Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Csok: jelentősen nőtt az érdeklődők száma a bankoknál

2016. január 15. 15:56 // Forrás: mti
Jelentősen nőtt az érdeklődők száma az új családi otthonteremtési kedvezmény kapcsán (csok) a bankoknál, a legtöbben új lakásra vennék fel a hitelt és rendelkeznek már a legmagasabb támogatás feltételéül szabott három gyerekkel.

Az MKB Bank január 11-től fogadja a kérelmeket, az érdeklődés napról napra nő a bank válasza szerint. A tájékoztatásban idézik Bartha Ákost, a lakossági terület ügyvezető igazgatóját, aki elmondta: a január 4-e óta eltelt csaknem két hétben 1400 érdeklődő ügyfél kereste fel személyesen a fiókokat, a telefonos ügyfélszolgálathoz befutó hívások száma 25 százalékkal emelkedett, gyakorlatilag kizárólag a csok-kal kapcsolatos érdeklődés hatására. Az érdeklődők főbb ismérvei, hogy a lakásépítéshez vagy vásárláshoz szükséges önerőt szeretnék minimalizálni, valamint meglehetősen nagy számban szándékoznak tetőtér-beépítésre igénybe venni a kedvezményeket. Az MKB ügyvezető igazgatója többmilliárd forintos hitelállományra számít 2016-ban, az igénybevételi ütem várakozása szerint az év második felében gyorsul fel.

A Takarékbank is fokozott érdeklődésről számolt be, tapasztalataik szerint a kisebb városokban, falvakban jellemzően a szerényebb jövedelmű gyermekes családok, nagyobb városokban pedig inkább a jobb módú családok, fiatal értelmiségiek érdeklődnek elsősorban. A szövetkezeti hitelintézeteknél már benyújtható a csok iránti igénylés, amennyiben az ügyfél rendelkezik a jogszabály által előírt dokumentumokkal. A takarékszövetkezeti szektor központi bankjának várakozásai szerint a teljes hitelintézeti szektorban akár 30-40 százalékkal is nőhet az új lakossági jelzáloghitel-kihelyezések száma, amelyben egyebek mellett szerepet játszik a csok új feltételrendszere és a támogatáshoz kapcsolódó kedvező kamatozású hitelkonstrukció hatása is.

vehir.hu
további cikkek
Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő közélet Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten. 2025. december 4. 11:28 A balatoni turizmus nem ignorálhatja az itt élőket Balaton A balatoni turizmus nem ignorálhatja az itt élőket Veszprémben tartott fórumot turisztikai szakemberek részére a Visit Balaton 365, amelyben összefogásra és közös gondolkodásra invitálták a térség szereplőit. 2025. december 2. 22:42 Bizonytalan világgazdaságban próbálnak helyt állni a veszprémi cégek – nem is sikertelenül Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Bizonytalan világgazdaságban próbálnak helyt állni a veszprémi cégek – nem is sikertelenül Ha egyetlen szóval kellene jellemezni a világgazdaság idei állapotát, az kétségtelenül a bizonytalanság lenne, a Veszprém vármegyei cégek teljesítményük alapján így még inkább elismerésre méltóak, hangzott el pénteken a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Business Eminence 2025 Veszprém vármegye üzleti kiválóságainak találkozóján a CODE-ban, ahol az is kiderült, hogy melyik az a gazdasági terület, ahol az egész országban a veszprémi cégek járnak az élen, megelőzve még a fővárost is. 2025. november 29. 2:04

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.