Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprémbe is eljutott a jászolkiállítás

2015. december 11. 1:22
Az IPOSZ szakmai alapítványa és A Magyar Kézművességért Alapítvány idén 22. alkalommal hirdette meg Betlehemi jászol című pályázatát népi kézművesek, kézműves iparművészek, hivatásos és műkedvelő alkotók, egyéni pályázók és közösségek számára.

A pályázatra beadott alkotásokat a néprajzkutatókból, iparművészekből és a ciszterci egyházközség képviselőjéből álló zsűri bírálta el figyelembe véve az anyaghasználatot, kreativitást, kivitelezést, és még sok más egyéni szempontot.

Az anyagot két helyszín között megosztva egyrészt a budai várban, a Magyarság Házában december 9-étől január 10-éig, másrészt Veszprémben, ugyancsak a várban található Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központban december 11. és január 6. között tekintheti meg a nagyközönség.

A kiállítás középpontjában Jézus születése, illetve a betlehemi jelenet szereplői: Mária, a kis Jézus, a Szent Család, és a Háromkirályok állnak. A kiállítás megnyitóján közreműködött a Szilágyi Harangegyüttes Albertné Balogh Márta vezetésével, amely játékával az ünnep varázsát hozta el.

Gergely Imre, a Magyar Kézművességért Alapítvány képviseletében köszöntötte a résztvevőket. Tőle tudtuk meg, hogy a római Száz Jászol kiállítás példájára született meg az ötlet, hogy Magyarországon is honosítani kellene. Budapesten immár 22 éve megrendezik a tárlatot, Veszprémben azonban idén debütál. A szép számban megjelent közönség minden esetre jó előjelnek számít.

A pályázat nyílt jellegének köszönhetően a kiállításon kézműves mesterek, népi iparművészek, a Népművészet Mestere címmel rendelkező alkotók, képző- és iparművészek, diákok és nyugdíjasok, óvodai, iskolai és családi közösségek, fogyatékkal élők munkái egyaránt szerepelnek. 171 pályázó összesen 293 munkáját állították ki – 218 Budapesten, 75 pedig Veszprémben.

A legfiatalabb pályázó 4, a legidősebb pedig 88 éves.

Dr. Márfi Gyula veszprémi érsek ünnepi beszédében kitért arra, hogy karácsonynak nem a tárgyi ajándékokról kell szólnia.

Sokkal fontosabb, hogy önmagunkat tudjuk átadni szeretteinknek. Ehhez nincs másra szükség, csak egy kicsivel több szeretetre, odafigyelésre és türelemre, mint máskor.

Nem szabad elfelejteni, hogy karácsonykor Isten a saját fiát adta ajándékul az embereknek, aki pompás kastély helyett egy közönséges jászolban látott napvilágot, hogy a Földön minden ember önmagához közel állónak érezhesse Istent – fajtól, vagyontól, nemtől függetlenül.

A kiállított jászolok különböző művészek munkái, s igen eltérő technikával készültek. Valami azonban közös bennük, ez pedig a hit, hogy Isten fia leszállt közénk, hogy megváltsa az emberiséget.

A kiállítás anyagát A Magyar Kézművességért Alapítvány színes fotóalbumban örökíti meg. Az értékes, tartalmas, különleges karácsonyi ajándéknak is számító Betlehemi képeskönyvben minden kiállító 1-1 alkotása szerepelni fog.

Az ünnep igazi tartalmát visszaadó kiállítás szól mindazoknak, akik a nagy rohanás közepette egy percnyi nyugalomra s meghittségre vágynak.

További információk az alapítvány honlapján és Facebook oldalán találhatók.

Szabó Virág
Domján Attila
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. 2025. december 24. 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. 2025. december 24. 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.