Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nemzetközi megmérettetésre készül a Gizella Nőikar

2016. július 18. 8:53
A veszprémi Gizella Nőikar kijutott az olaszországi Goriziában megrendezendő nagy múltú, nívós 55. Seghizzi Nemzetközi Kórusversenyre.

Július 22-24-ig a szlovén-olasz határon fekvő városban képviseli a Gizella Nőikar Veszprémet és Magyarországot. A kórus minden tagja örül a sikeres kvalifikációnak, intenzív próbákkal készülnek a zenei életben méltán elismert versenyre, amelyen három kategóriában indulnak: romantikus, 20. századi és folklór.

A Gizella Nőikar tavaly nyáron Arezzoban szerepelt nagy sikerrel, egy ötödik és egy hatodik helyezést ért el a mezőnyben egyetlen női karként. Az elmúlt év tapasztalatával és lendületével indulnak Goriziába, ahová Molnár Orsolya, a Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola zongoratanára és Tóth László citerás is velük tart.

Veszprém Megyei Jogú Város kiemelt művészeti együttese a 2002-ben alapított Gizella Nőikar, mely 2014-től a Művészetek Háza szervezetében működik, a Városi Művelődési Központ támogatásával. A veszprémi Gizella Nőikar Borbásné Gazdag Gabriella karnagy vezetésével vesz részt a rangos versenyen és fesztiválon, bemutatva a magyar kóruskultúra értékeit a nemzetközi közönségnek. A kórus július 21-én, a verseny előtti este Cervignanoban lép fel a Pasolini Színházban.

A verseny tizenöt résztvevő kórusa között egy fehérorosz, két észt, két francia, két olasz, egy lett, két litván, két lengyel, egy svéd, valamint kórusunkon kívül még egy magyar együttes, a debreceni Lautitia Kórus szerepel. A nemzetközi zsűri tagjai Michele Josia és Pietro Ferrario (Olaszország), Sebastjan Vrhovnik (Szlovénia), valamint Budi Susanto Yohanes (Indonézia).

vehir.hu
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. tegnap 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.