Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Regényíróként is bemutatkozott Buvári Tamás

2016. június 17. 18:26
Nekem ti voltatok címmel jelentette meg első könyvét a Magyar Filmszemle-díjas rendező-forgatókönyvíró.

A fiktív és megtörtént eseményeket is feldolgozó regény különös utazásra invitálja az olvasót, a jövő és a múlt felé is kitágítva az időt. A történet szerint 2017 decemberében járunk, a frissen kirobbant, háború sújtotta Magyarországon. Az események berlini születésű mesélője magyar nagypapája bakonyi házában próbálja átvészelni a nehéz időszakot, a túléléshez pedig meglepő utat választ. Előbb nagypapája, majd apja bőrébe bújik, s így „éli újra” a sokszor hátborzongató XX. századot.

Buvári Tamás öt évvel ezelőtt kezdte el írni a regényt anyai nagyapja önéletrajza nyomán, melyre még 1988-ban, a nagypapa hagyatékának ismertetésekor bukkant. Egészen addig a család előtt is titok volt, hogy a nagypapa papírra vetette élete történéseit, de Buvári Tamás azonnal érezte, hogy feladata lesz vele.

Majd 30 évvel később megszületett a Nekem ti voltatok című kötet, amit az eddig a filmrendezőként és forgatókönyvíróként ismert (ő rendezte a közönségi finanszírozással készült Szeretföldet is) Buvári elmondása szerint egy folytatás is követ. Mi több, az a célja, hogy minél több regényt írjon – árulta el Kilián László, a Művészetek Háza igazgatóhelyettesének érdeklődésére, akivel pénteken beszélgettek az Ünnepi Könyvhéten a könyv bemutatójának alkalmából.

A regény nemcsak a nagypapa sztoriját illetően használ fel valós elemeket: a másik központi alakot, az apafigurát Buvári Tamás saját nagybátyjáról mintázta, aki Brusznyai kivégzése után Németországba emigrált, s csak 2010-ben tért haza. Az ő szála a nagypapáéhoz képest már több fiktív elemet tartalmaz, különleges megoldás azonban, hogy mindezeket ugyanúgy E/1-ben meséli el a fiú, mint saját és a nagypapa tapasztalatait, a jelen felől haladva a múltbeli események felé.

A XX. század nagy világégéseit, a valós élményanyagot, a bármikor kirobbanó háború élményét és az időutazást ötvöző Nekem ti voltatok első alkalommal az Ünnepi Könyvhéten debütált, amelyet június 21-én, kedden egy hosszabb beszélgetés követ majd az Utas és holdvilág Antikváriumban.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. tegnap 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.