Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Meghalt Somló Tamás

2016. július 19. 9:14 // Forrás: mti, wikipedia
Meghalt Somló Tamás zenész, énekes, dalszerző, az LGT tagja. A 68 éves zenész keddre virradóan hunyt el.

Somló Tamás Budapesten született, 1947. november 17-én. Énekes, basszusgitáros, szaxofonos, dalszerző, artista és jogász volt.

A Práter utcai Általános Iskola zenetagozatán hegedűt tanult. Később Heinemann Sándornak, a Roayal Orfeum tulajdonosának hatására került az Állami Artistaképzőbe, ahol zsonglőr, akrobatika, tánc, balett, pantomim és karate volt a tananyag. Artistaként körbeutazta a világot a Luxor nevű csoportjával. 2004-ben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát.

Elsősorban a Locomotiv GT énekeseként, basszusgitárosaként, szaxofonosaként ismert, de korábban rövid ideig az Atlasznak, ezt követően az Omegának és más együtteseknek is tagja volt. Több szólólemeze is megjelent. Sikeres dalok szerzője. A legismertebbek: Álomarcú lány; Ülök a járdán; Valamit mindig valamiért; Boogie a zongorán; Primadonna; Nagyon kell, hogy szeress; Annyi mindent nem szerettem még.

Munkásságáért 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.

vehir.hu
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. tegnap 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.