de bárki más is jelentkezhet – elsősorban a környékről, mert az önkénteseknek nem tudunk szállást biztosítani. Volt diákjaink közül is többen segítik önkéntesként a jelenlegi évfolyamot akár úgy, hogy korrepetálnak, technikusi teendőket vállalnak. Az egyetemista korosztály főleg a szabadidős programok szervezésében vállal feladatot, és van egy önkéntesünk is, aki már nyugdíjas, és minden szabadidejét arra áldozza, hogy a központunkban a napi munkafolyamatokat segítse.

Schöngrundtner Tamás
Ge. Á.
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. tegnap 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.