Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megjelent az új Veszprémi Szemle

2015. december 4. 17:02
A várostörténeti folyóirat idei utolsó számát pénteken adták ki, melyben a szerzők a veszprémi proletárdiktatúráról, az Óvári Ferenc utca történetéről, és a városi izraeliták iskolájáról is írnak.

Az 1993-ban alapított Veszprémi Szemle Közhasznú Alapítvány sorban már a harminckilencedik Szemlét jelenteti meg, amelyhez a Laczkó Dezső Múzeumban, az Eötvös Károly Könyvtárban, a levéltárban és a Tourinform irodákban lehet hozzájutni. Az alapítvány a kiadványok gondozása mellett helyismereti események szervezésével is foglalkozik.

Ahogy a Veszprémi Szemle egy-egy számának megjelenésekor lenni szokott, az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban tartott pénteki folyóirat-bemutatón is előadásokat hallgathattak az érdeklődők egy-egy, a folyóiratban is megtalálható témáról.

Pálffy Géza a magyar királynék koronázásáról tartott előadása közbenPálffy Géza a magyar királynék koronázásáról tartott előadása közben

A város önkormányzatának támogatásával megjelent harminckilencedik lapszámban többek között Pálffy Géza ír több mint húsz oldalon keresztül a magyar királynék Mohács utáni koronázásairól, a veszprémi dr. Óvári Ferenc utca történetéről pedig a tavalyi évben elhunyt történész, Veress D. Csaba írt.

A 128 oldalas kiadványban olvasni lehet még Csernus-Ortutay Márton tollából a veszprémi proletárdiktatúráról, de a városi Nemzeti Színház első hónapjait is feldolgozták. A Harmincegyes honvédekről ismét Rainer Pál értekezik, a Veszprémi Izraelita Hitközség iskolájának történetét pedig Mann Lotti írta meg - a most megjelent folyóiratban ennek első része olvasható.

Ge. Á.
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. 2025. december 24. 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. 2025. december 24. 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.